2010. augusztus 15.

Árpádföld, Siposék - 2010. augusztus 15.

2010. augusztus 15-én a Borostyánfa Természetjáró Baráti Kör tagjai, a csapatvezetőnk, Sipos Gyula és felesége, Anikó meghívására, árpádföldi birtokukon voltunk vendégségben, ahol egy kellemes, vidám napot töltöttünk el.

Az Őrs vezér terén volt a találkozó, onnan BKV busszal jutottunk el Árpádföldre, a Cibakháza utcába.

A vendéglátás kiváló volt, terített asztallal fogadtak bennünket, majd kora délután jött a java (leves és székelykáposzta), rengeteg pia, ha kiürült egy üveg, máris ott volt a másik, szóval minden együtt volt a jó hangulathoz.

A kerti parti szervezésének (a résztvevők meghívásának) alapötlete az volt, hogy a tavaszi, dalmáciai kiránduláson készített képek vetítésével felidézzük az akkori élményeket. A vetítéshez a filmet Sipos Gyula állította össze azokból a képekből, amelyeket a csapat tagjai készítettek. Az összeállítás, a kitűnően megválasztott háttérzenével, nagyon jóra sikerült.
A Horvátországin kívül levetítésre került két tavalyi (kárpátaljai, és a Tisza-tavi) kirándulás képeiből összeállított videó is. Érdekes volt az akkori élmények felidézése, több mint egy év távlatából.

Az időjárás majdnem megviccelt bennünket. Már reggel csúnya felhők gyülekeztek, napközben pedig (a vetítés ideje alatt, amikor a házban voltunk) még az eső is elkezdett esni, mi azonban nem hagytuk magunkat. Csak-azért is a szabadban maradtunk, és nagyon jól tettük, mert a szemetelő eső gyorsan elállt. A levegő páratartalma azonban egész nap nagyon magas volt, ültő helyünkben is izzadtunk.

A három kirándulást bemutató vetítéssel jól elment az idő, azt vettük észre, hogy már késő délután van. Így hiába szólt a zene, a tánc most elmaradt. Fél öt tájban szedelőzködtünk, megköszönve a vendégül-látást, elbúcsúztunk, és indultunk hazafelé.

A kerti partin készült képek, a honlapról elérhető albumokban, képtárakban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2010. augusztus 15.

Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése