2006. december 28.

Budakeszi Vadaspark - 2006. december 28.

2006. december 28-án a Budai-hegységbe, a Budakeszi Vadasparkba szervezett évbúcsúztató ünnepségen (túrán) vettem részt.

Az ünnepség helye: Budakeszi Vadaspark
A túra útvonala: Korányi szanatórium - Budakeszi Vadaspark - Szépjuhászné – Hűvösvölgy
A program vezetője: Nagy Imre

A Moszkva téri Metró kijáratnál volt a találkozó, ahol rajtunk kívül - különböző célállomással - több túracsapat is gyülekezett.
A 22-es busszal mentünk a Korányi szanatóriumig, onnan pedig begyalogoltunk az évbúcsúztató ünnepségünk helyszínére, a Budakeszi Vadasparkba. Tekintettel arra, hogy szalonnasütés volt tervezve, útközben száraz fát gyűjtöttünk a tűzrakáshoz. A Vadasparkban több tűzrakó helyet is kialakítottak, ezek közül kiválasztottunk egyet, és ott letáboroztunk. A helyszínválasztásunk nagyon jól sikerült. A hátizsákokból előkerült minden, ami egy szabadtéri turista-bulihoz kell. A tűzgyújtással egy időben körbe járt az aperitif, az étvágygerjesztő tüzes víz is. Majd a fellángoló tűzön készült a gombás rántotta, sült a szalonna, kolbász stb., közben megköszöntöttük azon sporttársainkat, akik ekkortájt ünneplik születés- illetve névnapjukat. Annyi étel-ital volt, hogy kifogott rajtunk (persze inkább maradjon, minthogy ne legyen elég). A pezsgő durranások, boros üvegek nyitogatása megtették a hatást, a hangulat már-már nótába ment át. Ezt persze az is gerjesztette, hogy zenészünk is volt, egy pozanos személyében. Az időjárásra sem lehetett panaszunk; ugyan nagyon hideg volt, de csapadékmentesen megúsztuk. A fákon a zúzmara még délben is megmaradt, így nem csoda, hogy időnként jólesett a tűz mellett melegedni. Ha folyadék maradt a pohárban, az bizony megfagyott. Tekintettel arra, hogy örökké semmi sem tart, egyszer ennek a bulinak is vége lett, összecsomagoltunk, és elindultunk az ismert útvonalon visszafelé.

A többség a szanatóriumnál buszra szállt, és úgy jött vissza Budapestre. Néhányan viszont beiktattunk egy mini túrát, - a piros kör, Szépjuhászné, zöld kör, sárga sáv útvonalon - elgyalogoltunk Hűvösvölgyig. Onnan az 56-os villamossal tértünk vissza a Moszkva térre.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2006. december 28.

Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése