2008. június 07-én a Pilis-hegységbe, Dobogókő környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.
A túra teljesített útvonala: Dobogókő – Lukács-árok – Szentfa-kápolna – Dömös
Túravezető: Sipos Gyula
Batthyány téren volt a találkozó, onnan HÉV-el mentünk Pomázig, majd tovább Volán busszal Dobogókőre, a túra kezdő helyszínére.
A sárga sáv északi ágán indultunk el, amely a túra teljes útvonalán, egészen Dömösig vezetett bennünket. Onnan busszal jöttünk vissza Budapestre, az Árpád-hídi Volán pályaudvarra.
Az útvonal elején (a Föld-szíve csakrájánál) a Táltos közösség szép parkot alakított ki, és látszik, hogy folyamatosan gondozzák is.
Túra közben három alkalommal tartottunk hosszabb pihenőt. Az elsőt mindjárt az induláskor, Dobogókőn, a másodikat a Rám-szakadék közelében, a zöld, és a sárga sáv szétválásánál található asztaloknál. A harmadikat pedig az Ifjúsági tábor közelében, egy szép tisztáson. Mindhárom helyen ettünk-ittunk, és erőt gyűjtöttünk a további túraszakaszok leküzdéséhez.
A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak.
Nagyon barátságtalan időjárás fogadott bennünket Dobogókőn, amely gyakorlatilag felhőben volt. Ahogy haladtunk a hegyről lefelé, fokozatosan tisztult a levegő. Mikor a harmadik pihenőhelyhez értünk, már a nap is kisütött.
A túra a 700 méter magas Dobogókőről a Duna szintjéig (Dömösig) vezetett. Végig völgymenetben haladtunk, emelkedő szinte semmi (az ifjúsági tábor után volt egy kb. 10 méteres kapaszkodó). Könnyű túra volt.
Az útviszonyok általában jók voltak. Azonban a meredek lejtőket az előző napok esőzései csúszóssá tették, és ezeken a helyeken vigyázni kellett, hogy el ne essünk.
A Rám-szakadék környékén elég nagy volt a forgalom, az útvonal többi részén viszont senkivel sem találkoztunk.
A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2008. június 07.
Molnár Béla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése