2014. november 8.

Normafa-Csillebérc-Szépjuhászné 2014. november 08


Magaskői köfejtő

2014. november 08-án a Budai-hegységbe szervezett túrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Normafa – Csillebérc – magaskői kőfejtő – Makkosmária – Virágvölgy – Szépjuhászné 

A túra – az eredeti kiírás szerint – Csillebércről indult volna. A  Széll Kálmán téri találkozóhelyről a 21-es busszal terveztük a Csillebércre való eljutást. Azonban túl sokan vártak erre a járatra, így gondoltunk egyet, elmentünk a 21A-jelzésűvel (ami előbb indult) a Normafáig, ahol naívan azt hittük, hogy majd üres 21-esre tudunk átszállni. Ez volt a terv, a valóság viszont az lett, hogy a Normafánál sem fért fel mindenki a sima 21-esre. Ekkor már nem vártunk másik járatra, hanem a csapat egy része onnan kezdte meg a gyalogtúrát, a többiek pedig (velem együtt) Csillebércről indultak. Rövid betonúton való gyaloglás után, a Fizikai Kutató Intézet mellett egy jelzetlen útra tértünk rá, majd a sárga sáv jobb oldali ágán haladtunk tovább.

Első és fő uticélunk a magaskői kőfejtő volt, ahol az elhunyt természetjárók emlékére állított kopjafa található. Itt értek utol bennünket a Normafától induló társaink. A Budapesti Természetbarát Szövetség szervezésében egy rövid megemlékezésre (koszorú elhelyezésére, gyertyagyújtásra) került sor a kopjafánál. Ezt követően száraz fát gyűjtöttünk, és tüzet gyújtottunk az ott található, kiépített tűzrakóhelyen. Szalonna-, és kolbászsütés következett, elfogyasztottuk a hozott enni- és innivalónkat. A piknikezés közben megköszöntöttük a jelenlévő névnaposokat (Károly, Imre), és megbeszéltük az év hátralévő részében megtartásra kerülő szakosztályi rendezvényekkel kapcsolatos teendőket, majd folytattuk a túrát. A csapat egy része Makkosmárián, a templom melletti úton, a legközelebbi buszmegálló felé vette az irányt – nekik elég volt ennyi. A többiek (13-an) a piroson, majd a sárgán Szépjuhásznéig sétáltunk. A 22-es busszal tértünk vissza Budapestre. 

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. Reggel még enyhén csípős, ködös volt, de napközben szép, őszi időt fogtunk ki, az előbújó napnak ereje is volt, a hegymenetekben meg is izzadtunk.  

A túra útjai végig szárazak, jól járhatóak voltak, az előző napi eső meg sem látszott (a szárazfa gyűjtésénél okozott egy kis nehézséget).  

A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak, a jelzetlen útszakaszokat ismertük, többször jártunk már arrafelé. Sőt, az egész túra olyan útvonalon haladt, amelyhez térképre sem volt szükségünk. 

A megtett távolság, a végig kitartóknak kb. 10 kilométer volt, több, kisebb-nagyobb emelkedővel nehezítve. Összességében könnyű túra, kellemes séta volt. 

Az utóbbi hetekben az erdők szép színt kaptak. Még zöld lombot is látni, de a legtöbb fa már sárgán, aranyszínben pompázik. Most nagyon szép az erdő. 

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat. 

Budapest, 2014. november 08.  

Molnár Béla