2008. május 31-én a Börzsöny-hegységbe, Törökmező környékére szervezett gyalogtúrán vettem részt.
A túra teljesített útvonala: Kóspallag – Piroska-hegy – Békás-rét – Törökmező turistaház – Só-hegy – Kismaros vasútállomás
Túravezető: Németh Károly
A Nyugati pályaudvaron volt a találkozó, onnan vonattal jutottunk el Kismarosra, majd tovább busszal Kóspallagra, a túra kezdő helyszínére. A kék sáv déli ágán indultunk el. Mielőtt kiértünk volna a településről, pár percre betértünk a Tiffany vendéglőbe is.
Túra közben elhaladtunk a Piroska-hegy oldalában, átmentünk a Békás-réten, végül megérkeztünk a Törökmezői turistaházhoz. Itt hosszú, több mint egy órás pihenőt tartottunk.
Túránkat folytatva, az eredeti tervtől eltérően, nem a buszmegállóhoz mentünk, hanem a zöld négyzeten, a Só-hegyen keresztül Kismarost vettük célba, ahova (a vasútállomásra) szerencsésen meg is érkeztünk. A vonat, érkezésünk előtt pár perccel ment el, így kb. 50 percünk volt a restiben, melyet ki is használtunk.
A turistaházon kívül még két alkalommal tartottunk pihenőt (egyet-egyet előtte, és utána) ahol frissítettük magunkat.
A jelzések mindvégig jól láthatóak és követhetőek voltak.
Nagyon meleg volt, egész nap sütött a nap, jól megizzadtunk.
Az útviszonyok, mindenhol kiválóak voltak.
A turistaháznál nagy volt a forgalom, ott sok kirándulóval, és túrázóval találkoztunk. A túra útvonalán viszont minden nagyon csendes volt.
A turistaház előtt kb. 200 méter erős hegymenetet győztünk le, ettől eltekintve könnyen teljesíthető túra volt.
A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2008. május 31.
Molnár Béla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése