2010. szeptember 04-én, a Borostyánfa túracsapattal egy kellemes kultúrprogramon, a Budafoki Borfesztiválon vettem részt.
A program szervezője: Sipos Gyula
A Móricz Zsigmond körtéren volt a találkozó, onnan a 33-as busszal mentünk Budafokra, a Savoyai Jenő térig, ahol a fesztivál nyitó ünnepségét tartották. Megnéztük, készítettünk néhány képet, majd elvonultunk a Lics-pincészetbe, ahol egy jó helyen lévő asztalhoz letelepedtünk, és onnan késő délutánig el sem mozdultunk. E-közben elfogyasztottuk a magunkkal vitt élelmet, és több üveg Cabernet Sauvignont is. Délután már zene is volt, és mi a táncolásból is alaposan kivettük a részünket.
Az időjárás nem fogadott kegyeibe bennünket, különösen az első órákban volt nagyon barátságtalan. Már a reggeli induláskor is szemetelt az eső, és napközben is nedves, nyirkos idő volt, szakaszosan többször is el kezdett esni. Az ünnepséget rossz körülmények között tartották. A felvonuláson részt vevő tömeg, a díszes ruhába öltözött pezsgő-, és borrendek tagjai érdekesen néztek ki esernyőkkel, esőkabátokkal. Délutánra viszont elállt az eső, ekkortól már az utcán is hatalmas tömeg volt, és a bulizást sem zavarta semmi.
Közben a borpince területén megnéztük a Velencei tó környéki művészek alkotásaiból összeállított kiállítást. Néhányan pedig a pincebejáráson is részt vettek, ahol a Budafoki pincerendszer történetével, és a borkészítés fortélyaival ismerkedhettek meg.
A jó hangulatban a nap (különösen a délutáni időszak) gyorsan eltelt, a jó bor megtette a hatását, néhányan nagyon vidám hangulatban indultunk hazafelé.
A gazdaság által termelt és helyben árusított bort, a pincészet nevét tartalmazó, feliratos kristálypohárból illett fogyasztani, melyhez 500 forint betétdíj ellenében lehetett hozzájutni.
A fesztiválon készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2010. szeptember 04.
Molnár Béla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése