Vadaspark - 2011. december 28.

2011. december 28-án a Budai-hegységbe, a Budakeszi Vadasparkba szervezett évzáró túrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Korányi Kórház - Csacsi-rét - Szilfa-tisztás - Budakeszi Vadaspark - Szilfa-tisztás - Csacsi-rét - Korányi Kórház

Túravezető: Nagy Imre

Széll Kálmán téren volt a találkozó, onnan a 22-es busszal a Korányi Kórházig mentünk, majd egy rövid túra keretében, a sárga keresztet követve - a Csacsi-réten, és a Szilfa-tisztáson áthaladva - a Vadasparkig gyalogoltunk. A szakosztály ott tartotta évbúcsúztató szabadtéri buliját. Megjegyzem, hogy a csapat egy kisebb része a Szanatórium utcai megállóig ment a 22-essel, és onnan gyalogoltak be a megszokott tűzrakhelyünkhöz. Ez utóbbi volt a rövidebb.

Amikor mi (a hosszabb utat megtevők) a buli helyszínére értünk, már meggyújtott tűzzel vártak bennünket a rövidebb úton érkezők. A pezsgő- és borfogyasztást szalonna- és kolbászsütéssel igyekeztünk hangulatossá tenni. A táskákból előkerültek a finom sütemények, és más, otthon elkészített finomságok. Jó hangulatban búcsúztunk el az óesztendőtől, és kívántunk egymásnak túrákban gazdag újévet.

A visszaúton a csapat egyik része a 22-es busz Szanatórium utcai (a legközelebbi) megállójához indult, és onnan hazafelé, a többi résztvevő pedig, velem együtt a reggel megismert hosszabb (sárga kereszt) útvonalon, a Korányi Kórházig visszagyalogoltunk, és ott fejeztük be a napi programot. Mi is a 22-es busszal tértünk vissza a Széll Kálmán térre.

A túra a megszokotthoz képest rövid volt, én sem vállaltam a hosszabb útvonalat, és a többieknek is elég volt az ünnepek után ez a mini túra, senki sem erőltette a ráadást.

Az időjárás túrázásra, és szabadtéri piknik megtartására megfelelt, de lehetett volna jobb is. Nyirkos, párás, ködös időt fogtunk ki, eső ugyan nem esett, de egész nap ködszitálás volt. A hőmérséklet fagypont felett volt egész nap, de az egy helyben toporgáshoz azért hideg volt.   

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. december 28.

Molnár Béla

Hunyadi Mátyás út - 2011. december 12.

2011. december 05-én a Röck Vasas Természetjárók, 12-én pedig a Budapest XI. kerületi Természetbarát Szakbizottság évértékelő beszámolóján vettem részt. Minkét esemény helyszíne az Újbuda Torna Klub (XI. kerület) Hunyadi Mátyás úti sporttelepén került megtartásra – ünnepélyes keretek között. A Röck Vasas vezetése a sporttelepen található vendéglőbe hívta össze tagjait, míg a Szakbizottság beszámolójára a sportklub tanácstermében került sor.

A Röck Vasas Természetjárók éves munkájáról a szakosztályvezetőnk, Nagy Imre tartott beszámolót. Röviden tájékoztatott bennünket a szakosztály pénzügyi- és létszámhelyzetéről. Szólt a teljesített túranapokról, és röviden vázolta a jövő évi terveket is.

Ezt követően, a természetjárásban végzett munkájáért három fő (köztük én is) „a Röck Vasas kiváló túrázója” elismerésben részesült. Szőnyi Ildikó, az Önkormányzat jelenlevő képviselője is tartogatott meglepetést számunkra, néhány „Újbuda, a mi városunk” feliratú bögrét osztott ki közöttünk. (Ő egyébként a túracsapatnak is tagja.) Következett a hagyományos tombola, amelyen a szerencsések különböző, kisebb-nagyobb értékű tárgyakat nyerhettek. Az ünnepség végén jött a finom, tartalmas babgulyás és rétes. Ezen felül is elfogyasztottunk mindent, ami az asztalra került. Majd kötetlen beszélgetéssel folytatódott a rendezvény, és negyed nyolc tájban megkezdtük a készülődést a hazafelé útra.

A Szakbizottság beszámolóját az elnök, Méri Sándorné (Marica) tartotta, aki tájékoztatást adott az év során végzett, több szakosztályt érintő, közös megmozdulásokról, valamint a jövő évi tervekről.

Néhány szervezeti változásról is hallottunk. A Szolidaritás túracsapat másik kerületbe igazolt át. A Szakbizottság egy szép plakettel búcsúzott el tőlük.   

Ezt követően - szakosztályonként egy-két fő részére - elismerések átadására került sor. A Röck Vasas Természetjárók közül Kecskeméti László „kiváló túravezető”, Bánkiné Kovács Aranka pedig „kiváló túrázó” emlékplakettet kapott.

Végül - a hivatalos rész befejeztével - elfogyasztottuk az asztalon lévő enni, és innivalót. Majd kötetlen beszélgetéssel folytatódott az ünnepség, közben az elmúlt évek túráiról összeállított fotóalbumot nézegethettek az érdeklődők. (A képek között sok általam készített fotó is volt.) Nyolc óra tájban általános asztalbontással fejeződött be az ünnepség. Tekintettel arra, hogy ilyen körben már nem találkozunk ez évben, az elkövetkező ünnepekre minden jót kívánva köszöntünk el egymástól.

Az Önkormányzat képviseletében Gabonyi Erika és Szőnyi Ildikó vett részt a rendezvényen.

Mindkét rendezvényen sokat fotóztam. Az elkészült digitális képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. december 12.

Molnár Béla

Burgenland - 2011. december 10.

2011. december 10-én, a Budapest XI. kerületi Természetbarát Szakbizottság szervezésében (a Röck Vasas Természetjárók csapatával), burgenlandi buszos kiránduláson vettem részt.

A Budai parkszínpad előtti parkolóban volt a találkozó, onnan indult külön járatunk a kirándulásra. Az odafelé út során egyszer (kb. Győr magasságában) tartottunk pihenőt, majd Hegyeshalomnál átléptük az országhatárt, és értünk Ausztria területére.

Első állomásunk Ruszt volt. Valamivel 10 óra után értünk ebbe a csodálatos kikötővárosba, amelyet sokan a Fertő-tó ékszerdobozának tartanak. A Fertő-tó Európa legnagyobb sóstava, melynek nyugati partján található ez a festői kisváros.

A Trianon előtti Magyarország legkisebb városa volt, 1681 óta szabad királyi város. Lakossága 2001-ben 1714 fő volt, melyből 33-an vallották magukat magyarnak. Az óváros, a Fertő-tó térségével együtt 2001. óta az UNESCO világörökség része.

Két órás szabadprogram jutott erre a különleges hangulatú, békés városka megismerésére. Rendben tartott régi (és új) házak, tisztaság mindenütt. A település nyugalma, rendezettsége magával ragadó.

A kikötő környékén nagyszámú motorcsónakot láttunk, melyből arra következtettünk, hogy nyáron kedvelt turistacélpont lehet. Nyilván e célból vannak - a város létszámához mérten nagy számban - a vendéglők és a panziók is.

Sétánk során, a régi idők hangulatát idéző főtér mellett megnéztük a Halásztemplomot, és az 1784-ben épített evangélikus templomot is.

Ruszt jelentős bortermelő vidék, a környéken hatalmas szőlő területek vannak. A házak udvarán, több helyen árulják is a termékeiket.

A település egyben a gólyák városa is - a város jelképe a gólya. Sok ház kéményén látni gólyafészket. Meglepetésünkre, néhány gólya figyelmét elkerülte az évszakok változása, és elfelejtett délre vonulni, ma is ott vannak a városban.

Rusztról kevéssel fél egy előtt indultunk kirándulásunk második állomására, Kismartonba.

Kismarton a Lajta-hegység déli lejtőjénél fekszik, közel 15000 lakosa van. A belvároshoz közel tudtunk parkolni, így minden tervezett látnivalót rövid sétával elértünk. Délután négy órára kaptunk időpontot az Eszterházy-kastély megismerésére, addig szabad program volt.

Először is a sétáló utcát vettük célba, ahol, mint ilyenkor mindenütt, az Adventi készülődés nyomait láttuk. A házak feldíszítve, az üzletek, vendéglők sokasága várja a látogatót.

A sétáló utcán találjuk a városházát is, amelynek megcsodáltuk nagyon szép utcafronti freskóit. A vallástörténeti festmények mellett a város címere is látható, és még egy napóra is elfért a külső homlokzaton.

Láttuk a Szentháromság szobrot (Pestis oszlopot), benéztünk a Katolikus-, és az Evangélikus templomba is.

Sétáltunk a kastély parkjában, amely már nyomaiban sem hasonlít egy valamikori angol-parkhoz. A nem télálló növényzetet az un. narancsházba menekítették a hideg elől. Azok, amelyek télen is kint maradhatnak, nem teszik túl vonzóvá a területet. Ha nyáron jártunk volna a parkban, feltehetően más lenne a véleményem. A park területén található tó viszont, benne a sok vadkacsával, nagyon látványos.

Ugyan nem volt túl hideg, de azért séta közben kétszer is megálltunk egy-egy puncsra és forralt borra. Én mindkét helyen a forralt borral barátkoztam; nagyon ízlett. Megjegyzem, hogy a bécsi gyakorlattal ellentétben, itt nem kellett bögrét bérelni, egyszerűbben oldották meg a kérdést, papírpohárban kaptuk az italokat. 

Négy óra előtt pár perccel mindannyian az Eszterházy-kastély főbejárata előtt voltunk, és indultunk, magyar nyelvű vezetéssel, a kastélylátogatásra. Nem az egész kastélyt jártuk be, az általunk befizetett 6,5 euró, egy kisebb rész megismerésére jogosított bennünket. Amit láttunk, az csodálatos volt.

Egy kis túlzással mondhatjuk, hogy Kismartonban minden a kastély körül forog. A város jelképe és legfontosabb kulturális intézménye. Jelentősége egész Burgenlandra kisugárzik. Zenetörténeti jelentőségét Joseph Haydn itteni működésének köszönheti. A kiváló zeneszerző 40 éven keresztül állt a család szolgálatában, és számos művét éppen itt komponálta. A Haydn-terem a világ egyik legszebb és legjobb akusztikájú koncerttermének számít. 

A kastély a XIV. században épült, eredetileg gótikus vár volt, amelyet az Esterházy fejedelmek alakíttattak át jelenlegi formájára. Az Eszterházyak a korabeli Magyarország vezető főrendjei közé tartoztak. Befolyásukkal a kismartoni kastélyt az udvari élet egyik központjává tették.

A kastélyban jelenleg egy állandó-, és több időszakos kiállítás is látogatható, mindegyik a zeneszerző, és az Eszterházyak életét, munkásságát mutatja be.

A kastélylátogatás befejeztével rögtön mentünk a buszhoz, és indultunk hazafelé. Akárcsak reggel, most is zavartalan volt az utunk. Egy pihenőt tartottunk (kb. Tatabánya magasságában), és már fél kilencre a Budai parkszínpadhoz is értünk. Egyik utitársunkért, Éváért, jött a férje személygépkocsival, amibe békásiak, és óbudaiak mindannyian befértünk. Ennek köszönhetően már kilenc előtt haza is értem.

Az időjárás lehetett volna kedvezőbb is, az esőt ugyan megúsztuk, de egész nap barátságtalan, felhős időnk volt. Napot mutatóban sem láttunk.

A kiránduláson készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

A fenti anyag összeállításához a látogatáson szerzett tapasztalatokon, és az idegenvezetőtől hallottakon kívül az Internetről is szereztem információkat.

Budapest, 2011. december 10.

Molnár Béla

Mikulás túra - 2011. december 03.

2011. december 03-án a Budai-hegységbe, a Pálvölgyi-barlang környékére szervezett Mikulás túrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Pálvölgyi-barlang - Fenyőgyöngye - Árpád-kilátó - Görgényi út - Libanoni cédrus - Hűvösvölgyi út

Túravezető: Nagy Imre

Kolosy téren volt a találkozó, onnan a 65-ös busszal jutottunk el a Pálvölgyi-barlanghoz, ahol a napi program kezdődött.

Az Újbuda Torna Club Szabadidő és Sportszakosztálya, valamint a XI. kerületi Természetbarát Szakbizottság az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a Pálvölgyi-barlang előtti kőfejtőben rendezte meg a kerületben lakó gyerekek Mikulás napi ünnepségét.

A Röck Vasas Természetjárók csapata ugyancsak, mint az elmúlt években mindig, most is közreműködött a rendezvény lebonyolításában. Ennek érdekében a túracsapatból néhányan már korán reggel a barlangnál voltak. Mi, akik „csak” az ünnepségen vettünk részt, 10:00 órára érkeztünk a barlanghoz - mikor már jött a Mikulás. Természetesen a szalonnasütés hangulatát mi is élveztük, a szomjunkat pedig meleg teával oltottuk, és még mással is. A kellékeket (a más kivételével) a Természetbarát Szakbizottság biztosította. A buli közben kiosztásra került a 10-ei, ausztriai buszos kirándulás írásos anyaga is. A rendezvénynek, amely alatt többen a barlangot is megnézték, délben lett vége, ekkor kezdődött a program második szakasza. Voltak, akik rendezőként továbbra is a barlangnál maradt, néhányan pedig elindultak hazafelé, a többség azonban a túrát választotta. Felsétáltunk a Fenyőgyöngyéhez, ahonnan a nyugat felé induló kék sávot követve, az Árpád-kilátóig jutottunk. Ott rövid pihenőt tartottunk, gyönyörködtünk volna a szép kilátásban, de akkora köd volt, hogy semmit sem láttunk. Folytatva a túrát, a zöld körút baloldali ága a Görgényi útig vezetett bennünket. Ott ismét csökkent a létszámunk, ugyanis néhányan a 11-es busz végállomása felé vették az irányt, és megkezdték a hazafelé utat. Kilencen viszont tovább haladtunk a zöld körúton, majd a piros körút baloldali ágán a Kondor útig, azon rövid gyaloglás után a libanoni cédrusig. Ez a védett fa a II. ker. Kondor u. 5. szám alatti telken található. A terület egykor Fedák Sári (ma már nem létező) villájának parkjához tartozott. Mikor a cédrushoz értünk el kezdett esni az eső, így, többségi döntés alapján, a túra mielőbbi befejezését határoztuk el. A legrövidebb úton, a Kondor úton végig sétálva, megkerestük a 61-es villamos megállóját, és mi is megkezdtük a hazafelé utat.

A hosszabb utat vállalók által megtett távolság kb. 4-5 kilométer volt, néhány kisebb, nem jelentős emelkedővel nehezítve. A távolság, és a szintkülönbség alapján könnyű túra volt.

Az időjárás nagyon barátságtalan volt hozzánk. Már a reggeli induláskor is minden ködbe volt, ehhez jött még a délutáni eső.

A barlangtól a Fenyőgyöngyéig, valamint a libanoni cédrustól az Ördög-árokig tartó rövid szakaszok kivételével végig jelzett úton haladtunk. A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak.

A túra teljes útvonalán nagy volt a csend, túrázóval, kirándulóval alig találkoztunk.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. december 03.

Molnár Béla

Kőris-völgy - 2011. november 26.

2011. november 26-án a Budai-hegységbe, Kőris-völgy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Borostyánfa túracsapattal.

A túra teljesített útvonala: Piliscsaba - Csaba-torony (Ördögoltár) - Kőris-völgy - Erzsébet-kút - Bükkös-árok - Hosszú-árok - Ördögtorony-szikla - Jági-tó - Villa Negra - Pilisszentiván

Túravezető: Sipos Gyula

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal Piliscsabáig, ahol kezdődött a gyalogtúra.

A településen belül megkerestük a kék jelzést, majd annak déli ágán indultunk el, hosszan haladtunk házak között, iparterület mellett, amíg elértük az erdőt. Mielőtt még belemélyedtünk volna az erdei út kalandjaiba, egy jelzetlen, a lőtérhez vezető aszfaltozott úton elmentünk a Csaba-toronyhoz (Ördögoltárhoz), melynél többen most jártunk először. A sziklánál körbenéztünk, fotóztunk, majd tovább indulva, egy kerítés mellett haladó, jelzetlen ösvényen megkerestük az előbb elhagyott kéket, és azt követve, a Csaba-hegy aljában, a Kőris-völgyben haladtunk tovább. Útközben körbejártuk az Erzsébet-kutat, sőt bele is néztünk. Tovább haladva a Bükkös-árok végén rátértünk a kék keresztre. Kb. 800 méter után elértük a piros sávot, amelynek baloldali ágát követve a Hosszú-árkon, majd egy „U” kanyar után, egy forgó ajtós kerítésen áthaladva, az Ördögtorony érintésével (megmászásával), a Jági-tó mellett elhaladva, a Villa Negránál beértünk Pilisszentivánra. Az Ördögtoronyra nem volt mindenki kíváncsi, amíg mi e különleges formájú sziklához kapaszkodtuk fel, a csapat kényelmesebb része pihenőt tartott. Mikor visszaértünk a toronytól a pihenőhelyhez, egy kis lazítás után együtt folytattuk a túrát Pilisszentiván felé. Tekintettel arra, hogy a 15:30-as busz az orrunk előtt ment el, a következő viszont csak 16:40-kor indult, vendéglői akcióra is volt időnk. Végül csak megjött a járat, amellyel megkezdtük a hazafelé utat.

A túra során többször tartottunk rövid pihenőt, ahol ettünk-ittunk, frissítettük magunkat a további túraszakaszok leküzdéséhez.

A két szikla-toronyhoz vezető út kivételével, végig jelzett úton haladtunk, a jelzések jól láthatóak és követhetőek voltak. A jelzetlen szakaszokon is jól el lehetett igazodni.

Ködös, párás, felhős, hideg időt fogtunk ki, napot nemigen láttunk, de azért túrázásra kiválóan megfelelt. A Jági-tó vize teljes felületen be volt fagyva. Az útviszonyok mindenhol jók voltak.

A megtett távolság kb. 10-11 kilométer volt. Az Ördögtoronyhoz egy meredek útvonalon lehetett feljutni, ettől eltekintve említésre érdemes szintkülönbség nem volt.

A túra nagyon szép útvonalon vezetett. A Kőris-völgy és a Hosszú-árok útja vastagon belepve színes falevéllel, a domboldalak a lehullt levelektől tarkállottak, csodálatos látvány volt.

A túra útvonala nagyon csendes volt, kirándulóval, túrázóval alig találkoztunk.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. november 26.

Molnár Béla

Kecskehát-Remetehegy - 2011. november 19.

2011. november 19-én a Budai-hegységbe, a Kecske-hát és a Remete-hegy környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Adyliget - Kecske-hát - Remeteszőlős - Remetei-kőfülke - Remete-hegy - Budaliget - Máriaremete

Túravezető: Nagy Imre

Találkozás a Széll Kálmán téri Metró kijáratnál volt. Onnan a 61-es villamossal és a 63-as busszal jutottunk el Adyligetre, a túra kezdő helyszínére. 

Induláskor az aszfalton (a Petneházy-rét irányába) futó piros keresztet követtük addig, amíg a piros sávot el nem értük. Onnantól annak jobb oldali ágán haladtunk tovább (egy rövid jelzetlen szakasz beiktatásával), fel a Kecske-hátra. Ott a jobbra kiágazó piros keresztre tértünk rá, és e jelzést követve lejutottunk Remeteszőlősre, a Nagykovácsi útra. A falun áthaladó kék kereszten folytattuk a túrát a Remete-szurdok keleti kijáratáig, majd a kék sáv bal oldali ága vezetett tovább bennünket. E jelzést követve elhaladtunk a Remetei-kőfülke mellett, átmentünk a Remete-hegyen, végül pedig a jobbra kiágazó kék kereszten Budaligetre jutottunk. A 157-es busz az orrunk előtt ment el, a következő viszont 30 perc múlva indul, így, a helyi lakosokkal való konzultáció után elindultunk a templomhoz, mert onnan több buszjárat is van Hűvösvölgy felé. Mi azt hittük, hogy egy Budaligeti templomról van szó – a városrészt nem ismertük, és a térképet sem néztük meg. Nagyon meglepődtünk, hogy az a templom a Máriaremetei Kegytemplom, így onnan kezdtük meg a hazafelé utat a 257-es busszal.

A túrán a Kecske-hát előtt tartottunk hosszabb pihenőt. Ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a további túraszakaszok leküzdéséhez. Kiosztásra került a következő túra írásos anyaga, és megbeszéltük az évzáró vacsora időpontját is. Továbbá tájékoztatást kaptunk az Adventi buszos kirándulással kapcsolatban.

A túrát 24-en kezdtük meg, Remeteszőlősön feleződtünk, azaz 12-en vállaltuk a hosszabb utat. Ám a Remete-hegy oldalában egyik társunk megijedt a meredek emelkedőtől, és visszafordult, így Máriaremetén 11-en fejeztük be a túrát. A megtett távolság, a végig kitartóknak kb. 10 kilométer volt. A Kecske-hátra, valamint a Remete-hegyre felvezető két emelkedő egy kicsit nehezített rajta, de összességében könnyű túra volt.

Tekintettel arra, hogy a Remete-hegyen még nem jártam, így a Budai-hegység egy új, szép területét ismertem meg.

Végig késő őszi, ködös, nyirkos időnk volt, napsütés semmi, de túrázásra megfelelt. Az útviszonyokra sem lehetett különösebb panaszunk. Némely útszakaszt ugyan vastagon betakartak a lehulló falevelek, és itt fokozottan vigyázni kellett, mert a köveket, gyökereket nem láttuk, de baj nélkül letudtuk ezeket a szakaszokat is.  

A túra útvonalán több kisebb kiránduló csoporttal, és családokkal is találkoztunk, néhány kutyasétáltató is fent járt a hegyekben.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. november 19.

Molnár Béla

Rám-szakadék - 2011. november 13.

2011. november 13-ára az adventures.hu internetes portálon találtam olyan túralehetőséget, amely már régóta foglalkoztat. A Rám-szakadékot szerettem volna végig járni, csak eddig rendre elkerültük egymást. Ezt a mostani kiírást már nem szalasztottam el.

A túra teljesített útvonala: Dömös - Szentfa-kápolna - Rám-szakadék - Rám-hegy - Ferenczy-szikla - Dobogókő

Túravezető: Somlai Gábor (Somigabi)

A résztvevők többsége telekocsis szervezéssel utazott. Én viszont ebbe nem bonyolódtam bele, inkább menetrendszerinti Volán járattal jutottam el a találkozó helyszínére, a Dömös, postai buszmegállóhoz (ahol a katolikus templom is van), onnan indultunk a nagy kalandra. Kezdetben az együtt futó P-Z-S jelzést követtük. A Szentfa-kápolna - Szentfa-forrás volt az első megállónk, ahol röviden ismerkedtünk a Táltos közösség, egyben Kovács Magyar András munkásságával is. Továbbhaladva a zöld sávon, elértünk a Rám-szakadék alsó bejáratához és rövid pihenő után megkezdtük a nagy utat. Ez a számomra eddig ismeretlen, izgalmas túraútvonal, egy nagyon hangulatos, hatalmas sziklafalakkal szegélyezett szurdokvölgy, amely egyes részein három méternél is keskenyebb. A biztonságos haladásban acéllétrák és kapaszkodó korlátok is segítettek. A szurdokban folydogáló Rám-patak vízszintje most nagyon alacsony, így - viszonylag - könnyen járható. Ez a kb. 100 méternyi emelkedőt is tartalmazó útszakasz (a Rám-szakadék) a csapatból senkinek sem okozott gondot, mindannyian sikeresen leküzdöttük.

A szurdokvölgyet elhagyva, továbbra is a zöld sávot követve, elértünk egy aszfaltozott úthoz, amelyre balra rákanyarodtunk, és a Rám-hegyi elágazásig haladtunk rajta. Felballagtunk a Rám-hegyre, ott körbe néztünk, fotóztuk a távoli Vadálló-köveket, gyönyörködtünk a szép panorámában, megérintettük a Ferenczy-sziklát (egyes feltételezések szerint ott húzódik a Szent György energia-vonalak egyike, ott van a Föld szívcsakrája), és feltöltődtünk energiával. A túra folytatásaként visszaballagtunk az aszfalt útig, és azon haladtunk még néhány száz métert, majd jobbra bekanyarodtunk az erdőbe, és egy jelzetlen ösvényen megindultunk Dobogókő felé. Ez az ösvény komoly megpróbáltatás volt számomra, meredek, és egyes részein gyökerek, kövek nehezítették a járást. De minden nehézséget leküzdve, elértük a Thirring (sárga) körutat, amelyen már gyerekjáték volt feljutni Dobogókőre.

Én, az előzetes tervemnek megfelelően Dobogókőn kiszálltam a túrából, és megkezdtem a hazafelé utat. Azonban a buszra szállás előtt még bementem a báró Eötvös Lóránd Menedékház étteremébe, és fogyasztottam ezt-azt.

A többiek, a kiírás szerint tovább folytatták a túrát, a Király-kút - Prédikálószék - Vadálló-kövek útvonalon vissza Dömösre.

Az általam megtett távolság kb. 8-9 kilométer volt, egy hatalmas emelkedővel nehezítve. Induláskor úgy gondoltam, hogy az igazi nehézséget a Rám-szakadék jelenti majd. Utólag viszont úgy értékelem, hogy a Dobogókő alatti emelkedő leküzdése komolyabb teljesítmény volt. Összességében, elsősorban a távolságot figyelembe véve, nem volt nehéz túra, de azért aki erre vállalkozik, különleges útvonalra készüljön fel. 

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. Reggel még enyhén csípős volt, de napközben szép, őszi időt fogtunk ki, az előbújó napnak ereje is volt. Az útviszonyok jók voltak, eső régen volt, így mindenhol száraz úton járhattunk. Ez utóbbinak a szakadékban különös jelentősége van, mert ha nagyobb a vízállás, a megpróbáltatások többszöröződnek. A jelen (november közepi) időszakban az okozott nehézséget, hogy a patakmeder tele volt avarral, hulló falevelekkel. Nem láttuk, hogy hol száraz, illetve, hol vizes a meder.  

A túra teljes útvonalát figyelembe véve, néhány kisebb túrázó csoporttal, kiránduló családdal találkoztunk. A Rám-szakadékban – hétvégeken, és ünnepnapokon – csak Dömösről felfelé szabad közlekedni. Feltehetően ebből adódott, hogy a szurdokban senkivel sem találkoztunk. Szembejövők nem lehettek, előzni pedig mi sem tudtunk, és minket sem tudtak.

Először voltam ezzel a túracsapattal, így az induláskor mindenki ismeretlen volt a számomra. A túra alatt viszont remek társaságot ismertem meg bennük. Megjegyzem, hogy a teljesítőképességük tekintetében, hozzám viszonyítva más kategóriába tartoznak, de ez ilyen rövid, 10 kilométer körüli túrákon még nem jön ki.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. november 13.

Molnár Béla 

Óbudai Olimpia - 2011. november 12.

2011. november 12-én, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának szervezésében - az Óbudai Olimpia rendezvénysorozat keretén belül - a Budai-hegységbe meghirdetett teljesítménytúrán vettem részt.

A túra védnöke Gyurta Dániel volt.

A túra kiírt és részemről teljesített útvonala: Nagybányai-út (Z) - Árpád-kilátó (Kék - észak-keleti irányba) - Fenyőgyöngye (K) - Hármashatár-hegy (K) - Virágos-nyereg (Kék keresztről kb. 100 méter után balra, kiszalagozott, jelzetlen ösvény) - Menedékház utca 22.

Túravezető: Térképen megrajzolt útvonaltervet kaptunk. Segítség az ellenőrző pontoknál, és Virágos-nyeregnél volt.

A rendezvénysorozat kiírásában szerepel: „A réges-régi ókori görög olimpiák 1896-ban éledtek újjá és adtak újból kiemelt fontosságot a sportszerűség követendő példája mellett a gyorsaság, az erő, és a kitartás hármasának. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Óbudai Olimpia néven 5 állomásból álló sportrendezvényt szervez 2011 októberétől a 2012-es londoni olimpiáig, így tisztelegve a sportversenyek császára előtt.”

A sportesemények 2. állomására, az Óbudai Teljesítménytúrára november 12-én került sor. Én a meghirdetett (25 és 8 kilométeres) távok közül a rövidebbre neveztem be, melynek a szintkülönbsége kb. 300 méter volt, a szintideje pedig 3 óra. 

A 11-es busz Nagybányai úti végállomásán, a Vaskapu-hegyen volt a rajt 09:00 és 10:00 óra között. A túra első szakaszán a „Z” jelzésen haladtunk az Árpád-kilátóig, ahova a kiírás szerint 10:15 és 11:00 között kellett megérkezni. Korán, 9:10-kor rajtoltam el, és a kilátóig tartó kb. 800 méteres távot (végig hegymenetben) 15 perc alatt tettem meg. Az igazolás (bélyegzés) megszerzésére viszont csak 10 óra után volt lehetőség. Így több mint fél órám volt pihenésre és fotózásra. Végül csak megkaptam a pecsétet az igazoló lapra, és már mentem is tovább a kék sávon (észak-keleti irányba) a Fenyőgyöngye érintésével, a következő - hármashatár-hegyi - pecsételő helyre. Oda az útvonalterv szerint 11:30 és 12:30 között kellett megérkezni. Többedmagammal ide is korábban érkeztem, viszont itt azonnal megkaptuk az igazoló bélyegzőt. Mielőtt tovább indultam volna, rövid pihenőt tartottam, és pótoltam az elhasznált energiát. Folytatva a túrát, még mindig a kéket követtük egészen a Virágos-nyeregig. Ott a jobbra leágazó kék kereszten haladtunk kb. 100 métert, majd balra elhagytuk a jelzést, és egy kiszalagozott, meredek ösvényen jutottunk le a Menedékház utcáig. Ott még tettünk balra kb. 300 métert aszfalton, és már meg is találtuk a 22. szám alatti „Csúcshegyi Vendégházat”. Ide is a kiírás szerinti időnél (12:00-13:00 óra) korábban, 11:50-re érkeztem. Tehát a 8 kilométeres távot, az előírt szintidőn (3 órán) belül sikerült teljesítettem.

A túra útvonalán a felfestett turistajelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak. A rövid, jelzetlen útszakaszon a kiszalagozás egyértelmű volt, jól el lehetett igazodni rajta. 

A 8 kilométeres távolság, több, kisebb-nagyobb emelkedővel volt nehezítve. A táv első útszakaszán, az Árpád-kilátóig végig felfelé haladtunk, majd a Fenyőgyöngyéig tartó második szakaszon lejtmenet következett, onnan viszont - a Hármashatár-hegyig - egy hosszú, húzós hegymenetet kellett leküzdeni. Következett egy dimbes-dombos, egyes részein nehezen járható résztáv a Virágos-nyeregig. Végül, a befejező szakaszon ismét lefelé haladhattunk a Menedék utca 22. szám alatt kialakított célállomásig. Összességében könnyen teljesíthető, egyszerű túra volt.

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. A hűvös reggel után szép, napsütéses őszi időt fogtunk ki, a hegymenetekben meg is lehetett izzadni. Az útviszonyok jók voltak, eső régen volt, így mindenhol száraz úton járhattunk.

A túra teljes útvonalát figyelembe véve, több kisebb túrázó csoporttal, kiránduló családdal találkoztunk. A Fenyőgyöngye környékén az útvonalunk egy darabig együtt haladt a „Gercse15” teljesítménytúra útvonalával, ez több résztvevőt meg is zavart.

Tekintettel arra, hogy én hetente járom az erdőket-hegyeket, ezen az útszakaszon is már többször voltam, így számomra nem volt ismeretlen a táj. Az őszi erdő szépségét, és a jelentős változásokat is észre tudtam venni. A pár hete még különböző színekben pompázó erdő kezd kopottassá válni. A levelek szárazak, és erőteljesen hullnak.

Ilyen jellegű túrán először vettem részt. A távolság csak 8 kilométer volt, és a szintidő is nagyon barátian lett megállapítva, de a körítés megegyezett az igazi teljesítménytúrákéval. Általánosságban egy 8 kilométeres távot teljesítménytúrának nevezni megmosolyogtató, de a mi számunkra, az én korosztályomnak, és a kezdő túrázóknak megfelelő volt.

A célban a szervezők forró teával, és szendviccsel, zsíros kenyérrel fogadtak bennünket. A távok valamelyikét sikeresen teljesítők részvételi igazolást kaptak, és nyereménysorsoláson vehettek részt.

Számomra a túra érdekessége volt, hogy nem (vagy nem feltétlen) csapatban haladtunk. Eddig minden alkalommal valamely túracsapat tagjaként túráztam. Most viszont a lényeg az volt, hogy szintidőn belül érkezzünk meg az ellenőrző pontokhoz. Így én is többnyire magányosan gyalogoltam.   

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. november 12.

Molnár Béla

Csillebérc-Hűvösvölgy - 2011. november 05.

2011. november 05-én a Budai-hegységbe, Makkosmária környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.

A túra teljesített útvonala: Csillebérc - Végvári-szikla - Makkosmária - Virág-völgy - Kis-kőfej - Szépjuhászné - Hárshegyi-körút - Kis-Hárs-hegyi kilátó - Hűvösvölgy

Túravezető: Nagy Imre

Létszám: 31 fő

A Széll Kálmán téri Metró kijáratnál volt a találkozó, onnan indultunk a 21-es busszal Csillebércre, ahol kezdődött a gyalogtúra.

Kezdetben a sárga keresztet követtük, majd a piros sáv jobb oldali ágán - a Végvári-szikla (legújabb felirat szerint „Szent Mihály szikla”) mellett elhaladva - jutottunk el Makkosmáriára, ahol hosszú pihenőt tartottunk. Közben többen megnézték a kegytemplomot is (de csak kívülről, mert zárva volt). Köszöntöttük az Imréket, és kiosztásra került a következő túra írásos anyaga is. Tovább indulva hat fővel csökkent a létszámunk, ugyanis ők a templom mellett induló Makkosi úton leballagtak Budakeszire, és onnan hazafelé. A többiek (25-en) a piros, majd a sárga sávon haladva - a Vaddisznó-forrás és a Kis-kőfej érintésével - a Szépjuhásznét vettük célba. Ott további 16-an fejezték be a túrát, és szálltak fel a 22-es buszra.  A végsőkig kitartó 9 hős (köztük én is) először egy büfénél fogyasztottunk ezt-azt, majd a Hárs-hegyi (zöld) körúton indultunk el a végső túraszakasz leküzdésére. Balról csatlakozott hozzánk a Hárs-hegyről lejövő sárga sáv, ettől kezdve ezt a jelzést követtük Hűvösvölgyig. Mielőtt a sárga sávon belemelegedtünk volna, a sárga háromszögön felballagtunk a Kis-Hárs-hegyi kilátóhoz, ahol ismét tartottunk egy rövid pihenőt, közben a kilátóra is felmásztunk. A kilátótól lejőve már tényleg a sárga sávon haladtunk Hűvösvölgyig, ahonnan mi is megkezdtük a hazafelé utat.

Végig jelzett úton haladtunk, a jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak. 

A megtett távolság, a végig kitartóknak kb. 10 kilométer volt, több, kisebb-nagyobb emelkedővel nehezítve. Összességében könnyű túra volt.

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. Reggel még enyhén csípős volt, de napközben szép, őszi időt fogtunk ki, az előbújó napnak ereje is volt. Az útviszonyok jók voltak, eső régen volt, így mindenhol száraz úton járhattunk.

A túra teljes útvonalát figyelembe véve, több kisebb túrázó csoporttal, kiránduló családdal találkoztunk.

Az utóbbi hetekben az erdők szép színt kaptak. Most viszont már a színek kezdenek kopottá válni. A levelek erőteljesen hullnak.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. november 05.

Molnár Béla 

Remete-szurdok - 2011.október 31.

2011. október 31-én a Remete-szurdok és a Kecske-hát környékén megtartott gyalogtúrán vettem részt az Országjárók Köre túracsapattal.

Találkozás a Széll Kálmán téri Metró kijáratnál volt. Onnan az 57-es busszal jutottunk el Máriaremetére, a Hímes utcai megállóig, a túra kezdő helyszínére. 

A túra teljesített útvonala: Máriaremete - Remete-szurdok - Remeteszőlős - Kecskehát - Adyliget - Petneházy-rét - Hárshegyi körút - Szépjuhászné

Túravezető: Schweier László (Loyer)

Máriaremetén megnéztük a Kegytemplomot (de csak kívülről), majd a kék sáv, és a kék körút jobboldali ágát követve - a Remete-szurdokon keresztül - eljutottunk Remeteszőlősig. A Remete-szurdok az Ördög-árok felső (nyugati) vége, egy nagyon hangulatos patakmeder. A mellette emelkedő Remete-hegy oldalában barlangokat lehet találni, amelyekben egykoron emberek (remeték) éltek. Remeteszőlősön belül a kék keresztet követtük a Nagykovácsi útig, majd a piros kereszten haladva hagytuk el a települést. Egy komoly emelkedő leküzdése után feljutottunk a Kecske-hátra, és elértük a piros sávot, amelynek baloldali ága - egy rövid, szép kilátást nyújtó, jelzetlen útszakasz beiktatásával - Adyligetre vezetett bennünket. Onnan nem a Fekete-fejre felvezető piros sávon folytattuk, hanem a hegyet észak-kelet felől megkerültük, majd mikor elértük a Fekete-fejről lejövő pirosat (amelyet az előbb, a hegy másik oldalán elhagytunk), azon haladtunk egy nem túl hosszú, de húzós, kövekkel teli emelkedőn a Hárshegyi-körútig. Ez utóbbi jelzés (a piros sávval együtt) a Szépjuhásznéig vezetett bennünket.  

A túra végén - a Szépjuhásznénál - a csapat egyik része rögtön buszra szállt, még a többiek, köztük én is, megszálltunk egy büfét, és fogyasztottunk ezt-azt, majd a 22-es busszal mi is megkezdtük a hazafelé utat.

A megtett távolság kb. 10 kilométer volt. A két emelkedő egy kicsit nehezített rajta, de összességében könnyű túra volt.

A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak, a két jelzetlen útszakaszon pedig a túravezető jól navigált.

Az időjárás nagyon kedvezően alakult. Reggel még enyhén csípős volt, de napközben szép, őszi időt fogtunk ki, az előbújó napnak még ereje is volt. Az útviszonyok jók voltak, jelentős eső olyan régen volt, hogy már nem is emlékezünk rá, így mindenhol száraz úton járhattunk.

A túra útvonalán több kisebb kiránduló csoporttal, és családokkal is találkoztunk.

Egyes erdőrészek már nagyon szép színekben pompáznak. Láthattuk, hogy az őszi erdő milyen csodálatos.

Ez a túra már az induláskor különlegessé vált számomra, ugyanis 65-en jöttünk össze. Ilyen nagy létszámú csoporttal még nem kirándultam. Szerencsére nagyon fegyelmezett társaság volt, és a túravezető is jól kezelte a helyzetet. Örömünkre sok fiatal is részt vett ezen a szép, vidám hangulatú túrán. A számítógép mellől visszatekintve csak megerősödött bennem, hogy egy kellemes kirándulás volt, a végén jó kedvűen köszöntünk el egymástól.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. október 31. 

Molnár Béla