2016. szeptember 24.

Csillebérc-Szépjuhászné - 2016. szeptember 24.

2016. szeptember 24-én egy többször végigjárt, ismerős útvonalra szervezett túrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.
Túravezető: Németh Károly

A Széll Kálmán téri Metró kijáratnál volt a találkozó, onnan indultunk a 21-es busszal Csillebércre, ahol kezdődött a gyalogtúra.
Rövid betonúton való gyaloglás után - mielőtt beértünk volna az erdőbe - a Fizikai Kutató Intézet mellett egy jelzetlen, de jól kitaposott útra tértünk rá. Ahogy elértük a sárga sávot, annak jobb oldali ágán haladtunk tovább első állomásunk, a magaskői kőfejtő felé. Már útközben is gyűjtöttük a száraz fát, így megérkezésünket követően azonnal nekiláttunk tüzet gyújtani az ott található, kiépített tűzrakóhelyen. Szalonna-, és kolbászsütés következett, elfogyasztottuk a hozott enni- és innivalónkat. Közben kiosztásra került a szakosztály következő rendezvényének írásos anyaga is.
A piknikezést követően a sárga sávon (és egy rövid jelzetlen úton) folytattuk a túrát Makkosmária felé, majd onnan tovább a piros sávon Virágvölgyig. Ott kettévált a csapat. Egy része úgy gondolta, hogy elég volt, és a piros kereszten Budakeszi (Keceli borozó) felé vette az irányt. Nyolcan viszont még tovább szerettük volna élvezni a jó levegőt, a természet szépségét. A sárga sávon haladva a Szépjuhásznét vettük célba. Ott a túrát mi is befejeztük, és a 22-es busszal visszatértünk a Széll Kálmán térre.

A túra útvonala - a széles kocsiutak, és a keskeny ösvények is - szárazak, jól járhatóak voltak. Szép, őszi időt fogtunk ki, a napnak ereje is volt, az emelkedőkön izzadni is lehetett.

A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak, a jelzetlen útszakaszokat ismertük, többször jártunk már arrafelé. Az egész túra olyan útvonalon haladt, amelyhez térképre sem volt szükségünk.

A megtett távolság, a végig kitartóknak is 10 kilométer alatt volt, több, kisebb-nagyobb emelkedővel nehezítve. Összességében könnyű túra, kellemes séta volt.  

A jó időnek köszönhetően sokan kilátogattak a természetbe. Több kisebb túrázó csoporttal, futóval, kiránduló családdal találkoztunk.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. szeptember 24.


Molnár Béla