2016. október 22.

Anna-vadászház - 2016. október 22.


2016. október 22-én a Budai-hegységbe, Anna-vadászház környékére szervezett, gombaszedő túrán vettem részt a Röck Vasas természetjárókkal. 

A bejárt útvonal: Hidegvölgyi Erdészház - Anna-vadászház - Apatóczky-liget - Nagykovácsi

Túravezető: Németh Károly 

Széna téren volt a találkozó, onnan a 795-ös számú Volán járattal mentünk a Hidegvölgyi Erdészházig, ahol a túra kezdődött.

Kezdésnek sétáltunk egyet az erdészház parkjában, ahol havonta egyszer „Erdei Piac”-ot is tartanak. Az egyik túrát (csupán kíváncsiságból) érdemes volna egy ilyen a napra szervezni. Az erdészlak oldalában, egy valamikori vadvédelmi kerítés maradványai mellett, északi irányban indulva, a zöld háromszöget követtük a túra elején. Egy szép réten álló hatalmas fa mögött megtaláltuk a kiágazó sárga keresztet, ettől kezdve ezen haladtunk, amely egy kellemes ösvényen elvezetett bennünket egy sóderos erdei útig – a zöld keresztig. Mi ennek a jelzésnek a jobb oldali (emelkedős) ágára tértünk rá. A szintkülönbséget leküzdve, eljutottunk az Anna-vadászházig. Ott pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, és élveztük a késő őszi napsütést. Közben megtekintettük Csergezán Pál festőművész (a természet festőjének) síremlékét is. Kiosztásra került a következő két túra írásos anyaga, és megbeszéltünk néhány kapcsolatos kérdést. Túránkat a zöld sáv jobb oldali (északi) ágán folytattuk, és e jelzés Nagykovácsiig vezetett bennünket. A túra zárására, a templom- és buszmegálló közeli Levendula vendéglőben került sor. Némi fogyasztás után a 63-as busszal visszatértünk Budapestre. 
A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. Az időjárás csodálatos volt. Egész nap gyönyörű napsütésben túrázhattunk, és a tűző napnak ereje is volt. Az előző napok esőzéseinek alig lehetett nyomát találni. Csak néhány helyen kellett a sarat kerülgetni. 

A túra során több kirándulóval, túrázóval is (gyalogossal és kerékpárossal egyaránt) találkoztunk. 

Túra közben a gombákra is figyeltünk. Néhány lelkes túratársnak sikerült is pár szatyorral összeszedni.  

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat. 

Budapest, 2016. október 22. 

Molnár Béla 

2016. október 15.

Szépjuhászné-Hűvösvölgy - 2016. október 15.



2016. október 15-én egy könnyű gyalogtúrán vettem részt a Borostyánfa túracsapattal.
Túravezető: Sipos Anikó (A csapat vezetője, Sipos Gyula otthon sántikál a begipszelt lábával.)

A Széll Kálmán térről a 22-es busszal jutottunk el Szépjuhásznéig, a túra kezdő helyszínére. Néhányan (hogy jól induljon a napunk) megnéztük a Gyermekvasút büféjének a választékát is. Én egy pohár forralt borral frissítettem magamat.
Kezdetben a zöld körutat követtük a Hárs-hegy dél-nyugati oldalán, a Hárshegyi-nyereg felé. Ott a sárga sáv jobb oldali ágára tértünk rá, végül a sárga körúton jutottunk el a Hűvösvölgyi Nagyrétig. Közben tettünk egy kis kitérőt - a sárga háromszögön felmentünk a Kis-Hárshegyi-kilátóhoz, ahol rövid pihenőt tartottunk, néhányan a kilátóra is felmásztak.
A Nagyrétről kijőve kettévált a csapat. Egy része tovább folytatta a túrát, néhányan viszont a 63-as busszal megkezdtük a hazafelé utat.
Túra közben kétszer tartottunk rövid pihenőt, először a Kis-Hárshegyi kilátónál, másodszor pedig a Nagyrét mellett. 

Ma munkanap-, egyben tanítási nap is volt. Több iskola ezt arra használta fel, hogy a tanulóknak kirándulást szerveztek. Vidám gyerekekkel volt tele az erdő, emellett több kisebb túrázó csoporttal, kiránduló családdal is találkoztunk. A jó idő sok embert kicsábított a szabadba.

A jelzések végig jól láthatóak és követhetőek voltak, emellett olyan útvonalon jártunk, amelyen térképre sem volt szükségünk, rutinból is tudtunk tájékozódni.

A rövid távot vállalóknak csak 4-5 kilométer volt a túra hossza - egy kicsit kint voltunk a szabadban. Összességében elmondhatjuk, hogy lényeges emelkedő nélküli, könnyű túra volt. Ez nekem is (mint köhécselő, betegségből lábadozónak) tökéletesen megfelelt.

Az időjárás nagyon kedvezően alakult, túrázásra kiválóan megfelelt. Szép, őszi időt fogtunk ki, a napnak ereje is volt (viszont mikor hazaértem esni kezdett az eső). Ha a hosszú túrát vállalom, feltehetően esőben értem volna haza.  

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
  
Budapest, 2016. október 15.

Molnár Béla