2008. július 06-án a Röck Vasas Természetjáró Baráti Kör tagjai, két túratársunk – Vajcs Margó, és férje, Ali – meghívására, a Szadai birtokukon voltunk vendégségben, ahol egy kellemes, vidáman laza napot töltöttünk el.
A Nyugati pályaudvaron volt a találkozó. Vonattal mentünk Veresegyházáig, onnan pedig kb. két kilométeres sétával jutottunk el Szadára, a Szélső utcába.
A Vendéglátás kiváló volt, kaja reggel, kaja délben, az asztalok tele piával (a gyengébbeknek üdítő is volt), ha kiürült egy üveg, máris ott volt a másik, szóval minden együtt volt a jó hangulathoz. Szólt a zene, a nótafák is megszólaltak, a végén pedig a bátrabbak még táncra is perdültek. Ha valaki nagyon elfáradt, a fák hűvösében lepihenhetett.
A szép, napsütéses nyári időben, tiszta levegőn, ápolt gyümölcs- és díszfák között jól éreztük magunkat. A tűző napsütés elöl menekülve, többen keresték az árnyékos helyeket.
Túratársaink remek házigazdák voltak.
Késő délután (vagy inkább kora este?), a reggel megismert útvonalon (Veresegyházáig gyalog, onnan pedig vonattal) indultunk hazafelé.
A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2008. július 06.
Molnár Béla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése