Naszály - 2013. október 05.

Naszályra fel

2013. október 05-én a Naszály meghódítására indultunk egy túracsapattal. Az elmúlt évben egy sikeres gombaszedő túra volt ezen az útvonalon, titkon most is gombapörköltről álmodtak néhányan. A tervben – a tavalyihoz képest - annyit változtattunk, hogy most ellenkező irányból (Ősagárdról) indultunk.

Újpest Városkaputól Volán busszal jutottunk el Katalinpusztáig, ahol (a megállónál lévő kocsmában) már vártak bennünket a személygépkocsival érkezők. (A kocsit célszerű volt itt hagyni, mert a túrát délután itt fejeztük be.) A túra kezdő helyszínéig, Ősagárdig még tovább kellett utaztunk helyi busszal, melyet már együtt tett meg a teljes csapat (12 fő).
 

A kék sávon indultunk el, és e jelzés vezetett bennünket a túra teljes útvonalán. A faluból gyorsan kiértünk, keresztülhaladtunk egy szépen gondozott réten (pihenőpark, játszótér), majd egy kecskefarm is mögénk került, és már be is jutottunk az erdőbe. Megkezdtük a hegymenetet, mert a túra első fele végig felfelé vezetett. Izzasztó két órát éltünk át, ugyanis ennyi idő alatt értünk fel a csúcsra, a geodéziai toronyhoz.

Közben rövid pihenőt tartottunk egy kulcsos-háznál, amelynek környezete szépen rendben tartott, erdei asztalokkal, padokkal, tűzrakóhellyel ellátva.

A következő pihenőnk a Kopasz-tetőnél volt, itt is pótoltunk némi energiát és folyadékot, pihentünk a sziklák peremén, és fotóztuk a szép tájat. Láttuk a környező hegyeket, Ősagárdot (ahonnan indultunk), gyönyörű panorámában volt részünk.

Következett a Násznép-barlang, amely a legenda szerint onnan kapta nevét, hogy egy lakodalmas menet ide menekült a török elől. Lefelé vezető, meredek úton lehetett megközelíteni, mindenki nem is vállalta, csak néhányan merészkedtünk le a barlang bejáratához.

Amint a barlangtól visszakerültünk (visszamásztunk) a túraútvonalra, megkezdtük a csúcs elleni utolsó támadást. Végül sikeresen feljutottunk a Cserhát legmagasabb pontjára, a 652 méter magas Naszály-csúcsra. A tetőn egy elhagyott geodéziai torony szolgál kilátóként, többen felmentünk rá, és gyönyörködtünk a szép kilátásban, fotóztuk a tájat.

Rövid pihenő és energiapótlás után megkezdtük a leereszkedést a hegyről. Ez sem volt könnyű, igaz, hogy most nem a levegő fogyott el, mint fölfelé, hanem az útviszonyokkal kellett megküzdenünk. Meredek, és - a száraz idő ellenére is - csúszós ösvényen jártunk, apró kövek, kavicsok, faágak csúsztak ki a lábunk alól. A hegy oldalában több helyen csak oldalazva tudtunk járni. Ezen az útvonalon, esős, sáros időben csak négykézláb (vagy nadrágféken) lehetett volna haladni.

Egy kis kitérővel megnézhettük volna a Naszályi-víznyelőbarlangot (Sárkánylyukat) is, mi viszont ezt kihagytuk. (Lehet, hogy már fáradtak voltunk?)

A következő pihenő a Bik-kútnál volt, itt jól kiépített pihenőhelyet, erdei padokat, asztalokat, és még egy szaletlit (esőházat) is találtunk. A Bik-kút a Naszály északi oldalának egyetlen forrása, víznyerőhelye. Most viszont alig csörgedezett benne víz.
 

Következett a túra befejező szakasza, amely egy keskeny, kanyargós ösvényen vezetett le Katalinpusztára.
 

Amint leértünk a faluba, a kocsival érkezők már indulhattak is haza, míg nekünk – tömegközlekedéssel járóknak - egy rövid kocsmaakció is belefért a busz indulásáig.
 

Remek, kora őszi időjárást fogtunk ki, túrázásra kiválóan megfelelt, egész nap hét ágra sütött a nap, szél sem fújt. Ugyan a levegő egy kicsit párás volt, és emiatt a távoli tájakat nem láthattuk tisztán, de a kilátópontokról így is csodálatos látványban volt részünk.
 

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak, végig jelzett úton haladtunk.

Az erdőben, a túraútvonalak mentén több helyen találtunk kb. egy méter magas, újonnan felállított kis faoszlopokkal, amelyeken QR-kódokat helyeztek el. Ezekből megfelelő készülékkel (pl. okos telefonnal) mindent megtudhattunk, amit az adott területről tudni érdemes.
Az ilyen utakra tökéletesen illik a mondás, hogy jobb egyszer végig menni rajta, mint tízszer olvasni róla. Az útvonal nem könnyű, de nagyon szép, ajánlani tudom mindenkinek. Az élményt csak a helyszínem, testközelből lehet élvezni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
 

Budapest, 2013. október 05.   
 

Molnár Béla

Dobogókő - Pilisszántó - 2013. szeptember 28.

2013. szeptember 28-án a Pilis-hegységbe szervezett gyalogtúrán vettem részt.

A túra teljesített útvonala: Dobogókő – Zsiványsziklák - Döme-halála – Mária-pad – Vaskapu-völgy - Grófi út – Trézsi-kút – Orosdy kastély - Pilisszántó

Túravezető: Nagy Imre

Találkozás a Batthyány téren volt, onnan HÉV-el indult a csapat Pomázig (én Békásmegyeren csatlakoztam), majd tovább Volán busszal Dobogókőig, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A túrát Dobogókőn pihenővel kezdtük, gondolván, hogy a hozott ételt-italt ne kelljen tovább cipelni. Ezen kívül még Mária-padnál tartottunk hosszabb pihenőt, ahol elfogyasztottuk, ami Dobogókőn megmaradt.

Indulás előtt körbenéztünk Dobogókőn, a báró Eötvös Loránd Menedékház környékén. Ez volt az ország egyik első menedékháza, melyet 1898-ban adtak át. Az épület fából készült, és tartósnak bizonyult, ma Turistamúzeum található benne, A mellette lévő, 1906 óta álló kőépület viszont ma is aktív turistaházként szolgál.

Ha nem is volt teljesen tiszta a levegő, de azért messzire el lehetett látni. A kilátóról különleges látványban volt részünk, a Dunát (a hegyek között) teljes egészében felhő takarta. 

A kék sáv-sárga kereszt útvonalon jutottunk el Mária-padig. Útközben elhaladtunk a Zsivány-sziklák mellett (néhányan az alsóbb szintekre fel is másztak), belenéztünk az Ördög-lyukba, egy pillanatra megálltunk a Döme-halálára emlékeztető kereszt mellett is.

A 700 méter magasan lévő Dobogókőről végig lefelé vezetett az útvonal, hegymenet nélküli, könnyen teljesíthető része volt ez a túrának.

Mária-padnál kettévált a csapat. A rövidebb utat választók leballagtak Pilisszentkeresztre, és onnan busszal haza. A bátrabbak (köztük én is) a Vaskapu-völgyben folytattuk a túrát, majd a zöld sávra rátérve, a Pilis nyugati oldalán elértük a Grófi utat, és azon haladtunk tovább. Végül leereszkedtünk a Pilisről, megnéztük a Trézsi-kutat (néhány szomjas társunk ivott is a Szeretet Forrás friss vízéből), majd az Orosdy kastély érintésével Pilisszántóra jutottunk, onnan pedig Volán busszal megkezdtük a hazafelé utat.

Az időjárás túrázásra kiválóan megfelelt, sütött a nap. Az útviszonyok mindenhol jók voltak, de érdekesen alakultak, sok helyen kövekkel, gyökerekkel nehezített szakaszokat is le kellett küzdenünk. A Vaskapu-völgyben némi hegymenetet is kaptunk, melytől jól meg is izzadtunk. A megtett távolság, a hosszabb utat vállalóknak kicsivel 10 kilométer felett volt.  

A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. A Trézsi-kút, majd az Orosdy kastély körül jelzetlen úton jártunk, de ismerős volt a terep, így nem okozott gondot az eligazodás ott sem.

A túra teljes útvonalán lehetett kirándulóval, túrázóval találkozni – Dobogókő pedig tele volt, a jó idő sok embert kicsalt a természetbe. Sokak által kedvelt, népszerű útvonalon jártunk, könnyen teljesíthető túra volt.

A túra vége felé, már közel Pilisszántóhoz, erősebb tempóra kellett váltani, hogy a 17.20-as buszt elérjük. Sikerült, így viszont nem tudtuk a közeli vendéglő forgalmát növelni. 

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. szeptember 28.   

Molnár Béla

Meghódítottuk a Burdát - 2013. augusztus 20.

2013. augusztus 20-án – az Országjárók Köre szervezésében – Felvidéken, a Burda hegységben megtartott túrán vettem részt. Túravezető Schweier László (Loyer) volt.

Volánbusszal jutottunk el Esztergomba, onnan átsétáltunk a Mária Valéria hídon Párkányba. Helyi buszjárattal utaztunk tovább Helembáig, ahol kezdődött a gyalogtúra. A busz indulásáig több mint fél óránk volt, ezt egy kisvendéglőben – hogy jól kezdődjön a napunk - sörözéssel töltöttük.

Az időjárás majdnem megviccelt bennünket. Amint leszálltunk a buszról Helembán, elkezdett szemetelni az eső. Előkerültek az esőkabátok, és mérgelődtünk, hogy beválik a meteorológia jóslata, mármint az, hogy 20-án esős-szeles idő lesz. Szerencsénkre néhány 100 méter megtétele után az eső elállt, az égbolt ugyan többnyire felhős maradt, de az eső egész nap elkerült bennünket. Szép, kellemes kiránduló időben volt részünk.

A Dóna-patak völgyében, a kék sávon kezdtük a túrát, majd a piroson folytattuk, amely Garamkövesdig vezetett bennünket. Onnan a reggel megismert módon megkezdtük a hazafelé utat. Helyi busszal Párkányba, gyalog át a Mária Valéria hídon Esztergomba, majd a többség Volánbusszal Budapestre. Engem (harmadmagammal) az a szerencse ért, hogy egyik túratársunk, aki személygépkocsival ment Esztergomba, Békásmegyerig hozott bennünket, szinte a házunk kapujában szálltam ki az autóból. 

A túra első kb. három kilométere, végig felfelé vezetett. Már közel jártunk az Ipoly erdészházhoz, amikor egy kb. 100-150 méteres szakasz különösen meredek volt. Jól megizzasztott bennünket. Az erdészháznál hosszabb pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a túra további szakaszainak leküzdéséhez.

Az erdészház és környéke, a legutóbbi ottjártunkhoz képest, megújult, kulturált, szép, tiszta pihenőhelyen találtuk magunkat. Feltehetően a terület felújításának (tereprendezésnek) estek áldozatul a három éve még ott lévő szederinda bokrok is, amelyekről akkor jól beszedreztünk.    

A túra folytatásaként továbbra is a kék jelzésen haladtunk, majd mikor találkoztunk a pirossal (amely a Kovácspataki tanösvényt is magában foglalja), arra tértünk rá. E jelzés mentén állomásokat jelöltek meg, ahonnan rövid kitérővel – a Duna fölött emelkedő sziklákhoz - gyönyörű kilátóhelyekre juthattunk. Esztergomból a folyó túlsó partján lehet látni egy hegyvonulatot, a Helembai hegységet. Mi most arról a hegyvonulatról láthattuk Esztergomot, és a Dunakanyart. Csodálatos panorámában volt részünk.

Amint Garamkövesdre értünk, volt még egy óránk a busz indulásáig, ezt az időt a falu kocsmájában (Garam Gyöngye vendéglőben) töltöttük el. Végre megjött a busz, és eljutottunk Párkányba, ahol még a többség (velem együtt) beült egy étterembe, és ezt-azt fogyasztottunk.

Az útviszonyok érdekesen alakultak. Jártunk ösvényen, erdei szekérúton és kőzúzalékkal frissen terített (talán aszfaltozásra előkészített?) széles úton is. A legrosszabb útszakasz a Garamkövesd előtti (fölötti) kb. egy kilométeres rész volt, ez meredek, kőhordalékos, nehezen járható volt. A térd ízületeket nagyon próbára tette.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2013. augusztus 20.

Molnár Béla 

Korda Filmpark - 2013. április 20.

2013. április 20-án, az etyeki Korda Filmparkba szervezett látogatáson vettem részt a Röck Vasas természetjárókkal.

A Kelenföldi Volán pályaudvarról menetrendszerinti járattal jutottunk el Etyekre, majd a kb. 1,5 km-es gyaloglás helyett, Nagy Imre és Kecskeméti László túratársaink személygépkocsikkal fuvaroztak el bennünket a buszmegállótól a filmparkig.

A belépőjegyeket mindenki saját maga intézte (teljes árú 3000, nyugdíjas 2300,-Ft, a 70 éven felülieknek pedig ingyenes volt). A filmparkkal foglalkozó leírások, prospektusok egyedülálló látványosságot ígértek a filmek szerelmeseinek.

Szakszerű vezetés által ismerkedhettünk meg a filmpark történetével – rövid múltjával, jelenével és az elképzelt jövőjével. Az általános - több mint két órás - programokon túl a látogatócsoportok egyedi programokat is igénybe vehetnek a külön szolgáltatási csomagokból. Mi csak az általános programokon vettünk részt – arra fizettünk be.

A különböző filmek, TV-sorozatok forgatásának helyet adó Korda Stúdió műtermei és szabadtéri díszletei között található látogatóközpontban – egy emlékkiállítás keretében - megismerkedhettünk Korda Sándor életével. Végigkövethetjük életútját Pusztatúrpásztótól egészen Londonig, ahol karrierje kiteljesedett. A britek Korda Sándor munkásságának elismeréséül, az év legkiemelkedőbb brit filmjének járó díjat róla nevezték el.

A csarnok másik részében a mozgókép története elevenedik meg a kiállított muzeális tárgyakon keresztül, valamint a filmkészítés folyamatába is bepillantást nyertünk. Itt a meglepőbbnél meglepőbb filmkészítési trükkökkel ismerkedhettünk meg. Némelyiket személyesen is kipróbálhattuk.

Nagyon érdekes volt a "zajszoba" ahol filmrészletet vetítettek, hang nélkül, és lehetett az eszközökkel hangokat komponálni. A lódobogás például két fél kókuszdió kavicson történő kopogtatásával készül.

A tárolókban a húszas évekből származó filmvetítők is láthatók, és megtekinthető egy „kézihajtányos vetítőtekerenc" is, a mozigép őse. Megnézhettük a Honfoglalás c. film szereplőinek ruhatárát, az alkotó életrajzával együtt.

Ezek után következett a szabadtéri bemutató, ahol az igazi filmdíszleteket lehetett megcsodálni. Többek között a világ egyik legnagyobb „New York-i utca” díszletét, továbbá a Borgiák c. sorozat díszlete a fantasztikus Római Szent Péter tér, a Colosseum, a szegénynegyed, stb.

Azok számára, akik nehezen mozogtak, a szabadtéren való közlekedéshez egy elektromos kisautó is rendelkezésünkre állt.

Fotózni a kiállító termekben (vakuval is) mindenhol lehetett. A szabadtéren felállított filmdíszletek közül viszont tilos volt fotózni azokat, amelyeket még nem mutattak be. 

A képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

A filmpark meglátogatását azoknak tudom ajánlani, akiket tényleg érdekelnek a filmkészítés eszközei, trükkök, fortélyok stb. Akár egész napos programot is össze lehet állítani. De azért csodát senki ne várjon.

Budapest, 2013. április 20.

Molnár Béla