2013. október 5.

Naszály - 2013. október 05.



Naszályra fel

2013. október 05-én a Naszály meghódítására indultunk egy túracsapattal. Az elmúlt évben egy sikeres gombaszedő túra volt ezen az útvonalon, titkon most is gombapörköltről álmodtak néhányan. A tervben – a tavalyihoz képest - annyit változtattunk, hogy most ellenkező irányból (Ősagárdról) indultunk.

Újpest Városkaputól Volán busszal jutottunk el Katalinpusztáig, ahol (a megállónál lévő kocsmában) már vártak bennünket a személygépkocsival érkezők. (A kocsit célszerű volt itt hagyni, mert a túrát délután itt fejeztük be.) A túra kezdő helyszínéig, Ősagárdig még tovább kellett utaztunk helyi busszal, melyet már együtt tett meg a teljes csapat (12 fő).
 
A kék sávon indultunk el, és e jelzés vezetett bennünket a túra teljes útvonalán. A faluból gyorsan kiértünk, keresztülhaladtunk egy szépen gondozott réten (pihenőpark, játszótér), majd egy kecskefarm is mögénk került, és már be is jutottunk az erdőbe. Megkezdtük a hegymenetet, mert a túra első fele végig felfelé vezetett. Izzasztó két órát éltünk át, ugyanis ennyi idő alatt értünk fel a csúcsra, a geodéziai toronyhoz.
Közben rövid pihenőt tartottunk egy kulcsos-háznál, amelynek környezete szépen rendben tartott, erdei asztalokkal, padokkal, tűzrakóhellyel ellátva.
A következő pihenőnk a Kopasz-tetőnél volt, itt is pótoltunk némi energiát és folyadékot, pihentünk a sziklák peremén, és fotóztuk a szép tájat. Láttuk a környező hegyeket, Ősagárdot (ahonnan indultunk), gyönyörű panorámában volt részünk.
Következett a Násznép-barlang, amely a legenda szerint onnan kapta nevét, hogy egy lakodalmas menet ide menekült a török elől. Lefelé vezető, meredek úton lehetett megközelíteni, mindenki nem is vállalta, csak néhányan merészkedtünk le a barlang bejáratához.
Amint a barlangtól visszakerültünk (visszamásztunk) a túraútvonalra, megkezdtük a csúcs elleni utolsó támadást. Végül sikeresen feljutottunk a Cserhát legmagasabb pontjára, a 652 méter magas Naszály-csúcsra. A tetőn egy elhagyott geodéziai torony szolgál kilátóként, többen felmentünk rá, és gyönyörködtünk a szép kilátásban, fotóztuk a tájat.
Rövid pihenő és energiapótlás után megkezdtük a leereszkedést a hegyről. Ez sem volt könnyű, igaz, hogy most nem a levegő fogyott el, mint fölfelé, hanem az útviszonyokkal kellett megküzdenünk. Meredek, és - a száraz idő ellenére is - csúszós ösvényen jártunk, apró kövek, kavicsok, faágak csúsztak ki a lábunk alól. A hegy oldalában több helyen csak oldalazva tudtunk járni. Ezen az útvonalon, esős, sáros időben csak négykézláb (vagy nadrágféken) lehetett volna haladni.

Egy kis kitérővel megnézhettük volna a Naszályi-víznyelőbarlangot (Sárkánylyukat) is, mi viszont ezt kihagytuk. (Lehet, hogy már fáradtak voltunk?)

A következő pihenő a Bik-kútnál volt, itt jól kiépített pihenőhelyet, erdei padokat, asztalokat, és még egy szaletlit (esőházat) is találtunk. A Bik-kút a Naszály északi oldalának egyetlen forrása, víznyerőhelye. Most viszont alig csörgedezett benne víz.
 
Következett a túra befejező szakasza, amely egy keskeny, kanyargós ösvényen vezetett le Katalinpusztára.
 
Amint leértünk a faluba, a kocsival érkezők már indulhattak is haza, míg nekünk – tömegközlekedéssel járóknak - egy rövid kocsmaakció is belefért a busz indulásáig.
 
Remek, kora őszi időjárást fogtunk ki, túrázásra kiválóan megfelelt, egész nap hét ágra sütött a nap, szél sem fújt. Ugyan a levegő egy kicsit párás volt, és emiatt a távoli tájakat nem láthattuk tisztán, de a kilátópontokról így is csodálatos látványban volt részünk.
 
A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak, végig jelzett úton haladtunk.

Az erdőben, a túraútvonalak mentén több helyen találtunk kb. egy méter magas, újonnan felállított kis faoszlopokkal, amelyeken QR-kódokat helyeztek el. Ezekből megfelelő készülékkel (pl. okos telefonnal) mindent megtudhattunk, amit az adott területről tudni érdemes.
Az ilyen utakra tökéletesen illik a mondás, hogy jobb egyszer végig menni rajta, mint tízszer olvasni róla. Az útvonal nem könnyű, de nagyon szép, ajánlani tudom mindenkinek. Az élményt csak a helyszínem, testközelből lehet élvezni.

A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
 
Budapest, 2013. október 05.   
 
Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése