Csillebérc – Magas-kő - Mária-szudok (Meteor-szurdok) - Budakeszi 2019. november 09.
2019. november 09-én a Budai-hegységbe, a Magas-kői kőfejtő környékére
szervezett gyalogtúrán vettem részt a Röck Vasas
Természetjárókkal.
A Széll Kálmán téren volt a találkozó, onnan indultunk a 21-es busszal
Csillebércre, ahol kezdődött a gyalogtúra.
A túra teljesített útvonala: Csillebérc – Magas-kő – Makkosmária – Mária-szurdok – Budakeszi
Túravezető: Kecskeméti László
Létszám: 22 fő
A szép számú csapattal, rövid betonúton (sárga kereszten) való gyaloglás után, a Fizikai Kutató Intézet mellett egy jelzetlen, de jól kitaposott, széles kerékpárútra tértünk rá, majd a sárga sáv jobb oldali ágán haladtunk tovább első állomásunk, a magas-kői kőfejtő, az elhunyt turisták emlékhelye felé. Az emlékhelyet és egy kopjafát 2010. nov. 6-án a BTSSZ által szervezett emléktúra keretében avatták fel. A kőfejtőhöz vezető út jól láthatóan ki van táblázva, könnyen megtalálható.
Az emlékhelyen (halottak napja környékén vagyunk) a Budapesti
Természetbarát Szövetség szervezésében egy rövid megemlékezésre (koszorú
elhelyezésére, gyertyagyújtásra) került sor. Ennek során mi is elhelyeztük a
szakosztály koszorúját.
A
megemlékezést követően megkezdtük a program második szakaszát, azaz folytattuk
a túrát. Visszatértünk a sárga sávhoz, és azon haladtunk tovább, majd balra, egy
jelzetlen útra való letéréssel elértük Makkosmáriát. Ott, egy szaletli alatt pihenőt
tartottunk, melynek keretében tüzet
gyújtottunk az ott található, kiépített tűzrakó-helyen. Szalonna-, és
kolbászsütés következett, elfogyasztottuk a hozott enni- és innivalónkat. Résztvevők
összeírásával és pénzösszeszedéssel megkezdődött a december 12-ei évzáró
vacsora szervezése is.
A piknikezést követően a csapat egy része Makkosmáriáról, a templom
mellett induló, Makkosi úton, a legközelebbi buszmegálló felé vette az irányt –
nekik elég volt ennyi. Néhányan (egy kicsit hosszabb útvonalon) a Normafa felé
indultak el, ők ott fejezték be a túrát. A többiek (velem együtt 11-en) a zöld
keresztet követve, a Mária-szurdokot kerestük meg és azon haladtunk Budakeszi
felé. Onnan (a Dózsa György térről) 9-en
a 22/A busszal tértünk vissza Budapestre, ketten – a szemerkélő eső ellenére –
még tettek egy kerülőt a Mammut fenyők felé.
A Mária-szurdokban most jártunk először. Meglepő, hogy Makkosmáriát már számtalanszor, több irányból is körbejártunk, de a Normafától jövő zöld keresztre – Budakeszi irányába - sosem tértünk rá. Pedig egy nagyon hangulatos szurdokvölgyet ismertünk meg. November lévén, esős napokat követően jártunk ott, párás, nyirkos volt minden. Száraz időszakban kedvező klímájú, csodálatos túraútvonal lehet. Az út során – elég hosszan - hétvégi telkek mellett haladtunk, amelyeken sok forgalomból kivont gépjárművet láttunk. Szinte már roncstemető méretet öltöttek.
A szurdokból kiérve – már sík területen - de még jóval az aszfaltos út
előtt található egy ősi Kegyhely, a Mária-szikla.
A túra teljes útvonalát figyelembe véve, túrázóval alig találkoztunk, a
Magas-kői Emlékhely viszont megtelt a megemlékezés időpontjában.
Az útviszonyok jók voltak,
annyi eső sem ma, sem az előző napokban nem esett, hogy az utak állapotát
negatívan befolyásolja. Csillebércről indultunk, gyakorlatilag végig
völgymenetben haladva, könnyen teljesíthető, rövid túra volt. A szurdokban, néha
sárt is kellett taposni, de azt is leküzdöttük.
A túra - a végig kitartóknak is - 10 kilométer alatti, összességében
könnyű, kellemes séta volt.
A jelzések jól láthatóak, és követhetőek voltak, a jelzetlen
útszakaszokat ismertük, többször jártunk már arrafelé.
Az utóbbi hetekben az erdők
szép színt kaptak. Most viszont már a színek kezdenek kopottá válni. A levelek
erőteljesen hullnak, az utakat vastagon takarja az avar.
A túrán készült képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2019. november 09.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése