Ozora-Bikal - 2011. szeptember 10.

2011. szeptember 10-én, a Budapest XI. kerületi Természetbarát Szakbizottság szervezésében (a Röck Vasas Természetjárók csapatával), Dél-Dunántúli buszos kiránduláson vettem részt.

A kirándulás teljesített útvonala: Budapest - Ozora - Bikal - Nagymányok - Budapest.

A kirándulás szervezője/vezetője: Méri Sándorné, Hattyár Zsuzsanna, Nagy Imre

A Budai parkszínpad előtti parkolóban volt a találkozó, onnan indult külön járatunk a kirándulásra. A buszon egyetlen egy üres hely sem maradt. Az odafelé út során egyszer tartottunk pihenőt, és a buszunk is jól haladt, már fél tízre elértük első állomásunkat, Ozorát, ahol a Pipo kastélyt terveztük meglátogatni. A kastély 10 órakor nyitott, így volt időnk a mellett lévő katolikus templomban is körbe nézni.

Öt évvel ezelőtt - ugyancsak a Rőck Vasas Természetjárókkal - már jártam az ozorai kastélyban. Akkor ezt írtam a tapasztaltakról: „Itt megtekintettük a várat, ami ma már csak egy kastély, mert a várfal gyakorlatilag nem létezik, csak a maradványait látni. Rövid szóbeli tájékoztatóval, és egy kb. 10 perces filmmel mutatták be a vár (kastély), és a település történetét, valamint a jövőre vonatkozó kapcsolatos terveket. A kastélyban jelenleg egyetlen megtekintésre ajánlott program található, az Illyés Gyula életművét bemutató, állandó kiállítás. A hatalmas épület többi része kihasználatlan, lényegében üres. A kastély hasznosítására a fantázia ugyan működik - a tájékoztatóból is ez derült ki - de a homályos elképzeléseken nem tudtak továbblépni. Valójában nem találják meg azokat a programokat, amelyekkel látogatókat lehetne odacsalogatni.”

Bevallom, részben tévedtem, az általam fantáziának nevezett tervek valóra váltak. Ma már az Ilyés Gyula életét bemutató kiállításon kívül, a kastély teljes területe hasznosítva van. Az más kérdés, hogy a látogatók számára ez mennyire vonzó. A kiállítások anyaga döntően Ozorai Pipoval, és korával kapcsolatosak. (A firenzei kereskedőcsaládból származó Filippo Scolari (felvett nevén: Ozorai Pipo) említést érdemlő pályát futott be hazánkban, a hadi- és természettudományokban jártas főnemes sok tekintetben megelőzte magyar rangtársait. Élete végén - jelentős hadi érdemeiért és királyi hűségéért - olyan kegyben részesült, amely keveseknek adatott meg; a magyar királyok temetkezési helyéül szolgáló székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.) 

A kastélyban egy, a reneszánsz kor főúri világát bemutató kiállítást tekinthetünk meg. Megismerkedhetünk a kort idéző hálószobával, konyhával, ebédlővel, fegyverteremmel, és mindenről információt szerezhetünk, ami az adott kort jellemezte. Gyakorlatilag egy „reneszánsz élményházat" járhatunk be a kastély első emeletén.   

Kirándulásunk második állomása a Bikali Reneszánsz Élménybirtok volt. Itt egy különleges, korhű reneszánsz (középkori) település együttessel ismerkedhettünk meg. Bikal Baranya megyében, a tolnai megyehatár közelében található kis község.

Az Élménybirtok főbejáratán (XXI. századi beléptető rendszeren) belépve mindjárt egy középkori település tárul elénk, ahol az épületek földszintjén mesteremberek dolgoznak, az emeleten pedig vendégszobák vannak (a látogató itt maradhat éjszakára is). Találhatunk lovagi tornák megtartására alkalmas küzdőteret, vízimalmot, várat, és minden mást, ami kelléke lehetett egy korabeli Magyar településnek.

Első látásra skanzennek is tekinthetjük, de nem az, ugyanis itt nem kiállított tárgyak vannak. A skanzen statikus, múzeumi körülményeket idéző műfalu vagy műváros, az élménybirtokon pedig minden állandó mozgásban van. Mi is beállhatunk a középkori eszközök mellé, hogy kelmét szőjünk vagy bőrdarabot munkáljunk meg. Nincs felhasználva olyan tárgy és (a paprikát leszámítva) fűszer sem, ami Mátyás korát követően terjedt volna el. Úgy is jellemezhetjük, hogy élettel megtöltött skanzen.

Természetesen ez csak a kort idéző mesteremberek munkájára igaz, mert a nyilvános vendéglőkben a mai kor szokásainak megfelelő áruválaszték található. 

Nekünk két óra állt rendelkezésünkre az Élménybirtok megismerésére, azonban, ha valaki mindent meg szeretne nézni, és ahol lehet, a tevékenységben (foglalkozásokon) személyesen is részt venni, akkor még egy egész nap sem elég. Az idelátogató egy időutazáson vesz részt, melynek során gyermek és felnőtt egyaránt megtalálja a számára legizgalmasabb elfoglaltságot, időtöltést, akár több napra is.

Ott tartózkodásunk idején egy szabadtéri bemutató volt. A madaras színpadon sólymok, sasok, baglyok és más madarak mutatták be, hogy szakszerű idomítással mire képesek. A bemutatókat a regevilágból ismert történelmi események köré csoportosítják.

A Lovagi küzdőtéren ebben az időszakban nem volt bemutató.

A nap bizonyos szakában, a kor városi életét, színészek által bemutatott szerepjátékokon keresztül ismerhetjük meg.

Ha úgy gondoljuk, és időnk is van rá, a gyerekeket „apródképzőbe” is beadhatjuk, ahol régi korok kultúrájával, játékaival ismerkedhetnek meg.

Megtekinthetjük, és meg is simogathatjuk a korabeli körülmények között élő háziállatokat. Van falusi csárda, ahol vendégeink kipróbálhatják a korabeli ételek elkészítésének módját. 

Az Élménybirtokot elhagyva, napi programunk zárásaként ellátogattunk Nagymányokra, ahol az Ádám vendéglőben elfogyasztottuk estebédünket, majd indultunk Budapest felé.

A hazafelé utunk (akárcsak az odafelé is) zavartalan volt, egyszer álltunk meg pihenni, ennek megfelelően, kevéssel nyolc óra előtt szerencsésen haza is értem.

Az időjárás kirándulásra kiválóan megfelelt. Kellemesen meleg, száraz idő volt. Néhányan, köztük én is, az elmúlt napok változékony időjárásához igazodva túlöltöztük magunkat, nekünk bizony melegünk volt.

A kiránduláson készült képek a honlapról elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2011. szeptember 10.

Molnár Béla