2010. augusztus 22.

Szendehely - Verőce - 2010. augusztus 22.

2010. augusztus 22-én – a Természetvédő Turisták Köre szervezésében – a Börzsöny-hegységbe meghirdetett túrán vettem részt.

A Volán Árpád-hídi autóbusz állomásán volt a találkozó, onnan mentünk busszal Szendehelyig, ahol a gyalogtúra kezdődött.

A túra teljesített útvonala: Szendehely – Bika-rét – Magyarkút – Les-völgy - Verőce
Túravezető: Ungerleider János

Szendehelyre érkezésünket követően – egy helyi vendéglőben eltöltött pár perc után - folyamatosan haladtunk a kék jelzésen Magyarkút irányába, ahol a Pipás vendéglő asztalainál (az Irma-forrásnál), némi fogyasztás mellett, hosszabb pihenőt tartottunk.
Magyarkútról a Les-völgyben haladó piros jelzést követtük Verőcéig, onnan pedig vonattal jöttünk Budapestre. A kora délutáni órákban érkeztünk a Nyugati pályaudvarra.

Egész nap kánikulai meleg volt. Ha a fák árnyékában haladtunk, a szúnyogok támadtak bennünket, ha pedig a nap sütötte a fejünket, az elolvadás határára kerültünk. De túléltünk minden nehézséget.

Figyelembe véve a Börzsöny agyagos talaját, az útviszonyok jók voltak, kevés helyen kellett dagonyás részt kerülgetni.

A távolságot, és a nehézséget is figyelembe véve, könnyen teljesíthető túra volt.

A túrán készült képek, a honlapról elérhető képtárakban, albumokban megnézhetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat.

Budapest, 2010. augusztus 22.

Molnár Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése