2008. november 2.

Kesztölc - 2008. november 02.

2008. november 02-án a Pilis-hegységbe, Kesztölc környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Kesztölc – Pilis-nyereg – Kétbükkfa-nyereg
Túravezető: Sipos Gyula

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal Kesztölcig, ahol kezdődött a gyalogtúra.
Már az indulásunk is kalandos volt. Olyan buszra szálltunk, amely nem megy be Kesztölcre, hanem Dorog felé haladva a 10-es úton, csak a kesztölci elágazásnál áll meg. Ez viszont kb. 2 km-re van Kesztölctől. De végül csak elértük az induló jelzésünket, a kéket, amelynek keleti ágán kezdtük meg a túránkat. Erről a zöld sávra tértünk rá, és e jelzés egészen Pilis-nyeregig vezetett bennünket. Onnan a tervezettől eltérően a piroson lementünk a betonútra, és ezen haladtunk a Kétbükkfa-nyeregi buszmegálló felé, amit – a vége felé már a zöld sávra rátérve – szerencsésen elértünk.

A túra során több pihenőt is tartottunk. Minden alkalommal ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a további túraszakaszok leküzdéséhez.

A jelzések jól láthatóak és követhetőek voltak.

Az időjárás egész nap kitűnő, szinte augusztusi meleg volt. Mindenki túlöltözötten jött, a felesleges (novemberi) ruhadarabokat sorra szedtük le magunkról.
A túra útvonala kb. 70 %-ban emelkedőn vezetett. Ehhez még jött a nagy meleg, alaposan kiizzadtunk.
Az útviszonyok nagyon jók, szinte ideálisak voltak.

Erősségét tekintve, jó közepes túra volt.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2008. november 02.

Molnár Béla