2011. április 22-26-áig Délvidéki buszos kiránduláson vettem részt a Hon Tours utazási iroda szervezésében. A kiránduláson a Borostyánfa túracsapatból heten voltunk. Az utat (a Hon Tours megbízásából) a Cartour utazási iroda értékesítette, és mi a teljes ügyintézést náluk bonyolítottuk le. Az iroda prospektusában az alábbiak szerint került meghirdetésre a program:
A Mátyás Pince előtt volt a találkozó, onnan indultunk a kb. 2000 kilométeres körutazásunkra. Röszkénél léptük át az országhatárt, és értünk szerb területre.
Első megálló Szabadkán volt. Jártunk a városháza dísztermében, megtekintettük Kosztolányi gimnáziumát, a Raichle-palotát, a székesegyházat, a zsinagógát, és a Magyar Népkör Házát.
Következő állomásunk Bács vára volt, majd az Újvidékkel szinte teljesen egybeépült Pétervárad erődítményrendszerét jártuk be, ahol megcsodáltuk a híres óratornyot is.
Egy kis buszozás után megérkeztünk Székelykevére, Kárpát-medence legdélebben fekvő magyar településére, ahol az első három éjszakán a szállásunk volt.
Második nap Belgrád felé vettük az irányt. Először Szendrő vízi várát (Európa legnagyobb síkvidéken épült várát) tekintettük meg, majd a Szerb főváros, az egykori Nándorfehérvár következett. Megnéztük a várat, és rövid sétát tettünk annak környékén. Közben felidéztük Hunyadi János 1456-os győzelmét. Ezután a Duna és a Száva torkolatánál fekvő Zimony vára következett. Az egykor önálló város ma Belgrád egyik kerülete. Rövid pihenőt tartottunk a Gárdos toronynál.
Belgrádban az 1999-es amerikai bombázások nyomai néhány épületen még most is látszanak.
Felfedező utunk során Hertelendyfalva következett, ahol a helyi református lelkész segítségével megismerkedtünk az ott élő magyarság helyzetével, gondjaival.
Este visszatértünk Székelykevére, a szállásunkra.
Harmadik nap az Al-Duna környéke volt a főprogram. Megismerkedtünk a Kazán-, valamint a Vaskapu-szorossal, láttuk a szinte tengerré duzzasztott Dunát, és a rajta lévő erőművet is. Jártunk Galambóc váránál, de a terület híres széljárása, a Cosava elkerült bennünket. A felduzzasztott Duna miatt a vár alsó részei vízben állnak. Fotóztuk a román oldali sziklafalban lévő, hatalmas fej alakú Decebal (dák király) szobrát, valamint az ugyancsak román oldalon található Baross Gábor táblát.
Székelykevére való visszautunk közben, egy kis kitérővel megtekintettük az egykori keve-várai földvár területén megépített Duna-makettet is, amelyet nagyon elhanyagolt állapotban találtunk. A földvárnak ma már nyomai sem látszanak. Az ugyancsak ott (a makett mellett) található szálloda (Stari Grad) be van zárva, az egész terület gondozatlan, mint ha nem lenne gazdája.
Székelykevén, vacsora után volt szerencsénk találkozni a szerb hadsereg nyugdíjas magyar katonatisztjével, aki 1999-ben lelőtte az amerikai hadsereg, addig sérthetetlennek tartott bombázóját, a lopakodót.
Negyedik napon a reggeli után csomagoltunk, és elbúcsúztunk Székelykevétől. Útközben, rövid fotózás erejéig megálltunk Szalánkemén, a Duna-Tisza torkolatánál.
A napi program első jelentősebb állomása a Fruska Gorai kolostorok egyike (Hopovo) volt. Ezt követően Temerinbe buszoztunk, ahol megnéztük a Sziveri János költő lakóházából kialakított Tájházat. Látogatásunk idején a Tájház udvarán nagy húsvéti mulatozást láthattunk.
Következett Újvidék, a „Vajdaság” fővárosa. Közben megálltunk a Csonthalmi tömegsírnál, ahova kb. 600 magyar áldozatot temettek. Egyperces némasággal adóztunk emléküknek.
Újvidéken városnézéssel zártuk a napot.
Szállás és vacsora egy Újvidéki szállodában volt.
Az ötödik nap reggelén Újvidéktől is elbúcsúztunk. Újlaknál Horvátország területére léptünk. Közben, még Szerbia területén kereket is kellett cserélni a buszunkon.
Jártunk Vukováron, Kórogyon és Szentlászlón is. Ezeken a településeken találkoztunk a 90-es évek délszláv háborújának szomorú emlékével, és máig megmaradó nyomaival; szétlőtt épületek, tömegsír, hősök temetője. Kórogy és Szentlászló templomát Magyarországi segítséggel újították, illetve újítják fel.
Kórogyon, a református parókián, egy jó hangulatú pálinka-kóstoláson is részt vettünk, amit teával lehetett leöblíteni.
Eszéken keresztül jutottunk el szervezett programunk utolsó állomására, a Kopácsi-rétre, ahol a Nemzeti Parkban hajókázással zártuk az öt napos kirándulásunkat.
A hazafelé úton Udvarnál léptük át a határt, és a késő esti órákban érkeztünk Budapestre.
A kiránduláson nagyon jól éreztem magam, eljutottunk sok szép helyre, egészen az Al-Dunáig. Jól felkészült, lelkiismeretes idegenvezetőnknek hála, megismertük a bejárt terület nevezetességeit, látnivalóit, így gazdag, szép élményekkel térhettünk haza. A vezetőnk földrajz-történelem szakos középiskolai tanár volt. Ennek is köszönhető, hogy a terület viharos múltját nagy átéléssel ismertette velünk. Néha (talán) túl részletesen is.
A meghirdetett program hiánytalanul, minden részletében be lett tartva.
Az utazásra nagyon kevesen (16-an) jelentkeztek, emiatt egy 20 fős kisbusszal utaztunk, ami alkalmatlan egy olyan útra, ahol napi 5-600 kilométert is megtettünk. A kényelmetlen hely miatt nagyon fárasztó kirándulás volt.
Az időjárás olyan „áprilisi” volt. Különösen a vizek környékén hűlt le a levegő, ott jobban fel kellett öltözni. Szerencsénkre az esőt megúsztuk, többnyire napos időnk volt.
A kiránduláson sokat fotóztam, az elkészült digitális képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és le is lehet tölteni azokat.
Budapest, 2011. április 26.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése