2016. június 4.

Burok-völgy - 2016. június 04.



2016. június 04-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Bakonyban jártam gyalogtúrán.

A túra teljesített útvonala: Bakonykúti – Burok-völgy – Királyszállás
Túravezető: Sipos Gyula

A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal utaztunk Székesfehérvárig, majd tovább busszal Bakonykútig, ahol a gyalogtúra kezdődött. Az utazás kicsit hosszú volt, de a Bakony messze van. Mindemellett Székesfehérváron még izgulni is kellett, hogy el tudjuk-e érni a bakonykúti buszt, ugyanis a vasútállomásról nem indultunk el gyalog a buszpályaudvarra (30 percünk lett volna rá), hanem megvártuk a 37-es számú helyi járatot, amelynek a buszpályaudvarra történő érkezésétől számítva viszont - a menetrend szerint - csak 3 (három) perc volt a csatlakozásig. Elértük.

Megérkeztünk Bakonykútiba, megkerestük a kék kereszt turistajelzést, és megkezdtük a nagy kalandot. Indulásként egy sáros, erdei utat kaptunk, melyen elég jól lehetett haladni. Ám nem kellett sokat várni, és már meg is érkeztünk utunk fő célterületére, a Burok-völgybe.

A Wikipedia szerint: „A Burok-völgy Fejér és Veszprém megye határánál a Keleti-Bakonyban, a Tési-fennsík közepén található. A mintegy 12 km-es főága Királyszállástól Bakonykúti községig terjed. Számos mellékvölgyeivel több, mint 25 km-t tesz ki az 50-90 méter mély, sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt, vízfolyás nélküli szurdok. A völgy-fő és a végpont szintkülönbsége kb. 200 m. Évszázadokon át királyi vadászterület volt.”
Mi fordított irányban haladtunk, de ez a lényegen semmit sem változtat. Olyan területre jutottunk, amilyen hazánkban kevés található – vagy talán nincs is több.

A túra előtti napokban próbáltam tájékozódni a Burok-völgyről. Pl. ilyet találtam az Interneten: „A völgynek állandó vízfolyása nincs, a fennsíkról lefutó vizeket a mellékvölgyek a főágba vezetik, ahol rövidebb-hosszabb út után eltűnnek a völgyfenéken, mivel a völgyfenéki dolomitot nem fedi be vízzáró réteg, így a lejutó csapadék rögtön el tud szivárogni a kőzet repedéseiben.” Ez biztos így van, ám mi megtapasztaltuk, hogy a lefutó víz olyan sártengert hagy maga után, amiben nagyon jól lehet dagonyázni. Bizony csúszós volt az út. De ez semmi, mert a „fekete leves” az volt, hogy a szurdokban sok a kidőlt fa, és ezek mind ott találhatóak, ahol a turistaút vezet – a völgyben. Ennek eredményeként, egy több kilométeres akadálypályát kellett leküzdenünk. A kidőlt fákat még kerülgetni sem nagyon tudtuk, a lehetőségünk annyi volt, hogy átmászunk a fatörzsek felett, vagy pedig átbújunk alattuk.
Nem elhanyagolható, hogy néhol embermagasságú csalánosban jártunk. Nem is láttuk a kidőlt fákat, csak egyszerűen megbotlottunk bennük.

Közben a kék kereszt becsatlakozott a piros sávba, onnantól ez vezetett bennünket egészen addig, amíg a piros kereszttel nem találkoztunk. Azután ezt követtük egészen a túra végéig, a királyszállási bekötőútnál lévő buszmegállóig.

Ebben a csodálatos Burok-völgyben – noha végig kijelölt turistaút vezet benne - feltehetően kevesen járnak. Mi is csak két kirándulóval találkoztunk a nap folyamán. Ez egy eredeti, ősállapotában fennmaradt, természetes erdő. Az urbanizáció biztos jelét (a sok eldobott szemetet) itt nyomokban sem lehetett látni.

A különleges élményünket csak fokozta a kedvezőtlenre forduló időjárás. A nap jól indult, kellemes, napsütéses, meleg időben kezdtük a túrát. Azonban, mikor kb. az út felénél jártunk, el kezdett esni az eső. Eső elleni védelemmel fel voltunk szerelkezve, melyek többsége a sík terepen való haladásra kiválóan meg is felel. Mi azonban nem ilyen helyen jártunk. Pl. az én pelerinem (alatta: elöl a nyakamban lógó fényképezőgéppel, hátul pedig hátizsákkal) a kidőlt fák alatti átbújásban nagyon akadályozott, de minden nehézséget leküzdöttünk, kijutottunk ebből a hangulatos szurdokból. (Persze a hátizsák és a fényképezőgép pelerin nélkül is akadályozott, de akkor megvolt a lehetőségem levenni azokat, pelerin alatt viszont ez már nehézkessé vált.)
A rengeteg akadály és a csúszós út miatt nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. A tájban való gyönyörködésre viszont nagyon kevés lehetőségünk maradt. Ha nem a lábunk elé néztünk, könnyen vízszintes helyzetben találtuk magunkat.
A csapat jól viselte a nehézségeket. Többször kellett egymásnak segíteni, de mindig volt aki megfogta a segítségre szoruló társunk kezét.

A szurdok két oldalán kisebb-nagyobb barlangok találhatóak, melyek általában magasan helyezkednek el, nehezen megközelíthetőek, így közelebbről semmi kedvünk nem volt megnézni azokat.

A túra során többször megálltunk pihenni, erőt gyűjteni a további útszakaszok leküzdésére. A teljes utat figyelembe véve, egy helyen, a túra vége felé találtunk erdei asztalokat és padokat. Ott már szeméttároló is volt, igaz csordultig tele – üríteni elfelejtették. Addig csak egy-egy kidőlt fára tudtuk letenni magunkat.

A túraútvonal hossza, a különböző leírások alapján, kb. 12 kilométer. Két túratársunknál is volt útvonal mérő műszer, amellyel ők 16 kilométert mértek, mint megtett útvonalat. Egy biztos, mindannyian jól elfáradtunk, persze ennek nem csak a távolság volt az oka, hanem a kedvezőtlen útviszonyok.

A túra teljesítésének időtartama egy kicsivel hosszabb lett az előre számítottnál. A Királyszállási bekötő úttól 16.48-kor induló buszt szerettük volna elérni, de lekéstük. A következő viszont csak 20.20-kor jött, így az a döntés született, hogy taxikkal megyünk Várpalotára. Ott még a pesti busz indulásáig volt egy kis időnk, ezt kihasználva, a közeli Pennyben vettünk némi enni-innivalót (kocsma jobb lett volna, de azt nem találtunk). Megjött a busz, amely fél tizenegykor tett le bennünket a Népligetnél. Sok nehézséggel tarkított, hosszú, nehéz napunk volt. Az, hogy senki sem sérült meg, jórészt a szerencsének köszönhetjük.
(Azért egy stabilan száraz, esőmentes időben, ismét vállalkoznék erre a kalandos útra.)
A kék kereszt, és a piros sáv jelzése, a túra teljes útvonalán jól láthatóak voltak, könnyen el lehetett rajtuk igazodni. A piros kereszttel viszont már több gondunk volt, két helyen is előfordult, hogy – a hiányos felfestés miatt - nehezen tudtuk a helyes irányt megtalálni. A szurdok olyan vonalvezetésű, hogy eltévedni nehezen lehetett volna, de mi annyi nehézséggel küszködtünk, hogy semmit nem akartunk a véletlenre bízni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. június 04.

Molnár Béla

2016. május 28.

Hidegvölgyi-erdészlak - Biatorbágy - 2016. május 28.



2016. május 28-án a Budai-hegységbe, a Hidegvölgyi-erdészlak, Főkúti-forrás környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Hidegvölgyi-erdészlak - Erzsébet-puszta - Váradi-tanya - Mézes-hegy – Főkúti-forrás – Kálvária-hegy - Biatorbágy
Túravezető: Németh Károly

Széna téren volt a találkozó, onnan indultunk Volán busszal a Hidegvölgyi erdészházig, ahol a túra kezdődött. Kezdésnek megnéztünk egy fenyőfának álcázott erősítő-átjátszó tornyot is, melyet csak azért nem fotóztam le, mert eléje helyeztek egy mobil WC-t, és így nekem már nem tetszett. (Persze tudom, hogy valahova azt a WC-t is el kellett helyezni.)
A túra teljes hosszán a zöld háromszög vezetett bennünket. Érintettük Erzsébet-pusztát, és a Váradi-tanyát, majd a Mézes-hegy után beérkeztünk Pátyra, ahol kereszteztük a Budakeszi felé vezető aszfalt utat. A túra során két alkalommal kerítéssel is találkoztunk, melyet mindkét esetben létrán küzdöttünk le. A Mézes-hegyi buszmegálló után kb. 500 métert még együtt haladtunk, és egy erdei asztalnál (padoknál) pihenőt tartottunk.
A pihenő végén négyen úgy döntöttek, hogy nekik elég volt a túrából, visszamentek a buszmegállóhoz, és megkezdték a hazafelé utat. Hatan viszont tovább indultunk Biatorbágy felé. Útközben frissítettük magunkat a Főkúti-forrás vízéből. A forrás előtt szerettük volna megtekinteni a „Nimfák” tiszteletére állított emlékkő együttest is, azonban az emlékoszlop felső (leglényegesebb) részét, amelyen a felirat is volt, már nem találtuk. (2015 februárjában még megvolt.) Továbbhaladva a zöld háromszögjelzésen, a Kálvária-hegyen keresztül Biatorbágyra értünk. Átmentünk az autópálya alatt, majd egy vendéglőt is meglátogattunk, végül vonattal megkezdtük a hazafelé utat.

A jelzések a túra teljes útvonalán ellentmondásosak voltak, el lehetett igazodni rajtuk, de néhány elágazásnál hiányosnak találtuk, keresni kellett az irányt.

Az időjárás csodálatos volt, reggel még felhők kísértek bennünket, de később kitisztult az ég, és szikrázó napsütésben túrázhattunk. Nagyon meleg, párás idő lett.  

 A túra dimbes-dombos, de jelentősebb emelkedő nélküli útvonalon vezetett, az útviszonyok végig jók voltak.

Az erdő a túra teljes útvonalán csendes volt, összesen egy kiránduló csapattal, és néhány magányos túrázóval, gombaszedővel találkoztunk.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 28.

Molnár Béla

2016. május 21.

Mátraszentistván - Mátrakeresztes - 2016. május 21.



2016. május 21-én - a Borostyánfa túracsapat szervezésében - a Mátrában jártam gyalogtúrán.

A túra teljesített útvonala: Mátraszentistván (Vidróczki csárda) - Ágasvár (789 méter magas csúcs) – Ágasvári turistaház - Csörgő-patak völgye - Böske-forrás - Mátrakeresztes
Túravezető: Sipos Gyula         

A Stadionoknál lévő Volán pályaudvaron volt a találkozó, onnan busszal mentünk Mátraszentistvánig, a túra kezdő helyszínére. Kemény utazás volt, a két és negyedórás utat pihenő nélkül tettük meg.
Mátraszentistvánon, a Vidróczki csárdánál szálltunk le buszról, onnan indult a gyalogtúra (néhányan belülről is megnéztük a vendéglőt). Kezdetben a kék sávot követtük, amelyen az Ágasvári turistaházat céloztuk meg. A 20 fős csapatból ketten úgy döntöttünk egy elágazásnál, hogy felmegyünk a 789 méter magas ágasvári hegycsúcsra, a többiekkel majd a turistaháznál találkozunk. Elváltunk a csapattól, és elindultunk egy, kb. másfél-két kilométer hosszú emelkedőn. A csúcsra fel is értünk, de a valaha volt vár romjaiból már semmit nem láttunk. Gyönyörködtünk a szép kilátásban, majd megkezdtük a leereszkedést a hegy másik oldalán. Na, ez sem volt egyszerű. Kövekkel, gyökerekkel nehezített, nagyon meredek ösvényen jutottunk le a turistaházhoz, ahova pár perccel előttünk érkeztek meg a csoport könnyített útvonalat teljesítő tagjai is. A turistaháznál hosszabb pihenőt tartottunk, a többség az itt található vendéglőben némi fogyasztás mellett pihente ki az eddigi út fáradalmait.
A továbbiakban a piros kereszten, majd a piros sávon (a Böske-forrás érintésével) folytattuk a túrát Mátrakeresztesig, ahol gyalogtúránk véget ért. Innen - rövid vendéglői kikapcsolódás után – Volánbusszal, pásztói átszállással, megkezdtük a hazafelé utat. A kora esti órákban szerencsésen visszaérkeztünk Budapestre.

Az útviszonyok, a körülményekhez képest, a túra teljes útvonalán jók voltak. Azonban az ágasvári leereszkedésen túl is kaptunk a talpunk alá köveket, gyökereket, meredek útszakaszt. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a Mátrában járunk, és itt a jó út fogalmának más tartalma van, mint a Budai-hegyekben. (Csak megjegyzem, hogy esős időben ide nem szabad jönni.)

Az időjárás túrázásra kiválóan megfelelt, kellemes, napsütéses, meleg időt fogtunk ki. A jó idő sok kirándulót, túrázót vonzott ki a szabadba. Ágasváron, és a turistaháznál telt ház volt. A hegycsúcsra két irányból jöttek a kirándulók, a szűk ösvényen nehezem tudtuk kerülgetni egymást.  A turistaház büféjében, egy-egy sörért 10-15 perces sor is előfordult.

A megtett távolság nem volt egész 10 kilométer, ha pozitívan állunk a kérdéshez, akkor könnyen teljesíthető túra volt.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2016. május 21.

Molnár Béla

2016. május 7.

Tatai Fényes-forrás Tanösvény - 2016. május 07.


 

2016. május 07-én, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, tatai kiránduláson vettem részt.

Túravezető: Sipos Gyula 

 A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult vonatunk Tóvároskertig, ahol a kirándulás jellegű gyalogtúra kezdődött. 

Először az Angolparkot kerestük fel. Elhaladtunk a Cseke-tó partján - amely egy igazi horgászparadicsom. Megtekintettük a Török mecsetet, a Kazinczy padot, pálmaházat, szabadtéri színpadot, a műromokat és műbarlangot, Olimpiai Edzőtábort (persze csak kívülről).

Az egész Angolparkot hangulatos kis sétautak szövik át. A szépen gondozott park, a hatalmas platánfák, szomorú füzek csodálatos nyugalmat árasztanak. 

Az Angolpark után elsétáltunk a közelben lévő Tatai Öreg-tóhoz is, ahol fotóztunk, és gyönyörködtünk a szép kilátásban. 

Tatát a vizek városának is nevezik, nem véletlen, hogy a kirándulás során gyakran találkoztunk vízi-malmokat idéző romokkal.  

Tovább haladva megtaláltuk a Fényes fasort, amelyen Fényes Fürdő felé vettük az irányt. A gyönyörű, gesztenyefákkal övezett út (egy kis balkanyarral) elvezetett bennünket a fürdő komplexum területére, ahol pihenőt tartottunk. Az idő szép volt, sütött a nap, a szauna házban nyitva tartó büfét is találtunk, így minden adva volt egy kellemes, rövid sziesztára. (A szauna-világ szolgáltatásait most nem vettük igénybe.)  

A pihenő után indultunk a program utolsó szakaszához, a fürdőtelep szomszédságában lévő Fényes-forrás Tanösvényhez.
A Tanösvény látogatása fizetős, a belépőárak (csoportos kedvezmény) tekintetében támadt egy kis vitánk a személyzettel, de végül többen megváltottuk a 900.- forintos belépőjegyet és elindultunk egy látványos, különleges hangulatot árasztó sétaútra.
A bejáratnál lévő fogadóépület előtt egy fatoronyban rögzített, átlátszó csőben kísérhetjük figyelemmel a feltörő karsztvíz nyomásmagasságát.
A tanösvény a Fényes-forrásvidéken, egy láperdőben kialakított, 1350 méteres sétaút, egy ökoturisztikai, szabadtéri bemutató. Olyan helyekre vezeti el a látogatót, ahol eddig csak a madarak jártak.
Széles, biztonságos, cölöpökre rögzített pallókon sétálhattunk az ösvény teljes hosszán, melynek bejárására, kb. egy órára volt szükségünk. A Tanösvényen található tizennyolc állomáson - tájékoztató táblák segítségével - értékes információkat tudhattunk meg e varázslatos világ flórájáról és faunájáról. A térség egyedülálló (köztük fokozottan veszélyeztetett) növénytársulásoknak és állatvilágnak is otthont ad.
A Tanösvényen egy látványos, faszerkezetű kilátótorony is segít a tájékozódásban, a tetejéről kiválóan ráláthatunk a lápos területre, a pusztulóban lévő éger-erdőre.
Az egyik tó felett – melyben szép tavirózsákat is láttunk - kötélhídon lehet átmenni, amely a séta hangulatát csak fokozza.
A Tata környéki láprétek és láperdők karsztforrásai, a mélyművelésű szénbányászati tevékenység miatt, 1973-ra kiapadtak. Szerencsére a bányászat megszűnését követően, mint az országban annyi más helyen, Tata környékén is kezdenek a források éledezni. A forrásokból enyhén szénsavas, 20-22°C hőmérsékletű víz tör fel. A források által táplált tavakban újra megjelentek a búvármerüléssel kapcsolatos rendezvények.  

Az időjárás kedvezően alakult, ugyan a Cseke-tó partjánál egy kicsit megijedtünk, mert elkezdett szemetelni az eső, az esőkabátok is előkerültek. Azonban pár perc múlva az időjárás ismét a szebbik arcát vette elő. Egész nap szép, napsütéses, kiránduló időnk volt. 

A kiránduláson egyik túratársunk, Sándor volt a szakmai vezető, aki a környéken nagy helyismerettel rendelkezik. Köszönjük a segítségét. 

A megtett távolság kb. 10 kilométer volt, melynek egy jelentős része aszfalton vezetett. 

A túra (kirándulás) befejeztével elballagtunk a tatai vasútállomásra, majd onnan vonattal indultunk Budapestre. 

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat. 

Budapest, 2016. május 07. 

Molnár Béla