2011. december 03-án
a Budai-hegységbe, a Pálvölgyi-barlang környékére szervezett Mikulás túrán
vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.
A túra
teljesített útvonala: Pálvölgyi-barlang - Fenyőgyöngye - Árpád-kilátó - Görgényi
út - Libanoni cédrus - Hűvösvölgyi út
Túravezető: Nagy
Imre
Kolosy téren
volt a találkozó, onnan a 65-ös busszal jutottunk el a Pálvölgyi-barlanghoz,
ahol a napi program kezdődött.
Az Újbuda Torna
Club Szabadidő és Sportszakosztálya, valamint a XI. kerületi Természetbarát Szakbizottság
az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a Pálvölgyi-barlang előtti kőfejtőben
rendezte meg a kerületben lakó gyerekek Mikulás napi ünnepségét.
A Röck Vasas Természetjárók csapata ugyancsak, mint az elmúlt
években mindig, most is közreműködött a rendezvény lebonyolításában. Ennek
érdekében a túracsapatból néhányan már korán reggel a barlangnál voltak. Mi,
akik „csak” az ünnepségen vettünk részt, 10:00 órára érkeztünk a barlanghoz -
mikor már jött a Mikulás. Természetesen a szalonnasütés hangulatát mi is
élveztük, a szomjunkat pedig meleg teával oltottuk, és még mással is. A
kellékeket (a más kivételével) a Természetbarát Szakbizottság biztosította. A
buli közben kiosztásra került a 10-ei, ausztriai buszos kirándulás írásos
anyaga is. A rendezvénynek, amely alatt többen a barlangot is megnézték, délben
lett vége, ekkor kezdődött a program második szakasza. Voltak, akik rendezőként
továbbra is a barlangnál maradt, néhányan pedig elindultak hazafelé, a többség
azonban a túrát választotta. Felsétáltunk a Fenyőgyöngyéhez, ahonnan a nyugat
felé induló kék sávot követve, az Árpád-kilátóig jutottunk. Ott rövid pihenőt
tartottunk, gyönyörködtünk volna a szép kilátásban, de akkora köd volt, hogy
semmit sem láttunk. Folytatva a túrát, a zöld körút baloldali ága a Görgényi
útig vezetett bennünket. Ott ismét csökkent a létszámunk, ugyanis néhányan a
11-es busz végállomása felé vették az irányt, és megkezdték a hazafelé utat.
Kilencen viszont tovább haladtunk a zöld körúton, majd a piros körút baloldali
ágán a Kondor útig, azon rövid gyaloglás után a libanoni cédrusig. Ez a védett
fa a II.
ker. Kondor u. 5. szám alatti telken található. A terület egykor Fedák Sári (ma
már nem létező) villájának parkjához tartozott. Mikor a cédrushoz értünk el kezdett esni az eső, így, többségi döntés
alapján, a túra mielőbbi befejezését határoztuk el. A legrövidebb úton, a
Kondor úton végig sétálva, megkerestük a 61-es villamos megállóját, és mi is
megkezdtük a hazafelé utat.
A hosszabb utat
vállalók által megtett távolság kb. 4-5 kilométer volt, néhány kisebb, nem
jelentős emelkedővel nehezítve. A távolság, és a szintkülönbség alapján
könnyű túra volt.
Az időjárás nagyon
barátságtalan volt hozzánk. Már a reggeli induláskor is minden ködbe volt,
ehhez jött még a délutáni eső.
A barlangtól a
Fenyőgyöngyéig, valamint a libanoni cédrustól az Ördög-árokig tartó rövid
szakaszok kivételével végig jelzett úton haladtunk. A jelzések jól láthatóak,
és követhetőek voltak.
A túra teljes
útvonalán nagy volt a csend, túrázóval, kirándulóval alig találkoztunk.
A túrán készült képek a honlapokról
(itt) és (itt)
elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is
lehet tölteni azokat.
Budapest, 2011.
december 03.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése