2007. december 28.

Budakeszi Vadaspark - 2007. december 28.

2007. december 28-án a Budai-hegységbe, a Budakeszi Vadasparkba szervezett évzáró túrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Szépjuhászné – Korányi Kórház – Csacsi-rét – Szilfa-tisztás – Budakeszi Vadaspark – Szilfa-tisztás – Csacsi-rét – Szépjuhászné – Kaán Károly kilátó – Bátori-barlang – Hűvösvölgy
Túravezető: Nagy Imre

Moszkva téren volt a találkozó, ahol rajtunk kívül - különböző célállomással - több túracsapat is gyülekezett. Mi a 22-es busszal a Szépjuhásznéig mentünk, onnan pedig egy rövid túra keretében, a piros kereszt-sárga kereszt útvonalon – a Csacsi-réten, és a Szilfa-tisztáson áthaladva – a Vadasparkig gyalogoltunk. A szakosztály ott tartotta évbúcsúztató szabadtéri buliját.
A táskákból előkerültek a finom sütemények, a tűzön sült a szalonna, kolbász, fogyott a pezsgő, és a bor. Jó hangulatban búcsúztunk el az óesztendőtől, és kívántunk egymásnak túrákban gazdag újévet.
A visszaúton a csapat egyik része a 22-es busz Szanatórium utcai megállójához indult, és onnan hazafelé, a többi résztvevő pedig a reggel megismert (sárga kereszt-piros kereszt) útvonalon, a Szépjuhásznét vette célba. Ott néhányan ismét kiszálltak a túrából, és a 22-es busszal visszatértek a Moszkva térre. Öten viszont további túra mellett döntöttünk. A sárga sávon a Hűvösvölgy irányába indultunk el, ahova a Kaán Károly kilátó, és a Bátori-barlang érintésével, még szürkület előtt sikeresen meg is érkeztünk. A 18-as villamossal pedig visszajutottunk a városba.

Az időjárás túrázásra, és szabadtéri piknik megtartására is alkalmas, kellemes, csapadékmentes volt. Azonban, tekintettel arra, hogy egész nap ködös, párás idő volt, és napközben is fagyott, időnként jól esett a tűz mellett melegedni. Ha folyadék maradt a pohárban, az gyorsan megfagyott.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. december 28.

Molnár Béla

2007. december 15.

Csíki-hegyek - 2007. december 15.

2007. december 15-én a Budai-hegységbe, Csíki-hegyek környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Csillebérc – Piktortégla-üregek – Farkas-hegy – Vitorlázó emlékmű – Budaörs szélső házak – Piktortégla-üregek – Frankhegyi turistaház – Gazdagrét
Túravezető: Nagy Imre

Moszkva téren volt a találkozó, ahol rajtunk kívül – különböző célállomással – több túracsapat is gyülekezett. Onnan indultunk a 90-es busszal Csillebércre, a gyalogtúra kezdő helyszínére. A sárga körúton indultunk el, amely jelzés kezdetben a piros kereszttel, majd a piros sávval együtt vezetett bennünket a Piktortégla-üregekig. Ott a sárga körút elkanyarodott, mi viszont tovább folytattuk utunkat a piros sávon, majd a piros keresztre tértünk rá. E jelzést követtük, a Vitorlázó-emlékmű érintésével, Budaörs széléig, ahol – rövid pihenő után – a csapat ketté vált. Egy része a 40-es busz megállóját vette célba, és azzal visszatértek Budapestre.
A csoport másik része (közte jómagam is) további túra mellett döntött. Célunk – a Frankhegyi turistaház érintésével – a 8-as busz végállomása volt, Gazdagréten. Pár száz métert visszamentünk a piros kereszten, majd a Puttony utcában (ez egy jelzés nélküli út a város szélén) haladva elértük a piros sávot, melyre balra rákanyarodtunk. E jelzés nagyrészt szűk ösvényen haladt felfelé a Piktortégla-üregekig, onnan a sárga körút jobb oldali ágát követtük a piros négyzetig, amely elvezetett bennünket a Frankhegyi turistaházig. Rövid pihenő után továbbindulva, a piros négyzet, és a piros körút együttesen mutatta az utat Gazdagrétig. A 8-as busszal pedig eljutottunk a Ferenciek terére.

A túra során három kisebb pihenőt tartottunk, mindegyik helyen ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk az út további folytatásához.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. december 15.

Molnár Béla

2007. december 8.

Virágvölgyi túra - 2007. december 08.

2007. december 08-án a Budai-hegységbe, Virág-völgy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Csillebérc – Frankhegyi turistaház – Csillebérc – Makkosmária – Csacsi-rét – Virág-völgy – Kis-kőfej – Szépjuhászné
Túravezető: Sipos Gyula

Moszkva téren volt a találkozó, onnan indultunk a 90-es busszal Csillebércre, ahol kezdődött a gyalogtúra. Kezdetben a sárga keresztet követtük, majd balra rátértünk a piros sávra. Amikor elértük a piros keresztet, és a sárga körutat, a piros sáv pedig jobbra kanyarodott, mi egyenesen haladtunk tovább egy jelzetlen úton. Ezt követően kb. 3-400 méter után ugyancsak jelzetlen útra kanyarodtunk, balra. Ezen jutottunk el a piros négyzetig, amely a Frankhegyi turistaházhoz vezetett bennünket, ahol pihenőt tartottunk. Utána a piros négyzeten visszamentünk Csillebércre, ahonnan reggel indultunk. A túra folytatásaként ismét a sárga kereszten haladtunk a sárga sávig, amelyre jobbra rátértünk. A túra további útvonalán, egészen a Szépjuhásznéig e jelzés mutatta utunkat. Közben elhaladtunk Makkosmária mellett, áthaladtunk a Csacsi-réten, jártunk a Virág-völgyben is, a vége felé pedig érintettük a Kis-kőfejet. A 22-es busszal tértünk vissza a Moszkva térre.

A túra alatt két helyen tartottunk pihenőt. A Frankhegyi turistaháznál hosszabbat, ekkor jót ettünk-ittunk, másodszor pedig a Virág-völgynél álltunk meg, ahol a maradék ételünket, italunkat fogyasztottuk el.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. december 08.

Molnár Béla

2007. december 1.

Pálvölgyi-barlang - 2007. december 01.

2007. december 01-jén a Budai-hegységbe, Pálvölgyi-barlang környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Vaskapu-hegy – Árpád-kilátó – Fenyőgyöngye – Remete-hegy – Mátyás-hegy – Pálvölgyi-barlang – Erdőalja-út
Túravezető: Nagy Imre

Batthyány téren volt a találkozó, onnan a 11-es busszal jutottunk el a Vaskapu-hegy oldalába, ahol a túra kezdődött. A zöld sáv, és a zöld körút együttesen vezetett fel bennünket az Árpád-kilátóhoz, ahol a kelet felé induló kék sávot választottuk, melyet a Remete-hegyig követtünk. Ott a kék keresztre tértünk át, és a továbbiakban azon haladtunk a Mátyás-hegyen keresztül – a végén egy jelzetlen (erdő, és lakóházak között haladó) útszakasz közbeiktatásával – a Pálvölgyi-barlangig.
Ez évben, a XI. kerület Újbuda Önkormányzat Szabadidő és Sport Osztály ott rendezte meg a kerületben lakó gyerekek Mikulás napi ünnepségét.
Az ünnepi rendezvényben mi is részt vettünk, találkoztunk a Mikulással. A hangulatot szalonnasütéssel fokoztuk, a szomjunkat pedig teával, és forralt borral oltottuk, a kellékeket mindegyikhez az Önkormányzat biztosította. Amikor mindent megettünk-megittunk, a csapat nagyobb része megnézte a barlangot, majd elindult hazafelé, egy kisebb csoport pedig (8 fő, közte jómagam is) kiegészítő túrára indult. Visszamentünk a reggel már megismert kék kereszthez, valamint a kék sávhoz, majd az abból jobbra leágazó kék háromszögön, szép környezetben, a 137-es busz végállomásáig gyalogoltunk. A kora délutáni órákban ezzel a BKV járattal jutottunk vissza a városba.

A Pálvölgyi-barlang területén történt piknikezésen kívül jelentősebb pihenőt – időhiány miatt – nem tartottunk. A Mikulás ünnepség kezdetét még így is lekéstük.

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak, és követhetőek voltak. A barlangot a „kék kereszt-kék barlang” jelzésen terveztük megközelíteni, azonban valahol elvétettük a kereszt folytatását, és, mivel visszamenni időhiány miatt nem akartunk, elindultunk „torony iránt” a barlanghoz, a „barlangjelzésű” útszakasz kimaradt. Az elkavarodás a mi hibánk volt.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. december 01.

Molnár Béla

2007. november 24.

Pilisborosjenő - 2007. november 24.

2007. november 24-én a Pilis-hegységbe, Pilisborosjenő környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisborosjenő (Téglagyár) - Horgásztó - Solymári-völgy - Jenői-torony - Solymári-fal - Diszlet-vár az Egri csillagok forgatásához - Kék-kerékpár út - Kevély-nyereg - Pilisborosjenő
Túravezető: Sipos Gyula

A III. kerületi Szentlélek téren volt a találkozó, onnan a 18-as busszal jutottunk el Pilisborosjenő – Téglagyárig, ahol a gyalogtúra kezdődött.
A zöld sávon indultunk el, és hosszan haladtunk hétvégi telkek mellett, amíg a jelzésünk a horgásztónál jobbra elkanyarodott a Solymári-völgy irányába. Kisebb malőr folytán a völgy bal oldalára kerültünk, a jelzés viszont a jobb oldalán haladt. Csak némi kaland árán tudtunk átjutni a helyes oldalra, de megoldottuk a feladatot, és rátaláltunk arra a jelzés nélküli ösvényre, amely a zöld sávból jobbra nyílik, és az Egri csillagok című film forgatására épített díszlet-várhoz vezet. A várat megtekintettük, körbejártuk, majd indultunk tovább – egy rövid jelzetlen út közbeiktatásával – a kék jelzésű kerékpárút felé, amelyre balra rákanyarodtunk, és addig követtük, amíg a kék sávot el nem értük. E jelzés mutatta az utat a Kevély-nyeregig, onnan pedig a piros négyzet vezetett bennünket Pilisborosjenőre, ahol Volán buszra szálltunk, és a késő délutáni órákban vissza is érkeztünk Budapestre.

A túra alatt három helyen tartottunk pihenőt, ahol frissítettük magunkat, és erőt gyűjtöttünk a további út leküzdéséhez.

A jelzések általában jól láthatóak, és követhetőek voltak. Azonban előfordult, hogy elágazásnál a kéket keresni kellett. (Az, hogy a Solymári-völgynél a zöld sávot elvétettük, a mi hibánk volt.) Az utak állapota megfelelő volt, de néhány helyen, az előző napok esőzései, és az elolvadt hó miatt, dagonyában, sárban jártunk.
A várat eredetileg a film forgatásához építették díszletnek, de maradandónak bizonyult. Így viszont, tekintettel a nagy érdeklődésre, célszerű lenne, ha a turistajelzések útvonalába bekapcsolnák.

A díszlet-vár környéke borzalmas látvány volt, amerre néztünk, mindenhol szemetet láttunk, mintha nem lenne a területnek gazdája.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. november 24.

Molnár Béla

2007. november 17.

Budakeszi Vadaspark - 2007. november 17.

2007. november 17-én a Budai-hegységbe, a Budakeszi Vadasparkba szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Normafa - János-hegy - Kis-kőfej - Ingovány - Csacsi-rét - Szilfa-tisztás - Budakeszi Vadaspark
Túravezető: Nagy Imre

A XI. kerület Újbuda Önkormányzat Szabadidő és Sport Osztály, valamint a XI. kerületi Természetbarát Bizottság nyílt túrát szervezett a kerületben működő természetjáró szakosztályok tagjai, és az Önkormányzat dolgozói részére.

Moszkva téren volt a találkozó, onnan indultunk a 21-es busszal – az önkormányzati dolgozók részvételének köszönhetően a szokottnál nagyobb létszámban – a Normafához (egy másik csoport Csillebércre), ahol kezdődött a gyalogtúra. A kék körútnak a Jánoshegyi út keleti oldalán futó ágán indultunk el, és e jelzés a János-hegyi nyeregig (Libegő végállomásáig) vezetett bennünket. Ott a sárga keresztre tértünk rá, amelyet egészen a Vadasparkig követtünk. Közben érintettük a Kis-kőfejet, Ingoványt, kereszteztük a Budakeszi utat, elmentünk a Csacsi-rét mellett, áthaladtunk a Szilfa-tisztáson, és már meg is érkeztünk a Vadasparkba.

Déli 12 órára minden túracsapat megérkezett a helyszínre, ahol az Önkormányzat képviselője köszöntötte a megjelenteket, és mindenkit vendégül láttak egy csésze gulyásra. A parti befejezése után megkezdtük visszautunkat. A csapat többsége a Szanatórium utcai megállóban szállt fel a 22-es buszra, négyen viszont még egy kiegészítő túrát tettünk, elgyalogoltunk a Szépjuhásznéhoz, és a buszra ott szálltunk fel.

A Vadasparkon kívül egy helyen, a János-hegynél tartottunk pihenőt, ahol frissítettük magunkat.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. november 17.

Molnár Béla

2007. november 11.

Szentendre - Skanzen - 2007. november 11.

2007. november 11-én a Szentendrére, a Skanzenben megtartásra kerülő Libator és bor ünnepére szervezett kiránduláson vettem részt.
A kirándulás szervezője: Sipos Gyula

Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-vel mentünk Szentendréig, majd busszal tovább a Skanzenig. Ott került megrendezésre, egész napos műsorral egybekötve, a Márton napi libator, és bor ünnepe.
A tervünk az volt, hogy eszünk-iszunk, utána pedig megnézzük a Skanzent. Ennek megfelelően kezdtük a programot, megkóstoltuk a különböző libafinomságokat, és néhány palack bort is elfogyasztottunk. Azonban, még mi a kulináris élvezetnek hódoltunk a sátorban, kint elkezdett esni a hó, és nem is akart abbamaradni.
A rendezvény számára három hatalmas, egybenyíló sátor volt felállítva. Amikor a hó elkezdett esni, minden vendég a fedett helyekre tódult. Emiatt a sátrakban óriási tömeg gyűlt össze, akik később jöttek, asztalt már nem is találtak.

Mikor befejeztük a test táplálását, elindultunk a Skanzen megtekintésére, de a hirtelen jött téli időjárás miatt e tervünk nagyon hiányosra sikeredett. Egy kicsit körbe néztünk a területen, néhány házba bementünk, de a végső döntés az lett, hogy majd eljövünk, ha jobb idő lesz.

Hazafelé a reggel megismert módon/útvonalon indultunk el, és érkeztünk vissza Budapestre.

A kiránduláson készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. november 11.

Molnár Béla

2007. november 10.

Lajos-forrás - 2007. november 10.

2007. november 10-én a Pilis-hegységbe, Lajos-forrás környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Dömörkapu - Lajos-forrás - Janda Vilmos ház - Gyopár-forrás - Csikóváraljai turistaház
Túravezető: Sipos Gyula

A Batthyány téren volt a találkozó. HÉV-vel mentünk Szentendréig, majd busszal tovább Dömörkapuig, ahol a gyalogtúra kezdődött.
A zöld háromszögön haladtunk, a Kőrösi Csoma Sándor emlékhely érintésével, Lajos-forrásig, onnan a sárga sávot követtük a Janda Vilmos házig, közben érintve az Erdész-emlékművet is. A zöld körön indultunk tovább a Gyopár-forrás irányába, onnan pedig a zöld négyzet vezetett el bennünket a Csikóváraljai turistaházig. Tekintettel a rossz időre (elkezdett esni az eső), a túrát itt közkívánatra befejeztük.
A túratervben még szereplő Csikóváraljai turistaház – Domini-forrás – Holdvilág-árok útvonal teljesítését későbbre halasztottuk.

A visszaúton Volán busszal jöttünk Pomázig, onnan pedig HÉV-vel Budapestre.

A túra alatt a Lajos-forrásnál tartottunk hosszabb pihenőt, ahol ettünk-ittunk, erőt gyűjtöttünk az út további teljesítéséhez.

A túra útvonalán a jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak. Azonban Lajos-forrástól a Janda Vilmos házig vezető úton egy jelzési ellentmondással találkoztunk. A térképen sárga kereszt jelölés szerepel, a valóságban viszont a sárga sáv van felfestve. A sárga sáv azon az útvonalon ellentmond a jelzésekre vonatkozó általános elveknek. Ott a négyzet jelölés lenne a megfelelő.

A túra közben, sajnos negatív tapasztalatokat is szereztünk. A Kőrösi Csoma Sándor emlék-kőről a dombormű leszedve. A Gyopár-forrás kövéről a tábla úgyszintén leszedve.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. november 10.

Molnár Béla

2007. november 3.

Krisna-völgy - 2007. november 03.

2007. november 03-án Dél-Dunántúli autós túrán (kiránduláson) vettem részt.

A túra (kirándulás) útvonala: Budapest - Kaposvár - Somogyvámos (Krisna-völgy) - Budapest
A kirándulás vezetője: Nagy Imre

A Budai Parkszínpad előtti parkolóban volt a találkozó, onnan indultunk – a szakosztály tagjainak személygépkocsijaival – a Dél-Dunántúli kirándulásra. A 6-os, és 61-es úton jutottunk el kirándulásunk első állomására, Kaposvárra. Megnéztük a Rippl-Rónai Múzeumot (több állandó-, és időszaki kiállítást), majd a belvárosban rövid séta, városnézés következett.

Tekintettel arra, hogy az idő sürgetett, sokat nem időzhettünk Somogy megye székhelyén, indultunk a programunk következő állomására Somogyvámosra, a Krisna-völgyben található Indiai Kulturális Központ és Biofarm megtekintésére. Itt széleskörű tájékoztatást kaptunk a Krisna tudatú hívők mindennapjairól, a farm tevékenységéről. Főbb vonalaiban megismerkedtünk a vallásuk tanaival, és Magyarországi helyzetével. Közben átadtuk a Krisnának vitt ajándékunkat is. Megkóstoltuk az ételkülönlegességeiket, és ittunk az általuk készített rózsaszirmos limonádéból is. Jártunk Krisna templomában, és gyönyörködtünk a csodálatos díszítésekben. A templomban bepillantást nyerhettünk a farmon élők (ott-jártunkkor 130 fő) vallási életének egy szeletébe.
Fotózni a farm teljes területén, és a templomban is szabad volt.

Krisna-völgyi látogatásunk befejeztével indultunk hazafelé. Balatonboglárnál értük el az autópályát (7-es utat), melyen a kora esti órákban szerencsésen visszaérkeztünk Budapestre.

A hosszú út miatt egész nap időzavarral küszködtünk, ezért nagyobb lélegzetű pihenőt, ebédidőt nem is tudtunk tartani. A magunkkal vitt étel-ital nagy részét visszahoztuk.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. november 03.

Molnár Béla

2007. október 27.

Gödöllő-Királyi Kastély - 2007. október 27.

2007. október 27-én a Gödöllői Királyi Kastély, és a Veresegyházi medvefarm meglátogatására szervezett kiránduláson vettem részt.

A kirándulás szervezője/vezetője: Sipos Gyula

Az Őrs vezér terén volt a találkozó, onnan HÉV-vel jutottunk el Gödöllőre, ahol kirándulásunk első állomásaként, a Királyi Kastélyt tekintettük meg.
A neves épület nagyobb részének helyreállítása már megtörtént, és múzeumként áll a látogatók rendelkezésére, egy kisebb, oldalsó szárny viszont még romos állapotban van. A kastélyhoz jelentős park is tartozik, amely szabadon bejárható. Idegenvezetőnk nem volt, így a múzeumi feliratokra, és a rendelkezésünkre álló prospektusokra, valamint történelmi ismereteinkre voltunk hagyatkozva a látottak megértésében. Megcsodáltuk a gyönyörű kastélyt, és ízelítőt kaptunk a korabeli főúri világ hangulatából. A múzeumnak két történelmi kort bemutató állandó kiállítása van, az egyik a kastélyt építtető főúri család, a Grassalkovichok-, a másik pedig a monarchia korába nyújt betekintést. A kastély Ferenc József és Erzsébet királyné (Sissi) kedvenc tartózkodási helye volt.
A kastély sok látogatót vonz, ott-jártunkkor is több magyar, és külföldi csoporttal találkoztunk.
A múzeumba hátizsákkal (vagy nagyobb táskával) nem engednek be. Fotózni tilos volt.

Gödöllőről busszal indultunk a tervezett program második állomására, a Veresegyháza külterületén lévő medveotthon meglátogatására. A vasútállomáson szálltunk le a buszról, ahol már várt bennünket két túratársunk (Lisai Margó, és Vajcs Margó) egy-egy személygépkocsival. A medveotthonhoz vezető, kb. 4 km-es úton ők fuvaroztak bennünket.
Hatalmas terület áll az állatok rendelkezésére, amelyen, szabadon élhetnek. A medvéken kívül nagyobb számban farkasok, és kisebb számban vaddisznók, és kecskék is találhatók. A farm területén lovaglási lehetőség is van. A terület, amelyen az állatok élnek, körbejárható, és a kerítésen keresztül ételt is lehet adni nekik.

Látogatásunk befejeztével, ahogy érkeztünk, ugyanúgy a két személygépkocsival indultunk vissza a Veresegyházi vasútállomásra, onnan pedig vonattal Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. október 27.

Molnár Béla

2007. október 20.

Árpád-kilátó - 2007. október 20.

2007. október 20-án a Budai-hegységbe, Árpád-kilátó környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Fenyőgyöngye - Árpád-kilátó - Vaskapu-hegy - Vadaskert – Hűvösvölgy
Túravezető: Nagy Imre

A találkozó helyszínéről (III. kerület Kolosy térről) a 65-ös busszal jutottunk el a Fenyőgyöngyéig, túránk kiinduló állomásáig. Az Árpád-kilátóig, a kék jelzésen haladtunk. Ott rátértünk a zöld körre, és azt követtük, amíg el nem értük a piros kört. Utunk következő szakaszán e jelzés vezetett bennünket, közben megnéztünk egy fakülönlegességet is, a Libanoni cédrust. Ez egy védetté nyilvánított hatalmas fa, amely a II. kerületi Kondor úton található, a piros körnek ezen útról az erdőbe történő bekanyarodásától kb. 50 méterre. A telek, amelyen áll, egykor Fedák Sári villájának parkjához tartozott.
Majd folytattuk utunkat a Vadasparkon keresztül (közben a sárga sávra, balra rákanyarodva), egészen Hűvösvölgyig, ahol túránk befejeződött, és az 56-os villamossal megkezdtük hazafelé utunkat.

A túra közben két alkalommal tartottunk hosszabb pihenőt. Egyet az Árpád-kilátónál, egyet pedig a túra vége felé, egy kisebb tisztáson. Mindkét alkalommal erőt gyűjtöttünk, és energiát vettünk magunkhoz. Közben kiosztásra került a következő túra írásos anyaga is.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. október 20.

Molnár Béla

2007. október 13.

Pozsony - 2007. október 13.

2007. október 13-án Pozsonyba, és környékére szervezett buszos kiránduláson vettem részt.

A kirándulás teljesített útvonala: Budapest - Pozsony - Modra - Pozsony – Budapest
A kirándulás vezetője: Nagy Imre

A Budai parkszínpad előtti parkolóban volt a találkozó, onnan indult külön járatunk a Pozsony környéki kirándulásra. Az út során egyszer tartottunk pihenőt, a határátlépés is gyorsan lezajlott, így elég korán Pozsonyba értünk. A város megismeréséhez idegenvezető volt a segítségünkre, aki kiváló szakértelemmel ismertette meg velünk a nagy múltú város történelmét (magyar vonatkozásait is). Megcsodálhattuk a nevezetességeket, és azt, hogy az utóbbi években milyen jelentős fejlődésen ment át a város.
A következő állomásunk Modra volt, ahol megtekintettük a majolika üzemet. Helyi szakember által (idegenvezetőnk tolmácsolásával) betekintést nyertünk az ónmázas termékek előállítási folyamatába.
A tervezett harmadik állomásunk, a Bazini borpince látogatás elmaradt. Helyette ismét Pozsonyba mentünk, és újabb városnézéssel töltöttük el az időt. Tekintettel arra, hogy az idegenvezető ekkor már nem volt velünk, azt a kb. másfél órát kötetlen programnak lehetett tekinteni.

Ezt követően indultunk hazafelé. Útközben Mosonmagyaróváron megvacsoráztunk, majd utunkat folytatva, késő este sikeresen, jó hangulatban visszaérkeztünk Budapestre.

Az időjárás kirándulásra alkalmas, az évszaknak megfelelő volt. Reggel ugyan még az eső is elkezdett esni, de már Pozsony napsütéssel fogadott bennünket. Az igaz, hogy hűvös, szeles maradt az idő napközben is, de ezen kívül nem lehetett panaszunk rá.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. október 13.

Molnár Béla

2007. október 6.

Királyrét - 2007. október 06.

2007. október 06-án a Börzsöny-hegységbe, Királyrét környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Nógrád - Csurgó forrás - Kálvária - Béla-rét - Széles-mező - Vár-hegy – Királyrét
Túravezető: Nagy Imre

Nyugati pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal mentünk (Váci átszállással) Nógrádig, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A zöld sávon indultunk el, amely jelzést a túra teljes hosszán követtünk, azaz egészen a Királyrétig vezetett bennünket. Királyrétről Erdei vasúttal mentünk Kismarosig, onnan pedig vonattal Budapestre.

Túra közben egy helyen tartottunk hosszabb pihenőt, ahol ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk az út további leküzdéséhez. Ott beszéltük meg a következő heti buszos kirándulással kapcsolatos teendőket is.
Királyrétre érve is volt még időnk a kisvasúti szerelvény indulásáig, ekkor ismét előkerültek az ételtárolók, továbbá egy-egy sört, vagy üdítőt is elfogyasztottunk.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. október 06.

Molnár Béla

2007. szeptember 29.

Vaskapu-völgy - 2007. szeptember 29.

2007. szeptember 29-én a Pilis-hegységbe, Vaskapu-völgy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisszentkereszt - Mária-pad - Vaskapu-völgy - Simon halála - Pilis oldalában - Magas-hegy - Pilisszentkereszt
Túravezető: Sipos Gyula

Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-vel mentünk Pomázig, majd busszal tovább Pilisszentkeresztre, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A zöld sávon indultunk el, majd találkoztunk a sárga kereszttel, és e két jelzés együtt vezetett bennünket Mária-padig. Ott a piros keresztre tértünk át, amelyet követve, a Vaskapu-völgyön keresztül eljutottunk a Simon haláláig, és ismét találkoztunk a zöld sávval, amely a Plis-tető oldalában haladt velünk. A túra első része húzós volt, többnyire felfelé haladtunk, majd egyszer csak megkezdődött a lefelé vezető útszakasz, amelyen a közel 700 méter magasból lejutottunk 400 méter alá, a Magas-hegy oldalába. Ott a mi zöld sávunk találkozott a sárga kereszttel, és a piros sávval. Mi ez utóbbi jelzést választottuk, és Pilisszentkeresztig követtük. Ott a Felső kocsmában pihentünk le, és múlattuk el a busz indulásáig hátralévő időt. A busszal Pomázig mentünk, onnan pedig HÉV-vel Budapestre.

A túra alatt két helyen tartottunk pihenőt. Az egyiket Mária-padnál, ahol reggeliztünk, és erőt gyűjtöttünk az út további részéhez. A másikat pedig a Pilis oldalában, egy szép panorámájú tisztáson, ahonnan csodálatos kép tárult elénk a környező településekre, hegyekre. A tervezett hosszabb pihenő (szalonnasütés, piknikezés) időhiány miatt elmaradt.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. szeptember 29.

Molnár Béla

2007. szeptember 22.

Lepence-fürdő - 2007. szeptember 22.

2007. szeptember 22-én a Pilis-, Visegrádi-hegységbe, Lepence környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Hegytető - Pilisszentlászló - Szarvas-bérc – Lepence-patak - Bella szikla – Lepence-fürdő - Visegrád (Nagymarosi rév)
Túravezető: Nagy Imre

Az Árpád-hídi Volán pályaudvaron volt a találkozó, onnan busszal mentünk Szentendrére, majd (átszállással) tovább Pilisszentlászló felé, a Hegytető megállóig, ahol a túra kezdődött.

A zöld jelzésen indultunk el, amelyet a túra teljes tartamán követtünk, azaz egészen Lepencéig vezetett bennünket. A túra ott véget ért, de négyen tovább mentünk a Duna parton, a Nagymarosi révig, és Volán busszal onnan jöttünk vissza Budapestre. (A többiek Lepence-fürdőnél szálltak fel a buszra.)

A túra közben két helyen tartottunk hosszabb pihenőt, az elsőt mindjárt induláskor, a Hegytetőnél lévő erdei asztaloknál és padoknál, a másodikat pedig kb. félúton, egy tisztáson. Mindegyik pihenőt a további úthoz szükséges erőgyűjtésre használtuk fel.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. szeptember 22.

Molnár Béla

2007. szeptember 15.

Spartacus ösvény túra - 2007. szeptember 15.

2007. szeptember 15-én a Pilis-, Visegrádi-hegységbe, a Spartacus ösvény környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisszentlászló - Spartacus-ösvény - Apátkúti-erdészház - Visegrád (Nagymarosi rév)
Túravezető: Sipos Gyula

Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-vel mentünk Szentendrére, majd tovább Volán busszal Pilisszentlászlóra, ahol a túra kezdődött.

A zöld jelzésen indultunk el, amelyről (a terv szerint) a falu elhagyása után rá kellett volna térnünk egy jelzetlen útra, a Spartacus-ösvényre. Mi ezt a különlegesen szép útvonalat csak nagyon kalandos körülmények között találtuk meg, de végül minden jóra fordult, és gyönyörködhettünk a csodálatos tájban, melyen az út vezetett.
A zöld jelzésről való letérés, és a Spartacus-ösvény megtalálása közötti útszakasz nehézségeit (mert ilyenek voltak) mindenki jól viselte.
Az Apátkúti-erdészháznál értük el újra a jelzett utat, a pirosat, amely a Visegrádi kompig vezetett bennünket. Onnan busszal jöttünk vissza Budapestre, ahova a kora esti órákban, kissé fáradtan, de szerencsésen meg is érkeztünk.

Túra közben két helyen tartottunk hosszabb pihenőt, az elsőt még a zöld jelzés mellett egy tisztáson, a másodikat pedig a Jenő kunyhónál. Mindegyik pihenőt a további útvonalhoz szükséges erőgyűjtésre használtuk fel.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. szeptember 15.

Molnár Béla

2007. szeptember 9.

Soltvadkert - 2007. szeptember 07-09.

2007. szeptember 07-étől – 09-éig Soltvadkerten, a XI. kerületi Önkormányzat üdülőjében, egy hosszú hétvégén (kiránduláson) vettem részt.
A kirándulás vezetője: Nagy Imre

A Budapest XI. kerületében működő természetjáró szakosztályok, a hagyományoknak megfelelően, ez évben is a vadkerti tónál tartották meg őszi, idénynyitó találkozójukat. A résztvevők két csoportban (nagyobb részük busszal, kisebb részük pedig vonattal) utaztak a helyszínre.
A buszon utazóknak a Budai parkszínpad előtt volt a találkozó, onnan indult a különjárat a kerületi önkormányzat Soltvadkerti üdülőjébe.
Tekintettel arra, hogy az üdülőben nincs büfé, útközben megálltunk a Pesterzsébeti Tescónál, ahol alaposan feltankoltunk különféle folyékony halmazállapotú anyagokból.

A kora esti órákban mindkét csapat sikeresen megérkezett az üdülőbe. Vezetőink koccintással és pogácsával fogadtak, köszöntöttek bennünket, majd aznap este szabad program volt, amelynek során kiürítettünk néhány palackot.

Másnap, szombaton egész napos Szegedi kiránduláson vettünk részt. A városba érve, egy nyitott oldalú városnéző buszra szálltunk át, amellyel kb. 50 perces sétát tettünk Szeged utcáin, ezen időtartam alatt idegenvezető segített megismerni a város történelmét, és főbb nevezetességeit. Ezt követően szabad program volt a városban.
Az üdülőbe való visszaérkezés után, este, a hagyományos tombola volt, majd (sör és pár üveg bor mellett) kötetlen beszélgetéssel zártuk a napot.

A harmadik nap, vasárnap délelőtt ismét szabad program volt, majd készülődés a délután kettő körüli visszaindulásra.

A hazafelé úton kb. félórára megálltunk Soltvadkerten, a város egyik nevezetességénél, a Korona cukrászdánál, majd a hátralévő utat pihenő nélkül megtéve, a kora esti órákban szerencsésen visszaérkeztünk Budapestre.

Az időjárás barátságtalan, és hűvös volt, az esőt ugyan megúsztuk, de végig ott lógott a fejünk felett. A vadkerti tóban való fürdés szóba sem jöhetett, így nem maradt más, mint, hogy (valami tóparti élményünk is legyen) kétszer megkerültük a tavat.

A kiránduláson készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. szeptember 09.

Molnár Béla

2007. augusztus 25.

Dunafüred - 2007. augusztus 25.

2007. augusztus 25-én a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai, a vezetőnk, Nagy Imre sporttárs meghívására (az általa kialakított hagyományok folytatásaként), egy kellemes szombati napot töltöttünk el az Ő Dunafüredi birtokán.

A Kelenföldi Volán pályaudvaron volt a találkozó. Onnan busszal mentünk Dunafüredre, a Halászcsárdáig, majd gyalogosan (a csapat nagyobb része a töltésen, kisebb része pedig a településen belül) a kerti parti helyszínére.

A program remekül kezdődött, terített asztal fogadott bennünket, rajta kaja-pia bőven, a bográcsban pedig készült a főétel. A remek hangulathoz minden együtt volt.

A szép időben, gondozott kertben jól éreztük magunkat.
Túratársunk (és felesége, Ica) remek házigazdák voltak.

Tekintettel a kánikulai melegre, és arra, hogy vízparton voltunk, a bátrabbak (vagy akiknek volt fürdőruhájuk) meg is fürödtek a Dunában. A víz tiszta, és meleg volt.

A jó hangulatban az idő gyorsan eltelt, azt vettük észre, hogy elmúlt öt óra, már illik hazamenni. A reggel megismert útvonalon visszaindultunk, és az esti órákban szerencsésen haza is érkeztünk.

A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. augusztus 25.

Molnár Béla

2007. július 14.

Karap birtok - 2007. július 14.

2007. július 14-én a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete Tűzoltó Tagozatának tagjai, egyik tagtársunk – Karap Géza – meghívására, az Ő Budakeszi birtokán töltöttünk el egy kellemes szombati napot.

A Moszkva téren volt a találkozó, onnan a 22-es busszal mentünk a végállomásig, majd egyik túratársunk kisbuszával, és személygépkocsikkal tovább a parti helyszínére, a Karap birtokra.

A vendéglátóink kitettek magukért, terített asztal reggel, majd délben jött a finom ebéd, jobbnál-jobb italok között válogathattunk, minden együtt volt a jó hangulathoz.
Sorra kerültek elő a régi emlékek, és azt tapasztaltuk, hogy az évek múlásával az emlékek egyre szebbek lesznek.

A szép, napsütéses időben, tiszta levegőn, a gondozott kertben, egészségesen ellazulva, jól éreztük magunkat.

Nyugdíjas társunk (és felesége Éva) kiváló házigazda volt.

Késő délután, amikor a különböző hangulatjavító italokkal már alaposan feltöltődtünk, a reggel megismert útvonalon, és módon (Budakeszi városközpontig kisbusszal, és személygépkocsikkal, onnan pedig a 22-es BKV busszal) elindultunk hazafelé.

A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. július 14.

Molnár Béla

2007. június 16.

Sipos birtok - 2007. június 16.

2007. június 16-án a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai, két túratársunk - Sipos Gyula és felesége, Anikó - meghívására, az Árpádföldi birtokukon voltunk vendégségben, ahol egy kellemes, vidáman laza szombati napot töltöttünk el.

Az Őrs vezér terén volt a találkozó, onnan BKV busszal jutottunk el Árpádföldre, a Cibakháza utcába.

A vendéglátás kiváló volt, terített asztal reggel, majd bográcsból jött délben a főétel, rengeteg pia (a gyengébbeknek üdítő is volt), ha kiürült egy üveg, máris ott volt a másik, szóval minden együtt volt a jó hangulathoz. Szólt a zene, a végén pedig a bátrabbak még táncra is perdültek.

A szép, napsütéses időben, tiszta levegőn, a gondozott kertben jól éreztük magunkat.

Túratársaink remek házigazdák voltak.

A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. június 16.

Molnár Béla

2007. június 10.

Balatonarács - 2007. június 10.

2007. június 08-ától - 10-éig a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör szervezésében egy hosszú hétvégét töltöttünk el a Budapest XI. kerületi Önkormányzat érdekeltségébe tartozó Balatonarácsi üdülőben.
A kirándulás vezetője: Nagy Imre

Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal mentünk Balatonarácsig, ahol a XI. kerületi Önkormányzat üdülőjében töltöttünk el egy hosszú hétvégét.
A háromnapos kirándulás alatt - a hagyományoknak megfelelően - egyetlen alkalommal, szombat estére volt tervezve közös program, kerti parti az üdülő parkjában.

Szép, napsütéses, meleg időnk volt, így mindhárom nap lehetett strandolni, melyhez a Balaton vize is nagyon vonzó volt.

Péntek este, a strand után egy kiadós séta is volt Füreden, a Tagore sétány, és a kikötő környékén.

Szombaton a csapat egy részével kirándulást szerveztünk a badacsonyi hegyekbe, amely egy könnyű túrának is megfelelt. (Badacsonyig vonattal mentünk.) A végén, Badacsonyban megtekintettük az Egry József múzeumot is. (A többiek strandon töltötték a napot.)
Az üdülőbe való visszaérkezés után pihenés, fürdés, és készülődés az esti bulihoz. Ezen mindannyian részt vettünk. Az időjárás kedvezett, mert még késő este is kellemesen meleg, száraz időnk volt. Így, buli után még egy tartalmas éjszakai séta is belefért, amelynek végén meglátogattuk az arácsi móló körgátjánál horgászó két társunkat is.

Vasárnap délelőttre ismét a strandot választottuk, majd készülődés a visszaútra. A vonatunk délután indult Arácsról, és az esti órákban szerencsésen haza is érkeztünk.

A kiránduláson készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. június 10.

Molnár Béla

2007. június 2.

Rókafogó-völgy - 2007. június 02.

2007. június 02-án a Pilis-hegységbe, Rókafogó-völgy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Hegyetető – Szarvas-szérű – Pap-rét - Pálóczki-rét – Zánkói-rét – Rókafogó-völgy – Szarvas- szérű – Hegytető
Túravezető: Sipos Gyula

Az Árpád-hídi Volán pályaudvaron volt a találkozó. Onnan (Szentendrei átszállással) busszal jutottunk el a Pilisszentlászlóhoz közeli Hegytető megállóig. Az ott található erdei asztalokhoz mindjárt le is telepedtünk, megreggeliztünk. Az egyik túratársunk sok kiló cseresznyét hozott, és azt is el kellett fogyasztani, mert hát mégse Ő cipelje tovább.
A piros körön indultunk el a Szarvas-szérű irányába, majd a piros, és a kék jelzést követve jutottunk el a Pap-rétre. Ott pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, és a kellemes napfénnyel feltöltődve indultunk tovább a Pálóczki-rét, Zánkói-rét irányába. A Zánkói-rét közelében, az eredeti tervnek megfelelően, egy jelzetlen útra (nyiladékra) jobbra letértünk, amely kb. 500-600 méter megtétele után megszűnt, mi pedig egy meredek völgy tetején találtuk magunkat. Onnan igen kalandos körülmények között jutottunk le a völgy aljában lévő kerékpárútra, amelynek jobboldali ágára tértünk rá. Pár száz méter után, balra rátaláltunk a keresett (szintén jelzetlen) Rókafogó-völgyre, amelyen továbbhaladva ugyancsak nem várt nehézségeket kellett leküzdenünk. Végül mindent megoldottunk, és valahol a Pap-rét, és a Szarvas-szérű között visszataláltunk a reggel már megismert, jelzett útra, amely a Hegytető megállóig vezetett bennünket.

Az időjárás túrázásra kiválóan alkalmas volt, az eső lógott, de megúsztuk. Az útviszonyokkal (már ahol úton jártunk) semmi problémánk nem volt. Ahol viszont letértünk a járt útról, igen sok meglepetésben volt részünk.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. június 02.

Molnár Béla

2007. május 28.

Vajcs-tanya - 2007. május 28.

2007. május 28-án, a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai, két túratársunk - Vajcs Margó, és férje, Ali - meghívására, a Szadai birtokukon voltunk vendégségben, ahol egy kellemes, vidáman laza napot töltöttünk el.

Nyugati pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal mentünk Veresegyházáig, ahol Ali várt bennünket, és az Ő vezetésével gyalogosan jutottunk el Szadára.

A Vendéglátás kiváló volt, kaja reggel, kaja délben, az asztalok tele piával (a gyengébbeknek üdítő is volt), ha kiürült egy üveg, máris ott volt a másik, szóval minden együtt volt a jó hangulathoz. Szólt a zene, a végén pedig a bátrabbak még táncra is perdültek.

A szép, napsütéses tavaszi időben, tiszta levegőn, ápolt gyümölcs- és díszfák között jól éreztük magunkat.

Túratársaink remek házigazdák voltak.

Késő délután, a reggel megismert útvonalon (Veresegyházáig gyalog, onnan pedig vonattal) indultunk hazafelé.

A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. május 28.

Molnár Béla

2007. május 5.

Budakeszi Vadaspark - 2007. május 05.

2007. május 05-én a Budai-hegységbe, a Budakeszi Vadaspark környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Szépjuhászné - Korányi-Szanatórium - Szilfa-tisztás - Budakeszi Vadaspark - Szilfa-tisztás - Petneházy-rét - Feketefej – Adyliget
Túravezető: Nagy Imre

Reggeli találkozónk helyszínétől (a Moszkva térről) a 22-es busszal jutottunk el a Szépjuhásznéig, ahol a gyalogtúránk kezdődött. A Korányi Szanatórium irányába indultunk el, onnan pedig a sárga keresztet követve értük el a Budakeszi Vadasparkot.

A Budapest XI. kerületi Újbuda Természetbarát Szakbizottság szervezésében ott került megrendezésre a kerületben működő természetjáró szakosztályok tavaszi találkozója. A szervezők zsíros kenyérrel láttak vendégül bennünket, majd, rövid kis ünnepség keretében (nem feledkezve meg a másnapi anyák napjáról sem) emlék-plakettet, és egyéb elismerést adományoztak a szakosztályok néhány tagja részére. A Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai közül Blazsó Tiborné, és Vattai Erzsébet volt a kitüntetett.

Az ünnepséget követően folytattuk túránkat, egy jelzetlen úton indultunk el, ismét áthaladva a Szilfa-tisztáson, majd a Petneházy-rét, és Fekete-fej (nem a hegycsúcs) érintésével Adyliget felé, onnan pedig a 63-as busszal jöttünk vissza Budapestre.

A visszafelé úton egyszer álltunk meg, a Szilfa-tisztáson, ahol, többek között megbeszéltük az elkövetkező időszak rendezvényeivel kapcsolatos teendőket is. A Szilfa-tisztáson egy igen érdekes építményt is találtunk, amelynek funkciója, vélhetően az, hogy eső ellen alá lehessen állni, alakja pedig (szabad fantáziával) fához hasonlítható.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. május 05.

Molnár Béla

2007. április 28.

Biatorbágy - 2007. április 28.

2007. április 28-án a Budai-hegységbe, Biatorbágy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Viadukt – Kő-hegy – Szélkapu-völgy – Hárosi-erdő – Iharos-völgy - Viadukt
Túravezető: Sipos Gyula

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal jutottunk el Biatorbágyra, gyalogtúránk kezdő helyszínére.
A vasútállomástól a Viaduktot vettük célba. Megnéztük a vasúttörténeti műemléket, amely egy kettős vasúti völgyhíd, azaz irányonként külön-külön hídon zajlott a forgalom. A hidakon 1977-től részlegesen, 1979-től pedig teljesen megszüntették a forgalmat. A későbbiekben a hidakat védetté nyilvánították. Jelenleg a két híd közül az egyik van megnyitva a látogatók számára, azon végig is mentünk, majd megkerestük a piros jelzést, amely a túránk útvonalán, egy rövid jelzetlen szakasz kivételével, végig kísért bennünket.
A túra során egy igen meredek emelkedőre (hegycsúcsra) is fel kellett kapaszkodnunk (a másik oldalon pedig lejönni). Ezt a részt csak száraz időben lehet teljesíteni, csúszós-sáros időben feltehetően többször megismerkedtünk volna a talaj milyenségével.
A tervezett túraútvonalat sikeresen teljesítettük, a Kő-hegy, Szélkapu-völgy, Hárosi-erdő, és Iharos-völgy érintésével visszatértünk a Viadukthoz, onnan pedig a vasútállomásra, majd vonattal Budapestre.
A csoport tagjai közül még senki sem járt ezen az útvonalon, így ez mindenki számára új élményt jelentett.

Két alkalommal tartottunk pihenőt, ahol ettünk-ittunk, és frissítettük magunkat. A Kő-hegy szikláiról pedig megcsodáltuk a szép kilátást.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. április 28.

Molnár Béla

2007. április 21.

Apátkúti-völgy - 2007. április 21.

2007. április 21-én a Pilis-, Visegrádi-hegységbe, Apátkúti-völgy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisszentlászló - Szent László-völgy - Apátkúti-völgy - Magda-forrás - Visegrád (Nagymarosi rév)
Túravezető: Nagy Imre

Találkozónk helyszínéről, az Árpád-hídi Volán pályaudvarról busszal jutottunk el Pilisszentlászlóra, ahol túránk kezdődött.

A piros jelzésen indultunk el célállomásunk, Visegrád irányába, mint ahogy túránk teljes útvonalán e jelzés vezetett bennünket.

Indulás előtt Pilisszentlászlón még betértünk a Gesztenyés vendéglőbe egy kávéra, és úgy vágtunk neki a közel 10 kilométeres útnak. A Szent László-völgy, Zen-templom, Apátkúti-völgy, Kaán-forrás, Apát-kúti vadászház, Telgárthy-rét, Magda-forrás, Ördögmalom-vízesés, és a Patakfogadó érintésével jutottunk el Visegrádra, a Nagymarosi révig, onnan pedig busszal vissza Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. április 21.

Molnár Béla

2007. április 20.

Szentendre - 2007. április 20.

2007. április 20-án, a Belügyi Nyugdíjasok Budapesti Egyesülete Tűzoltó Tagozatának tagjaival, Szentendrei kiránduláson, városnézésen vettem részt.

A kirándulás útvonala: Szentendre város területe
A kirándulás vezetője: Duray Ferenc

A Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-el mentünk Szentendrére. Ott várt bennünket egy tűzoltó kolléga, aki bemutatta nekünk a várost és nevezetességeit.

Először a Barcsay gyűjteményt tekintettük meg, majd a Kovács Margit Múzeum következett. Ezt követően a Szerb Ortodox Múzeumot és templomot jártuk végig. A múzeumok, gyűjtemények látogatása után a Kálvária dombon is eltöltöttünk egy kis időt.

A különböző nevezetes helyek közötti távolságokat gyalogosan tettük meg. Kísérőnk eközben is folyamatosan ismertette a város történetét.

Végül egy kisvendéglőben ebéddel zártuk a napot.

Szép, napsütéses, kora tavaszi időnk volt, kirándulásra, városnézésre kiválóan megfelelt.

A kiránduláson készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. augusztus 05.

Molnár Béla

2007. április 14.

Drégelyvár - 2007. április 14.

2007. április 14-én a Börzsöny-hegységbe, Drégely várához szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Drégely (feltételes vasúti megálló) - Schaffer-kút - Drégelyvár - Kővágó-hegy - Tábor-tető - Drégelyvár-vasútállomás
Túravezető: Sipos Gyula

A Nyugati pályaudvarról, Váci átszállással jutottunk el Drégelyig, amely a Vác-Balassagyarmat vasútvonalon egy feltételes megálló. Szólni kell a mozdonyvezetőnek, hogy ott szeretnénk leszállni, és akkor megáll a vonat.
A vasúti megállótól pár száz méterre található a Schaffer-kúti pihenő, ahol reggelivel, erőgyűjtéssel kezdtük a túrát. Erre szükség is volt, mert igen erős, hosszan tartó emelkedőn lehet feljutni Drégely-várához.

A piros jelzésen haladtunk, és amikor közvetlenül a vár aljához értünk, választhattunk, hogy tovább megyünk a piros sávon (ez kb. 750 méteres szerpentinszerű út), vagy a piros (L) jelzésen megyünk fel a romokig, amely kb. 280 méteres út. Csoportunk itt kettévált, négyen választottuk az utóbbit, amely nagyon meredek kaptató volt, egyenesen vezetett fel a várhoz. Ezt csak száraz időben szabad választani, vizes-csúszós út esetén itt nem lehet feljutni.

A vár területén, a megmaradt falakon részleges helyreállítási munkálatok folynak. Ugyan jelenleg is teljes terjedelmében látogathatóak, és bejárhatóak a romok, de ki van írva, és látható is, hogy építési terület. (Ottjártunkkor, egy szombati napon, nem volt munkavégzés.)

A vár 444 méter magas hegycsúcsra épült, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a környező hegyekre, erdőkre, és településekre.

A romoknál található pihenőhelyen kellőképpen felfrissültünk, étellel-itallal feltöltődtünk, és úgy vágtunk neki a túránk második, lefelé vezető szakaszának. Kezdetben a kék sávot követtük, majd a kék keresztre tértünk rá, melyhez a végén a zöld sáv is becsatlakozott. E jelzéseket követve, a Kővágó-hegy, és a Tábor-tető érintésével eljutottunk Drégelyvár vasúti megállóhoz, onnan pedig a reggel megismert módon (Váci átszállással) vissza Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. április 14.

Molnár Béla

2007. április 7.

Törökmező - 2007. április 07.

2007. április 07-én a Börzsöny-hegységbe, Törökmező környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Kóspallagi tározó - Békás-rét - Törökmezői turistaház - Malom-völgy - Zebegény
Túravezető: Nagy Imre

A Nyugati pályaudvarról vonattal jutottunk el Kismarosig, onnan pedig busszal a Kóspallagi tározóig (6-os kilométerkő), ahol a túránk kezdődött. (A túracsapat másik része a Törökmezői bekötőútnál szállt le a buszról, ők kb. 2 kilométerrel rövidebb távot teljesítettek.)
Mi a piros sávon indultunk el a Törökmezői turistaház irányába, ahol a csoport másik része, a rövidebb utat választók már vártak bennünket. Ott hosszabb pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, frissítettük magunkat. A szakosztályvezetés részéről kiosztásra kerültek az elkövetkező időszak rendezvényeinek írásos anyagai, továbbá mindenki kapott egy, a túracsapat új nevét tartalmazó jelvényt is.
Tekintettel arra, hogy húsvét előtt egy nappal voltunk, a locsolás sem maradhatott el, ezt a túra hölgy résztvevői csoki tojásokkal köszönték meg.
Törökmezőről a zöld sávon indultunk tovább, amely jelzés a Malom-völgyön keresztül elvezetett bennünket Zebegénybe, túránk záró állomásáig. Onnan vonattal jöttünk vissza Budapestre.

A Törökmezői turistaház mellett lévő területen kulturált körülmények fogadják a pihenni vágyó természetjárót. Gondozott erdei padok, asztalok, kiépített tűzrakó-helyek vannak.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. április 07.

Molnár Béla

2007. március 31.

Vöröskő - 2007. március 31.

2007. március 31-én a Visegrádi-hegységbe, Vöröskő környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Leányfalu - Szénégető-patak - Meteor-forrás - Vöröskő - Német-széna - Álló-rét - Csaba-kút - Szénégető-patak - Leányfalu
Túravezető: Sipos Gyula

A Batthyány térről HÉV-vel mentünk Szentendréig, onnan pedig busszal Leányfalura, a Pócsmegyeri révig, ahol a túránk kezdődött. Cél a Vöröskő volt, amelynek eléréséhez a piros sávot követtük. A településen belül, a Gyulai Pál utcán vezetett a jelzés, majd a Szénégető-patak mentén eljutottunk a Meteor-forráshoz. Ott hosszabb pihenőt tartottunk, frissítettük magunkat, ettünk-ittunk, és felkészültünk az út további részére. Kezdettől fogva erős hegymenetben haladtunk, amely egészen az 521 méter magas Vöröskő szikláig tartott. Ott lepihentünk, tűzrakással, szalonnasütéssel tettük hangulatosabbá az ebédünket. Közben megtekintettük az emlékművet is.
A csúcsról nagyon szép kilátást kaptunk a Szentendrei szigetre, és a környező településekre.

Túránk második szakaszának, azaz a visszaútnak megkezdésekor a sárga sávon indultunk el, és e jelzést az Álló-rétig követtük, ott a piros keresztre tértünk rá, majd pedig, a már reggel megismert piros sávon jutottunk vissza Leányfalura, ahol túránk befejeződött.

A visszaút teljes egészében lefelé vezetett, ennek megfelelően egy kicsit könnyebb volt, mint az oda(fel)felé vezető út. Ezen az útszakaszon két alkalommal tartottunk pihenőt. Az Álló-réten egy kicsit hosszabbat, itt ismételten feltöltődtünk, és még napozásra is volt lehetőség. Másodszor, a Csaba-kútnál álltunk meg, ahol néhányan a forrás vizével frissítették magukat.

A túra során örömmel tapasztaltuk, hogy a Meteor-forrásnál az erdei asztalok, padok felújításra kerültek, mindent újra cseréltek, kulturált körülményeket teremtve ezzel a pihenni vágyó túrázóknak, kirándulóknak. A Vöröskőnél található, fából készült esőház viszont nagyon rossz (szakadt) állapotban van.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. március 31.

Molnár Béla

2007. március 24.

Virágos-nyereg - 2007. március 24.

2007. március 24-én a Budai-hegységbe, Virágos-nyereg környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Fenyőgyöngye - Nelli-pihenő - Virágos-nyereg - Gercsei romtemplom - Pesthidegkút
Túravezető: Nagy Imre

Találkozás a III. kerületi Kolosy téren volt. Onnan a 65-ös busszal jutottunk el a Fenyőgyöngyéig, túránk kiinduló állomásáig.

A kék sávon kezdtünk, majd a zöld kereszten, és a zöld sávon folytattuk utunkat. A Virágos-nyergi büfénél - fedett teraszon - hosszabb pihenőt tartottunk. Ettünk, ittunk, és megkaptuk a következő túra kiírásának anyagát is. A Virágos-nyeregtől a kék (L) jelzésen haladtunk tovább a Gercsei romtemplomhoz. Ott körülnéztünk, időztünk egy kicsit, majd indultunk Pesthidegkútra, ahol túránk befejeződött, és a 64-es busszal megkezdtük hazafelé utunkat.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. március 24.

Molnár Béla

2007. március 17.

Velencei-hegység - 2007. március 17.

2007. március 17-én a Velencei-hegységbe, az Ingókövek környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pákozd - Bella-tó - Ingókövek - Bodza-völgy - Angelika-forrás - Sukoró
Túravezető: Sipos Gyula

A Népligeti Volán pályaudvaron volt a találkozó, onnan busszal jutottunk el Pákozdra, a Szövetkezeti vendéglő megállóig, túránk kezdő helyszínére.

Zöld kereszten indultunk el, amely, kezdetben a település szélén, a Bella-patakkal párhuzamosan haladt, majd, röviddel a Bella-tó elhagyása után, jobbra becsatlakoztunk a zöld sávba, amely - vége felé a piros kereszttel együtt - az ingókövekig vezetett bennünket. Ott rövid pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, napoztunk, és élveztük a gyönyörű időt.
Az ingókövektől a piros keresztet követtük, a Hurka-völgyön, és a Bodza-völgyön keresztül egészen az Angelika-forrásig. A forrás vízhozama – ottjártunk idején - alig volt több a semminél, az, hogy igyunk belőle, szóba sem jöhetett. Ott is tartottunk egy rövid pihenőt, ismételten ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a túra befejező szakaszához.
A forrástól, a már megismert piros kereszten haladtunk tovább, amíg el nem értük a piros háromszöget, amelyre balra rátértünk, és az elvezetett bennünket Sukoróra, a Zsuzsi presszóig, ahol túránk befejeződött. Ott buszra szálltunk, amellyel eljutottunk a Velencei vasútállomásra, onnan pedig vonattal Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. március 17.

Molnár Béla

2007. március 10.

Makkosmária - 2007. március 10.

2007. március 10-én a Budai-hegységbe, Makkosmária környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Normafa - Csacsi-rét - Virág-völgy - Makkosmária - Budakeszi
Túravezető: Nagy Imre

Moszkva téren volt a találkozó, onnan indultunk busszal a Normafához, ahol kezdődött a gyalogtúra.
Kezdetben a zöld kereszten haladtunk, amíg el nem értük a sárga sávot. Attól kezdve e jelzést követtük a Csacsi-réten-, Virág-völgyön keresztül, egészen Budakesziig. A település széléig jutottunk már, amikor egy jelzetlen útra, balra felkanyarodtunk, és azon pár száz méter megtétele után elértük a piros sávot, amely elvezetett bennünket a Máriamakki kegytemplomhoz. Ott jobbra lekanyarodtunk a Makkosi útra, azaz Budakeszi belterületén folytattuk utunkat – egy rövid vendéglői kitérővel – a 22-es busz megállójáig, amivel visszatértünk Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. március 10.

Molnár Béla

2007. március 3.

Magyarkút - 2007. március 03.

2007. március 03-án a Börzsöny-hegységben, Magyarkúton megtartott természetjáró aktívák túratalálkozóján vettem részt.

A túra (találkozó) útvonala: Szokolya - Magyarkút
Túravezető: Nagy Imre

A Budapest XI. kerületi Újbuda Természetbarát Bizottság ez évben ismét megszervezte a kerület természetjáró aktíváinak túratalálkozóját. A helyszín a Börzsöny-hegység egy kis településén, Magyarkúton, a Fogadó étteremben volt. Mi, a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör meghívott tagjai, a Nyugati pályaudvarról indultunk vonattal - egyszeri, Vácon történő átszállással - Szokolyára. Onnan a piros sávon, egy mini túra keretében gyalogoltunk Magyarkútra. A rövid túra alatt egy pihenőt tartottunk, amikor a hátizsákokból étel-ital került elő.

Magyarkútra megérkezve, az étteremben lepakoltunk, és - tekintettel arra, hogy még sok idő volt a találkozó hivatalos részének kezdetéig - az eredeti tervnek megfelelően elindultunk egy kiegészítő túrára. Azonban Magyarkút környéke elképesztően sáros, dagonyás volt. Így, azt is figyelembe véve, hogy ünnepségre jöttünk, és oda nem illik derékig dzsuvásan beállítani, rövidesen visszafordultunk, és a vendéglőben múlattuk az időt. Közben a többi meghívott vendég, a többi szakosztály tagjai is sorban érkeztek, megtelt az étterem, és beszélgetéssel, ismerkedéssel telt el a hátralévő idő.

Délután egy óra tájban kezdődött a rövid kis ünnepség, melynek keretében néhány aktivista részére elismerés átadására került sor. Ezután tálalták fel az ebédet, melynek elfogyasztása után, a találkozó résztvevői - a vonat indulásának függvényében - szép lassan visszaindultak Budapestre. Egyes szakosztályok – az időközben eleredő eső ellenére - még egy rövid túrát beiktattak, mások egyből a vasútállomásra indultak.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. március 03.

Molnár Béla

2007. február 24.

Pilisszántó - 2007. február 24.

2007. február 24-én a Pilis-hegységbe, Pilisszántó környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisszántó - Szikla színház - Cigány-puszta - Taloki-erdő - Cseresznyés-erdő - Homok-hegy - Klotildliget
Túravezető: Nagy Imre

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal Pilisszántóra, ahol kezdődött a gyalogtúra.
A sárga kereszten indultunk el, és alig kezdtük meg túránkat, mindjárt látnivalóval találkoztunk, egy elhagyott kőbánya helyén kialakított, szabadtéri „Szikla” színházat tekinthettünk meg, melyben időszakosan, elsősorban a nyári idényben tartanak előadásokat. Továbbindulva, hamarosan a sárga sávhoz csatlakoztunk, és - egy éles balkanyar után - azon haladtunk tovább, át a Cigány-pusztán, Taloki-erdőn, és a Cseresznyés-erdőn. Közben a piros sávot is elértük, és a továbbiakban, a sárga sávval együtt mutatták utunkat, egészen addig, amíg a piros keresztre (jobbra) le nem tértünk. Ez a jelzés, a Homok-hegyen keresztül bevezetett bennünket a Klotildligeti vasútállomásra, ahonnan a vonatunk indult vissza Budapestre.

A túra során, két helyen tartottunk pihenőt, ahol frissítőt és erősítőt vettünk magunkhoz (ettünk-ittunk), és kiosztásra került a következő túra írásos anyaga.
Túránk kezdeti szakaszán (Pilis-tető aljában, a mészkőbánya környékén) több „quad”-ossal is találkoztunk, akik az utat nagyon tönkretették. Részben ők okozták a mély keréknyomokat, amelyek, ha - mint túránk idején is - vízzel megtelnek, dagonyává változtatják az erdei (főleg az agyagos) utakat.

A túra útvonalán a terepviszonyok változatosak voltak. A „quad”-osok, és más nehéz járművek által kivájt, árokszerű keréknyomok, valamint a több hegy- és völgymenet egyaránt nehezítette az amúgy nem túl nagy (8-9 km.) túratávot.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. február 24.

Molnár Béla

2007. február 23.

Budafoki borpince - 2007. február 23.

2007. február 23-án a Promontorbor Rt. Budafoki pincészetébe szervezett látogatáson vettem részt.
A látogatás szervezője: Nagy Imre

A Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai, borívó emberek lévén, szükségesnek tartottuk, hogy részletesebben is megismerjük azt a csodálatos nedűt, amivel - az étkezési kultúránk részeként - naponta találkozunk. Ennek érdekében látogatást tettünk a Promontorbor Rt. Budafoki pincészetében. Ott közelről láthattuk Európa leghosszabb összefüggő pincerendszerének egy szakaszát, ahol tárolják, kezelik, érlelik a palackozásra váró különféle borokat. Kíváncsiságunkban szakképzett vezető volt segítségünkre, tőle kaptuk a mindenre kiterjedő, közérthető nyelvezetű tájékoztatást, melynek során megismertük, többek között a pincerendszer kialakulásának történetét is. Közben folyamatosan jártuk a hegy belsejét, a hordókkal, és más hatalmas tároló tartályokkal teli labirintust. Megtudtuk, hogy a nemzetközi piac, a bor tárolására vonatkozóan milyen változásokat kényszerített ki (fahordó, betontároló, fémből készült tároló). Betekintést nyertünk a különböző borfajták készítésébe. Megtekintettük Magyarország második legnagyobb (53500 literes, tölgyfából készült) boroshordóját.

A látogatás zárásaként pedig, hogy a borgazdaság termékeit még alaposabban megismerhessük, egy színvonalas kóstolón vettünk részt, ahol vermutot, és többféle bort is tesztelhettünk.

A látogatás részvételi díja 800,-Ft/fő volt, mely tartalmazta a vezetés-, valamint a kóstolás anyagának költségeit is.

Fotózni a látogatás teljes ideje alatt szabad volt.

A kiránduláson készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. február 23.

Molnár Béla

2007. február 17.

Kevély-nyereg - 2007. február 17.

2007. február 17-én a Pilis-hegységbe, a Kevélyek környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Pilisborosjenő - Kevély-nyereg - Stromfeld Aurél menedékház romjai - Pilisborosjenő
Túravezető: Sipos Gyula

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal Pilisborosjenőre, ahol kezdődött a gyalogtúra.

Az első szakaszon a sárga sávot követtük célunk elérése, a Kevély-nyereg felé. Útközben egy pihenő helyen megálltunk, frissítőt és erősítőt vettünk magunkhoz. Menet közben elhaladtunk a Nagy-kevélyi kőfülke (Szódás barlang) mellett, majd, ahogy az emelkedőnek vége lett, már fent is voltunk a volt Kevély-nyergi (Stromfeld Aurél) menedékház romjainál. Itt újabb pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk. Feltöltődve indultunk tovább a piros négyzeten, amely jelzés visszavezetett bennünket Pilisborosjenőre, amely településről reggel indultunk, és egy nagy kör megtétele után oda érkeztünk vissza.

Túránk első szakaszán - a menedékház romokig - felfelé haladtunk, onnantól viszont többnyire völgymenet következett. Utunkat nehezítette, hogy a második szakasz nagyobb része egy vízmosásban vezetett, amely tele volt kisebb-nagyobb kövekkel, sziklákkal, és néhány helyen csúszott is.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. február 17.

Molnár Béla

2007. február 10.

Nagy-kopasz - 2007. február 10.

2007. február 10-én a Budai-hegységbe, Nagy-kopasz környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Hidegvölgyi Erdészlak - Tarnai-pihenő - Nagy-kopasz (Csergezán kilátó) - Cseresznyés-erdő - Széltörés-erdő – Nagykovácsi
Túravezető: Nagy Imre

A Volán Széna téri autóbuszállomásán volt a találkozó, innen mentünk busszal a Hidegvölgyi (volt Erzsébet) Erdészlakig, ahol kezdődött a gyalogtúra, melynek első szakaszán a zöld háromszöget követtük. Egészen a Nagy-Kopaszon található Csergezán kilátóig felfelé vezetett utunk, végig enyhe emelkedőn haladtunk, közben a Tarnai-pihenőnél megálltunk, és gyönyörködtünk a csodás panorámában. A februári tavasz jól megizzasztott bennünket, sorra vettük le magunkról a melegebb, téli ruhákat. Felérve a kilátóhoz, letáboroztunk, ettünk-ittunk, pihentünk egy kicsit. Kiosztásra kerültek az elkövetkező időszak túráinak, rendezvényeinek írásos anyagai, és megbeszéltük a kapcsolatos teendőket.

A másfél éve átadott, és ennek megfelelően még újszerű állapotban lévő, 18 méter magas kilátóra is feljutottunk, és az volt az érzésünk, hogy amit onnan nem látni, az talán nincs is. A majdnem tiszta időnek köszönhetően a távoli hegyekben is gyönyörködhettünk. A környéken – feltehetően a tavaszias időnek is köszönhetően - igen nagy volt a forgalom, sok természetjáró (kiránduló) kereste fel a Budai-hegység e látványosságát. A kilátó a környék festőművészéről, Csergezán Pálról kapta nevét. A kilátó szerkezete vörös fenyőből készült, lécborítású, mely ugyan kissé zavarja a kilátást, de ezt ellensúlyozza az, hogy - egyes vélemények szerint - megakadályozza a tériszonyt.
Ezt követően - a nem kevés erősítővel-frissítővel feltöltődve - megkezdtük túránk második, az elsőnél lényegesen könnyebb szakaszát. Nagykovácsi felé vettük az irányt, továbbra is a zöld háromszög mentén. Tekintettel arra, hogy az eddigi úton (az indulástól a kilátóig) csak felfelé haladtunk, most már völgymenet következett. A Cseresznyés-erdőn, Széltörés-erdőn keresztül elértük a zöld sávot, amely bevezetett bennünket Nagykovácsiba. Ott a Csillagszem vendéglőben még eltöltöttünk egy kis időt, ezt-azt fogyasztottunk, majd a 63-as busszal visszaindultunk Budapestre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. február 10.

Molnár Béla

2007. február 3.

Nagykovácsi - 2007. február 03.

2007. február 03-án a Budai-hegységbe, Nagykovácsi környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Nagykovácsi – Kutya-hegy – Cseresznyés-völgy – Nagykovácsi
Túravezető: Sipos Gyula

Találkozás a Moszkva téri Metró kijáratnál volt, ahol rajtunk kívül - különböző célállomással - több turistacsoport is gyülekezett. Onnan az 56-os villamossal, majd a 63-as busszal jutottunk el Nagykovácsira, ahol a túra kezdődött.

A sárga sávon kezdtünk, a Széna-hegy és a Kutya-hegy közötti völgyben, sóderral, kaviccsal felszórt úton haladtunk kb. 2 kilométert, majd egy jelzetlen úton balra betértünk az erdőbe. Ott egy nagy kört tettünk meg a Cseresznyés-völgy környékén. Amikor újra elértük a sárga sávot - kb. 1 kilométerrel távolabb, mint ahol elhagytuk - már vissza is indultunk Nagykovácsiba, a 63-as busz végállomására, a Templomhoz. Onnan a reggel megismert járatokkal jutottunk vissza a Moszkva térre.

A megtett távolság kb. 8-9 kilométer volt, említésre érdemes szintkülönbség nélkül. Az erősséget tekintve könnyű túra volt.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. február 03.

Molnár Béla

2007. január 27.

Zsíros-hegy - 2007. január 27.

2007. január 27-én a Budai-hegységbe, Zsíros-hegy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Solymár - Középső-Jegenye-völgy - Zsíros-hegy - Török-kút - Solymár
Túravezető: Nagy Imre

Találkozás a Moszkva téri Metró kijáratnál volt, ahol rajtunk kívül - különböző célállomással - több turistacsoport is gyülekezett. Onnan az 56-os villamossal, majd a 64-es busszal jutottunk el Solymár-Budapest közigazgatási határig, a túra ott kezdődött.
A sárga sávon indultunk el a Középső-Jegenye-Völgyben. Hosszú, igen erős emelkedőn haladtunk el a Kakuk-hegy oldalában, átmentünk a Kerek-hegyen, de a 419 méter magas csúcsot kihagytuk. Végül elértük Nagykovácsi szélső házait, azaz, fent voltunk a Zsíros-hegyen. Itt leltünk rá a „Muflon Itató” nevű vendéglőre, melynek a kerthelységében, a szabadtéri asztalokra-padokra letáboroztunk, ettünk-ittunk, megbeszéltük az elkövetkező idők teendőit, tájékoztatást kaptunk a Szakosztállyal kapcsolatos változásokról.

Eredetileg a volt turistaház romjainál szalonnasütés volt tervezve, azonban a téli időjárás (hideg, nagy szél, és hóesés) miatt a tűzgyújtást feladtuk, inkább a biztonságos, és kényelmesebb Muflont választottuk. Innen a zöld sávon haladtunk tovább a Török-kút mellett, Solymár, Templom tér irányába. Itt még betértünk egy vendéglőbe, ahol kiosztásra került a következő túrakiírás anyaga, és befizettük az éves tagsági díjat. Némi fogyasztás után a 64-es busszal, és az 56-os villamossal visszaindultunk a Moszkva térre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. január 27.

Molnár Béla

2007. január 20.

János-hegy - 2007. január 20.

2007. január 20-án a Budai-hegységbe, a János-hegy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Normafa - János-hegyi kilátó – Szépjuhászné - Kaán Károly kilátó - Bátori-barlang – Hűvösvölgy
Túravezető: Sipos Gyula

A Moszkva téri Metró kijáratnál volt a találkozó, ahol rajtunk kívül - különböző célállomással - több túracsapat is gyülekezett. A 21-es busszal jutottunk el túránk kezdő helyszínére, a Normafához.

Kék körön indultunk el a János-hegy irányába, célunk a Libegő végállomása volt. A távolság rövid, az út könnyen járható volt, így azt gyorsan meg is tettük. Az erdei padoknál, asztaloknál egy kis pihenőt tartottunk, a túra további részének teljesítéséhez erősítőt-frissítőt vettünk magunkhoz.
Tekintettel arra, hogy az Erzsébet-kilátón már többször jártunk, most oda nem mentünk fel, hanem a hegyet megkerülve csatlakoztunk a piros sávhoz, amely jelzés a Szépjuhásznéhoz vezetett bennünket. Onnan a sárga sávon haladtunk tovább, és egy erős emelkedő leküzdése után jutottunk fel a Kaán Károly kilátóhoz. Itt egy kicsit gyönyörködtünk a kilátó - felhős, párás idő ellenére is - szép panorámájában.
Továbbra is a sárga sávon haladva, eljutottunk a Bátori-barlanghoz, amelynek közvetlen környékén - a nyirkos idő miatt - csúszós, nehezen járható utunk volt. Itt tartottunk egy rövid pihenőt, ettünk-ittunk, majd a sárga sávon tovább indulva, rátértünk túránk utolsó szakaszára, a Hűvösvölgy felé vezető útra, ahova - a Kis-Hárs-hegy oldalát érintve - szerencsésen meg is érkeztünk. Onnan az 56-os villamossal tértünk vissza a Moszkva térre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2007. január 20.

Molnár Béla