2011. április 16-án a Budai hegységbe, Budakeszi és Budaörs környékére szervezett gyalogtúrán és a XI. kerületi természetjáró szakosztályok makkosmáriai találkozóján vettem részt vettem részt a Röck Vasas Természetjárókkal.
A túra teljesített útvonala: Normafa - Makkosmária - Sorrento - Huszonnégyökrös-hegy - Budaörs Csiki-csárda
Túravezető: Nagy Imre
A Moszkva téri Metró kijáratnál volt a találkozó, onnan a 90-es busszal jutottunk el a Normafához, ahol kezdődött a gyalogtúra.
A zöld kereszten leballagtunk Makkosmáriára. A Budapest XI. kerületi Újbuda Természetbarát Szakbizottság szervezésében ott került megrendezésre a kerületben működő természetjáró szakosztályok tavaszi találkozója. A szervezők zsíros kenyérrel láttak vendégül bennünket, majd rövid ünnepség keretében plakettet, és egyéb elismerést adományoztak szakosztályonként néhány fő részére. A Röck Vasas Természetjárók tagjai közül Fórián Istvánné, és Belső István volt a kitüntetett.
Az ünnepséget (és szalonnasütést, evés-ivást) követően megkezdtük a program második szakaszát. A sárga sáv nyugati ágán indultunk el, és e jelzés Budaörsig, a Csiki-csárdáig vezetett bennünket. Közben egy kis kitérővel (a sárga háromszögön) felmentünk a Huszonnégyökrös-hegyre is. Végül a 88-as busszal megkezdtük a hazafelé utat.
A túra során - a makkosmáriai pikniken kívül - két alkalommal tartottunk pihenőt. Mindkét helyen ettünk, ittunk, és erőt gyűjtöttünk a további túraszakaszokra.
A jelzések a túra teljes útvonalán jól láthatóak, és követhetőek voltak (végig jelzett úton haladtunk).
A megtett távolság kb. 11 kilométer volt, több, kisebb-nagyobb emelkedővel nehezítve. Az erősségét tekintve könnyű túra volt.
Az időjárás - különösen az előző napok alapján várhatóhoz képest - túrázásra kiváló volt. Még a makkosmáriai, piknik jellegű találkozónak is megfelelt. Az útviszonyok is nagyon jók voltak, a meredek hegyoldalakban is biztonságosan lehetett haladni.
A túrán készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2011. április 16.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése