2011. augusztus 21.

Zajnát-hegyek - 2011. augusztus 21.


2011. augusztus 21-ére a setafika.hu internetes portálon kerestem túralehetőséget. Egy közeli területen, a Pilis- és a Budai-hegység határán megtartásra kerülőt választottam.
A Nyugati pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal mentünk Klotildligetig, ahol a gyalogtúra kezdődött. Először voltam ezzel a túravezetővel, és meglepetésemre a résztvevők közül mindenki ismeretlen volt mindenki számára. A túrán, a vezetővel együtt öten vettünk részt – öt idegen, akik még sosem találkoztak egymással.

A túra teljesített útvonala: Klotildliget vasútállomás - Iluska-forrás - Zajnát-hegyek - Gyula pihenője - Kopár Csárda - Villa Negra - Jági-tó - Ördögtorony - Antónia-árok alsó kijárata - Pilisszentiván - Pilisvörösvár vasútállomás
Túravezető: Tomesz

Klotildligetről a piros kereszten jutottunk el az Iluska-forrásig. Ott rövid pihenőt tartottunk, majd a piros sávon haladtunk a Zajnát-hegyeken keresztül Gyula pihenőjéig. Onnan pedig a piros körúton a Kopár Csárdáig. Ez utóbbi jelzést egy kicsit elkavartuk, de végül csak megtaláltuk a csárdát. Ott ismét volt egy kis pihenő - a csárdában ezt-azt fogyasztottunk – majd a piros sávon folytattuk a túrát Pilisszentiván felé. A Villa Negránál elhagytuk Pilisszentivánt, és egy kis kitérővel felmentünk az Ördögtoronyhoz is. Tovább haladva addig követtük a pirosat, még az Antónia-árokból lejövő sárga sávot el nem értük. Onnantól ez a jelzés vezetett bennünket Pilisszentivánon keresztül (a katolikus templom melletti sok lépcsőt leküzdve) egészen a Pilisvörösvári vasútállomásig. A vonat hamarosan jött, és már Budapesten is voltunk.

Egész nap kánikulai meleg volt, jól meg is izzadtunk. Semmi felhő, csak a tűző napsütés, nekem tetszett az időjárás.

Gyakorlatilag, az Ördögtoronyhoz való kitérés kivételével, végig turistajelzéseken haladtunk. Azonban a tájékozódás több helyen okozott nehézséget, ugyanis a jelzések nagyon elhanyagolt állapotban vannak. Több útelágazásnál is hiába kerestük a jelzést, csak 50-100 méterre lehetett megtalálni. Ezen az útvonalon a jelzések teljes felújítást igényelnek, kopottak, hiányosak. Részben a jelzéshiány volt az oka a Kopár Csárda előtti elkavarodásunknak is.

Az utak szárazak, jól járhatóak voltak. Több meredek emelkedőt-lejtőt kellett leküzdenünk, de ezek sem okoztak gondot.

A túra útvonalán (néhány biciklis kivételével) kirándulóval, túrázóval nem találkoztunk. Nyilván a nagy meleg tartott otthon mindenkit, vagy, inkább valamelyik vízpartot választották.

A túrán készült képek a honlapról elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. augusztus 21.

Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése