Szárliget – Nagyegyháza - Óbarok
- 2019. október 19.
2019. október 19-én, a Borostyánfa túracsapat szervezésében, a Vértesben
jártunk.
Túravezető: Sipos
Gyula
A Déli pályaudvaron volt a találkozó, onnan indult vonatunk Szárligetig,
ahol a túra kezdődött.
A túra kezdetén a kék jelzést követtük kelet (Nagyegyháza) felé. Az
indulást követően – pár száz méter megtétele után - hosszú és meredek emelkedőn
találtuk magunkat, de leküzdöttük. Átkeltünk a 300 méternél magasabb Hajagoson,
melynek tetején találkoztunk a jobbról (Szár felől) bejövő piros jelzéssel.
Ettől kezdve e két jelzés együtt vezetett bennünket Nagyegyházára. A település
előtt áthaladtunk az M1-es autópálya alatt is. A faluban, egy szépen gondozott
parkban kulturált pihenőhelyet találtunk, ahol voltak asztalok és padok is.
Pihentünk, kalóriát, energiát vettünk magunkhoz, majd tovább indultunk a még
mindig együtt futó piros és kék jelzésen. Mikor e két jelzés ketté vált, mi a
piroson haladtunk tovább Óbarok felé. Közben, Nagyegyházát elhagyva, néhány tó
mellett is elhaladtunk. A Váli-víz folyását követő jelzés bevezetett bennünket
az Óbaroki buszmegállóhoz.
A menetrenddel nem volt szerencsénk, akár Bicske, akár Tatabánya felé,
több mint egy órát kellett várni a busz indulásáig – és még kocsma sem volt a
közelben. Vártunk, majd Tatabányáról vonattal jutottunk vissza Budapestre.
A jelzések a túra teljes
útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. A térképeink viszont régiek
voltak, kezdetben a kék jelzés egészen máshol futott, mint a mi térképeinken.
Tanulság: erre is oda kell figyelni.
Az időjárás csodálatos volt, egész nap szép, napsütéses, kiránduló időnk
volt. Az évszakhoz képest nagyon meleg volt. Az útviszonyok jók voltak.
A túra teljes útvonalán, a szép időjárás ellenére, más túrázóval alig
találkoztunk.
A megtett távolság kb. 11-12
kilométer volt, az elején jelentős emelkedővel. Összességében a könnyűnél egy
kicsit erősebb túra volt.
A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2019. október 19.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése