2006. szeptember 13.

Kétbükkfa-nyereg - 2006. szeptember 23.

2006. szeptember 23-án a Pilis-hegységbe, Dobogókő környékére szervezett túrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Kétbükkfa-nyereg - Dobogókő - Zsivány-sziklák - Mária-pad - Hármasforrás-völgy – Pilisszentkereszt
Túravezető: Nagy Imre

Találkozás az Árpád-híd budai hídfőjénél lévő busz-pályaudvaron volt.
A csoport egyik része Dobogókőig ment a busszal, és ott várta be a többieket, akik leszálltak Kétbükkfa-nyeregnél, és gyalog (erős tempóban) tették meg a Dobogókőig vezető utat. Innentől, egy kis erősítő-frissítő magunkhoz vétele után, együtt haladt a túra összes résztvevője. Útközben - elvégre Dobogókőn járunk - a Föld szíve-csakrájánál energiával feltöltődtünk (mi legalábbis bíztunk benne), és úgy indultunk tovább.
A Zsivány-sziklák mellett elhaladva jutottunk el Mária padig, ahol pihenőt tartottunk. Ott ebédeltünk, hátizsákból, szalonnasütési lehetőséggel. Továbbá itt emlékeztünk meg volt túratársunkról, az egy éve elhunyt Szüllő Lászlóról, túránk névadójáról, aki az elmúlt év szeptemberében ezen az útvonalon volt velünk utoljára gyalogtúrán. Ebből az alkalomból – volt túratársunk emlékére – a szakosztályvezetéstől mindenki emléklapot kapott.
Mária padtól továbbindulva, a Hármasforrás-völgyön át jutottunk el Pilisszentkeresztig, ahol a „Felső kocsmában” zártuk a túrát. Rövid pihenő, és egy-egy sör, üdítő elfogyasztása után, Volán busszal visszaindultunk Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2006. szeptember 23.

Molnár Béla