2008. március 15-én a Budai-hegységbe, Nagykovácsi környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.
A túra teljesített útvonala: Pátyi-elágazás – Anna-vadászház – Széna-hegy – Nagykovácsi
Túravezető: Sipos Gyula
Széna téren volt a találkozó, onnan Volán busszal mentünk a Pátyi-elágazásig, ahol a túra kezdődött.
A zöld kereszten indultunk el, amely jelzést az Anna-vadászházig követtük. Ott pihenőt tartottunk, ettünk-ittunk, és élveztük a kora tavaszi napsütést. Túránkat a zöld sáv jobb oldali (északi) ágán folytattuk. E jelzésről, röviddel a zöld négyzet kiágazása után balra, egy jelzetlen útra tértünk rá. Ezen út jobb oldalán, kb. 6-800 méter megtétele után, egy bekerített erdőrészt találtunk. Mi a kerítés mellett haladtunk úgy, hogy az mindig jobb kezünk felöl legyen. Tehát mikor a kerítés sarkához értünk, jobbra kanyarodtunk. A következő kerítéssarok után szintén jobbra kanyarodtunk, de mindjárt el is hagytuk a kerítést. Balra rátértünk egy ugyancsak jelzetlen útra, amely a Széna-hegyen keresztül a sárga sávig, annak pedig a jobb oldali ága Nagykovácsira vezetett bennünket. Onnan a 63-as busszal jutottunk vissza Budapestre.
Az Anna-vadászházon kívül még két alkalommal tartottunk hosszabb pihenőt. Mindkét helyen erősítettük, frissítettük magunkat. A harmadik pihenőhelyen (amely a sárga sávhoz közeledve, egy tisztáson volt), még a csodálatos napsütést élvezve, a száraz fűben elnyújtózkodva, napozásra is volt lehetőségünk.
A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak és követhetőek voltak. Térkép alapján, a jelzetlen utakon is jól el lehetett igazodni.
Az időjárás csodálatos volt, egész nap szikrázó napsütésben túrázhattunk. A napnak ereje is volt, egy kicsit meg is kapott bennünket.
Az útviszonyok – az évszakhoz képest – jók voltak. Az előző napok esőzéseinek alig lehetett nyomát találni. Csak néhány helyen kellett a sarat kerülgetni. A jelzetlen utak, ösvények is jól járhatóak voltak.
A túra során több kiránduló családdal, és egy ismert túracsapattal is találkoztunk.
A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2008. március 15.
Molnár Béla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése