2011. augusztus 27.

Vaskapu-sziklák - 2011. augusztus 27.


2011. augusztus 27-én a Pilis-hegységben - az Országjárók Köre szervezésében - megtartott gyalogtúrán vettem részt.

Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-vel indult a csapat Pomázra (én Békásmegyeren csatlakoztam), majd tovább Volán busszal Kétbükkfa-nyeregig, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A túra teljesített útvonala: Kétbükkfa-nyereg - Hunfalvy út - Simon-halála - Vaskapu-sziklák - Pilis-tető - elhagyott rakétabázis - Grófi-út - Magas-hegy - Csillagösvény - Pilisszántó
Túravezető: Schweier László (Loyer)

Kétbükkfától a zöld kereszten indultunk el, majd a zöld sáv baloldali ágára tértünk rá. A Simon halála után a jelzetlen aszfaltút jobboldali ágán haladtunk felfelé, és ettől kezdve több kilométeren keresztül jelzetlen úton jártunk. Közben letértünk a természet által különleges formájúvá alakított, Vaskapu-sziklákhoz is, majd tovább haladva körbejártuk a Pilis-tetőn lévő, elhagyott katonai bázist (rakéta silókat), és megnéztük az ott található, a Földmérő Hivatal által használt, gondozott állapotú (napelemekkel ellátott) kilátót is, ami a látogatók elől zárva van. Tovább haladva ismét rátértünk a Simon halálánál elhagyott zöld sávra, végig mentünk a Grófi úton, gyönyörködtünk a szép panorámában, jártunk a bővizű Trézsi-kútnál (Szeretet Forrásnál), ahol többen feltöltötték a már kiürült palackjaikat is. Végül leértünk Pilisszántó határába, ahol még egy kanyarral felmentünk a Makovecz Imre tervei alapján épült, különleges tájolású Boldogasszony kápolnához. Az odavezető úton, a Csillagösvényen, megnéztük a történelmi múltunk hét kiemelkedő alakjáról - Nimród, Attila, Árpád, Szent István, Szent László, Boldog Özséb, valamint Hunyadi Mátyásról - készített szoborcsoportot. Távolról fotóztuk a Pilis keresztjét is. A Szikla színházhoz nem mentünk le, de a kápolnától, felülről azt is sikerült lefotózni.
A túra legvégén, egy - a pilisszántói buszmegállóhoz közeli - vendéglőben fogyasztottunk ezt-azt, majd Volán busszal megkezdtük a hazafelé utat, és a késő délutáni órákban meg is érkeztünk az Árpád-hídhoz.

A túrának több mint felén jelzetlen úton haladtunk. Azt, hogy az általunk érintett pontokat (Vaskapu-sziklák, rakéta silók) gond nélkül megtaláltuk, a nagy helyismerettel rendelkező túravezetőnek köszönhetjük.

Egész nap kánikulai meleg volt. Ha szabad területen haladtunk, a nap sütötte a fejünket, de akkor sem volt sokkal jobb, ha a fák árnyékában jártunk. Időnként volt egy kis légmozgás, de a hőséget különösebben nem befolyásolta.

Az útviszonyok érdekesek voltak, nagyon sok kövekkel, gyökerekkel nehezített szakaszokat kellett leküzdenünk. Mindent megoldottunk.

Túrázóval, kirándulóval, a teljes útvonalat figyelembe véve, alig találkoztunk. A Grófi úton jártunk, amikor egy teljesítmény-túrázó csapat utolért bennünket, egyébként nagyon csendes volt minden. Feltehetően a nagy meleg tartotta otthon kirándulókat.

A megtett távolság kb. 12 kilométer hosszú, és közepesen nehéz, a Vaskapu-sziklák környékén pedig különösen nehéz volt. A teljes útvonalon sok emelkedőt és lejtőt kellett leküzdenünk.

A túrán készült képek a honlapról elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. augusztus 27.

Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése